Íme, az első tizennégy Steam Machine

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 7.
  • Hardver
Link másolása
Az első Steam Machine-gyártók nevét már tegnap hallottuk, most pedig itt az ideje, hogy közelebbről és részletesebben is megismerjük a náluk készülő SteamOS-es játékgépeket.

Ahogy azt korábban ígérte, a Valve a hivatalosan csak ma kezdődő CES falai között mutatta be az első Steam Machine-eket. Tizennégy gyártó rukkolt elő a maga modelljével, ezek változatos hardverrel és változatos áron kerülnek majd boltokba: 500 dolláros géptől 6000 dollárosig mindenféle típus szerepel itt.

Az alábbiakban felsoroljuk mindegyiket, és leírunk róluk minden infót, amit tudni lehet. A képek járnak melléjük természetesen.

Alienware - az ára nem ismert, de az év végén érkezik

  • Nem tudunk róla sokat, de a képeken látható méretéhez képest viszonylag erős marad állítólag.
  • A CVG szerint az Alienware saját tervezésű alaplapja lesz benne, a videokártya NVIDIA, a teljesítménye pedig a PS4-ével és az Xbox One-éval vetekszik majd.
  • A cég X51-es gépéből is jön SteamOS-es változat.


Alternate - 1339 dollár

  • Intel Core i5-4570 processzor
  • Gigabyte GTX 760 videokártya
  • 16 GB RAM
  • 1 TB SSHD


CyberPowerPC - két modellben kapható majd, az "A" 499 dollár, az "I" 699 dollár

  • Az "A" modell adatait olvashatjátok alapból, a drágábbik "I"-ét pedig zárójelben.
  • mITX alaplap beépített Bluetooth- és Wi-Fi-vevővel
  • 3.90 GHz-es AMD A6-6400K processzor (3.50 GHz-es Intel Core i3-4330)
  • AMD Radeon R9 270 videokártya (NVIDIA GeForce GTX 760)
  • 8 GB RAM
  • 500 GB HDD


Digital Storm Bolt II - 2584 dollár

  • ASUS H87I-PLUS alaplap
  • Intel Core i7-4770K processzor vízhűtéssel
  • NVIDIA GTX 780 Ti videokártya
  • 16 GB RAM
  • 1 TB HDD és 120 GB SSD
  • 500 wattos Digital Storm Bolt II Edition
  • A cégnél tudatosan nem akarták leszorítani az árat, ők azt mondják, nem a konzolokkal versenyeznek.

 


Gigabyte Brix Pro - az ára nem ismert

  • Intel Core i7-4770R processzor
  • Intel Iris Pro 5200 grafikus vezérlő
  • 2 x 4 GB RAM
  • 1 TB HDD


Falcon Northwest - 1799 dollártól 6000 dollárig

  • Igény szerint rendelhető processzor
  • NVIDIA GeForce GTX Titan
  • 8-16 GB RAM
  • Legfeljebb 6 TB HDD


iBuyPower SBX - 499 dollárról indul, június környékén jöhet

  • Négymagos Intel vagy AMD processzor
  • AMD Radeon videokártya (GCN-alapú)
  • 8 GB RAM
  • Legalább 500 GB HDD
  • A Joystiq egy négymagos AMD Athlon X4 740 processzorral, AMD Radeon R7 260X videokártyával, 4 GB RAM-mal és 500 GB HDD-vel szerelt modellt látott, amiben volt beépített Wi-Fi- és Bluetooh-vevő.
  • Érdekesség, hogy az iBuyPower ragaszkodik hozzá, hogy ez egy konzol, nem véletlenül néz ki így, és az árát is a konzolokéhoz igazították. A cég szerint a Valve nem szereti beismerni, de valójában a konzolokkal versenyzik.
  • A gépen körbefutó LED-csík színét okostelefonról szabályozhatjuk.
  • Az iBuyPower egy olyan modellt is be akart mutatni, ami Oculus Rifttel jött volna, ez azonban nem lett kész időben.


Materiel.net - 1098 dollár

  • Intel Core i5-4440 processzor
  • MSI GeForce GTX 760 OC videokártya
  • 8 GB RAM
  • 8 GB + 1 TB SSHD
     

 

Maingear - az ára nem ismert

  • Egyelőre csak azt tudjuk, hogy nála is készül Steam Machine, de mivel elkésett, a hivatalos CES-sajtóanyagokból ez a gép kimaradt.


Next SPA - az ára nem ismert

  • Intel Core i5 processzor
  • NVIDIA GTX 760
  • 8 GB RAM
  • 1 TB HDD


Origin Chronos - az ára nem ismert, 2014-ben érkezik

  • Két változatban érkezik, először a standard, zárójelben az SLI-modell adatait olvashatjátok
  • A konfigurációk igény szerint átalakíthatók
  • ASUS Maximus VI Impact alaplap (ASUS Maximus VI Gene)
  • Vízhűtéssel érkezik
  • Legfeljebb egy túlhajtott, négymagos Intel Core i7-4770K processzor (4-4,5 GHz, mindkét modellben)
  • 600 wattos SG08 tápegység (850 wattos Corsair RM850)
  • Legfeljebb egy túlhajtott, 3 GB-os NVIDIA GeForce GTX 780 Ti videokártya (legfeljebb ebből kettő SLI-be kötve)
  • Legfeljebb 2 x 8 GB RAM (legfeljebb 4 x 8 GB RAM)
  • A SteamOS mellé opcionálisan Windows 7 vagy Windows 8 is kérhető dual boottal
  • Legfeljebb két 1 TB-os Samsung 840 Evo Series SSD plusz 4 TB Western Digital Black HDD (ráadásként még 4 TB SSD kérhető)
  • Blu-ray író
  • ASUS ROG SupremeFX High Definition hangkártya
  • Beépített Wi-Fi-vevő
  • (40-in-1 memóriakártya olvasó)


Scan NC 10 - 1090 dollár

  • Intel Core i3-4000M processzor
  • NVIDIA GeForce GTX 765M videokártya
  • 8 GB RAM
  • 500 GB HDD

 


Webhallen - 1499 dollár

  • Intel Core i7 processzor
  • NVIDIA GTX 780 videokártya
  • 16 GB RAM
  • 1 TB SSHD

 


Zotac - 599 dollár

  • Intel Core processzor
  • NVIDIA GeForce GTX videokártya


Mint látható, a felhozatalban már olyan Steam Machine-ek is láthatók, amiket Intel vagy AMD grafikus vezérlővel szerelnek majd. A Valve bemutatókkal párhuzamosan megerősítette, hogy a SteamOS már támogatja az Intel-cuccokat is, az AMD-támogatáson pedig még dolgoznak.

A Valve expón tartott sajtókonferenciáján Gabe Newell, a csapat atyaúristene azt mondta, hogy a fejlesztőcég - bár rendelkezik Steam Machine-prototípussal - továbbra sem döntötte el, hogy piacra dob-e saját fejlesztésű gépet. A Steam-kontrollert biztos gyártja majd, újdonság viszont, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a külsős cégek is készíthetnek saját verziót belőle. Már 250 játék támogatja a SteamOS-t.

38.
38.
ktms
Kövezzetek meg, de nekem bejön ez a koncepció. Az én élethelyzetemben ugyanis pont egy tetszetős ámde nem hatalmas házba csomagolt, aránylag erős és lehetőleg halk PC az ami jól jönne.
Sajnos nem vagyok egy PC építő típus, így nem igazán tudnám merre induljak, ha szeretnék egy kis házba összerakott erős géming PC-t építeni. Feltehetőleg nem én vagyok az egyetlen, aki hasonló cipőben jár és áldozna némi reális pénzmagot a megoldásra. Szóval nekem pont jól jönnek ezek a gépek, még ha tisztában is vagyok vele, hogy lehet jobb ár-érték arányú PC-t építeni. Ám mivel nem értek hozzá ezért nekem ez utóbbi nem reális opció.
35.
35.
makkandis
Van itt pár elég dúrván elborult ár, de alapvetően hosszú távon én még mindig látok ebben pontenciált. Ha az árak nagyjából egy konzol ára körül realizálódnak és a jövőben a játékok jó része kap steamos portot, akkor a "játékos társadalom" nagyobbik részét kitevő casual rétegnél simán lehet alternatíva konzol helyett. Lássok be aki évente vesz egy Fifa-t, meg egy COD-ot annak eddig azért nem volt alternatíva a pc, mert ki akarja megtanulni, hogy hogy kell öszerakni egy normális gépet, meg foglalkozni a windows sirálmaival, most viszont itt van egy plug and play pc, szerintem ez nem olyan rossz koncepció.
33.
33.
Drazhar
Kinézetre az Alienware, és a Falcon tetszik, de elég drágák, szóval ezt kihagyom :)
32.
32.
mestermagyar
28.
28.
leviske
Hm. Az Alienware színrelépése tetszik. Még a végén kiderül, hogy valami bejelentés is készül tartalom szempontjából.
27.
27.
randall13
#26: 250 játékot futtat, ott van a sorok közt...
26.
26.
K.Bandi
Külsőre van 1-2 jó darab pl.:Alienware, Falcon Northwest, CyberPowerPC..
És nagyon sok játék megjelenne rá elvégre minden steames játékot futtat...
DE! Az az 1500 dolláros ár Magyarországon egy ,,kicsit" megfizethetetlen egy ilyenért. :( Amúgy szívesen vennék egyet.
25.
25.
Stranger
#24: Akarom mondani a Valve... *szerkesztés gomb*
24.
24.
Stranger
Nagyon elbízta magát a steam, de sztem is bukta lesz... nem látom a célközönséget...
20.
20.
Tokodboy
19.
19.
randall13
#18: Meg mindenki épp azért választja inkább a PC-t az elsődleges játékplatformnak, mert sokkal jobb a kép, illetve a bill. egér kombó is pontosabb és testre szabható. Na most aki pont ezekért játszik PC-n, az miafaszomért süllyedne le konzolos szintre??????
Az egész halva született ötlet, látszik hogy a Steam Machinet nem a szokásos Valve kreativitás szülte, hanem a szükség. Sok gyártó meg kapva a marketingen, kihasználja az ostoba vásárlókat akik azt hiszik, ez lesz a 4. konzol a piacon. De igazából engem nem zavar az egész, mert ezen nem veszítek sem én, sem a gyártók és sem a Valve. Egyedül a hülyék, de az meg kit érdekel, megérdemlik.
18.
18.
Tovább folytatva a gondolatmenetet, nem tudom elképzelni, hogy ki az a nagyjából mai konfiggal rendelkező egyén, aki videojátékos, tehát feltehetőleg a gépén van a steam telepítve, és inkább vesz helyette egy nagyon drága dobozt, csak hogy tv-re kösse az amúgy is már tv-re köthető konfigját, ráadásul olyan áron, hogy abból nasa szintűre fejleszthetné a jelenlegit...

Én egyszerűen nem látom ennek a vevőit...a konzolos nem vesz majd ilyet, mert nem egy erősebb pc-t akar, hanem sony meg nintendo, meg ms exkluzívakat, és azokat nem fogja megkapni steamen. A PC-s pedig szintén nem, mert már van neki vagy jobbat pakol össze. Mégis akkor ki az anyámkínja vesz majd ilyet? :-D
17.
17.
greenmelon
#16: Tuti tele van pénzzel a gyerek, már az XO és PS4 híreknél is irkálta, hogy veszi meg mindkettőt. *irony mode off*
16.
16.
#14: Hát megnézném ahogy Kemuri leszurkol minimum 600 dollárt a legolcsóbb steam machine-ra, úgy, hogy közben otthon van a számítógép amiről írkál :-D Röhej lenne :-D
15.
15.
strike19
Itthon valami brutálisan drága lesz köszönhetően 1 USD=1 EURO átváltásnak és 27% áfá miatt.Szerintem ha egy szülő meglátja a Steam gépet egy XBOXONE vagy PS4 melett lehet a konzolt vesz mert olcsóbb.
14.
14.
greenmelon
#12: Egy hozzászólással feljebb már itt is van egy vevő a cuccra, kemuri barátunk személyében. :D
12.
12.
Raam989
Hát ezek alapján nem tudom elképzelni, hogy kiknek szánták ezeket a gépeket...
Dobálóznak itt az 1000-1500-2000 dolláros árcédulákkal, holott anno a Ps3 600 dolláros kezdő ára is kiverte a biztosítékot szinte minden játékosnál...
Aki PC-n akar játszani, az majd vesz magának egy bitang erős PC-t, ezeknek a töredékéből.
Gondolom nem az volt a tervük, hogy a burzsuj sznobokat célozzák be ezekkel a gőzgépekkel...
11.
11.
guitarlord
Ennek semmi értelme nincs továbbra se....Konzolnak is és PC-nek is drága, valami nagyon eldurrant a Valve-nél, mert csak a vak nem látja, hogy ez bukta már most....Aki a konzolt akar, az konzolt vesz (a legtöbb eddig bejelentett Steam Machine-nél olcsóbban), aki PC-t akar az PC-t rak össze, jóval olcsóbban! Kár bele a pénz Kedves Valve!
10.
10.
shatterhand
Ezek szerint ezt egy szűkebb piacra szánják.
9.
9.
Az Alienware CyberPowerPC cucca jol nez ki a tobbi felejtos.
Viszont az araik pofatlanok.
8.
8.
barackostej
14??? 4-1=3 ---> Half-Life 3 Confirmed!!!!
6.
6.
Sakee
én sem látom ezeknek értelmét,mikor itt sem egy hardver lesz,ezáltal igen sok különbség lesz a "játékok" kinézete között,plusz az optimalizáció hogy lesz? Állítgassuk a grafikát,mint ma pc-n? :O
4.
4.
K2 The Highest
Fölösleges hülyeségnek tartom az egészet, de külsőre a Cyber tetszik.
1.
1.
Xtime62
Csak én érzem úgy hogy ez atom felesleges? Ennyi pénzért még jobb konfigot is össze rakok. A SteamOS meg nem ér ennyit:D Úgy tudom az meg ingyenes lesz szal felpakolja pc-re aki akarja.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...