Blogajánló: Extrém nehéz játékok

  • Írta: Scoo
  • 2014. február 11.
  • Hír
Link másolása
A megszokottól eltérően első körben kicsit elmélkedünk a játékok nehézségén a Flappy Bird apropóján, majd áttekintjük, hogy melyik blogbejegyzések voltak a legjobbak a múlt héten.

A Flappy Bird nagyon gyorsan népszerű játék lett, szinte egyik pillanatról a másikra, majd pedig, akárcsak a játékban a madár, épp ugyanilyen hirtelen zúgott is a mélybe, és tűnt el. Persze a készítő maga tüntette el, de igen valószínű, hogy a sikere, amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is múlt volna.


De mégis miért volt sikeres? A játék extrém nehéz, már az első akadály leküzdésénél is vért izzad az ember, a sokadik próbálkozás utána pedig legszívesebben úthengerrel tapostatná agyon a telefonját. Az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy régen a játékok bizony valóban nehezek voltak. Az árkádgépeken egy húszassal és csekély életszámmal kellett végigvinni a teljes játékot, de a konzolokon se volt könnyebb a helyzet. Sok játékot ott is teljesen az elejétől kellett kezdened, miután elfogyott az összes élet. Vannak, amiknek a végét csak évek múltán, a YouTube segítségével tudtuk megnézni.

Hogy mi köze ennek a Flappy Birdhöz sikeréhez? Az, hogy lehet, sose vittük végig az adott játékot, de minden akadályt, amit leküzdöttünk hatalmas sikerélményként éltünk meg. A Flappy Bird is ezért addiktív, mivel elsőnek csak egy akadályt akarsz legyűrni, aztán már hármat, majd tízet és mindegyiknél ujjongva csapsz fel és büszkélkedsz vele, hogy ez az, sikerült! Sajnos egyre kevesebb játékban élhetjük ezt át. Kérdezte már meg bármelyik barátod, hogy sikerült végigvinned a Call of Duty-t? Sűrűn találkozol az Assassin’s Creed sorozatban olyan feladattal, ami megoldhatatlannak tűnik? A legtöbb esetben egy-két nekifutásra mindent meg lehet csinálni - tisztelet a kivételnek, ami szerencsére még ma is akad szép számmal.

Természetesen kényes az egyensúly a túl könnyű és a „na elmennek a francba a készítők” nehézség között. Régen ez utóbbira is rengeteg példa volt. Egyes játékok csak húszpercesek voltak, mégis napokat kellett töltened velük, hogy meg is tudd csinálni (jobb esetben).

Mindenesetre mi azt javasoljuk, hogy próbáljátok kitolni a határaitokat. Így is elég sok mankót kap már ma egy játékos, így ha tehetitek, játsszatok nehezebb fokozaton, és ne adjátok fel az első pár próbálkozásnál! Higgyétek el, nagyobb élményben lesz részetek.

A kérdésünk az lenne ezzel kapcsolatban, hogy mely játékok voltak azok, amik megizzasztottak benneteket? Amíg ezen gondolkoztok, olvassátok el, mely blogok voltak a legjobbak a héten.

Assassin's Creed IV: Black Flag - Freedom Cry

Kalóznak lenni jó! Rabszolgának lenni már nem annyira. Az eredetileg DLC-nek induló, de végül önállóan is megjelenő Freedom Cry-ban viszont pont egy volt rabszolgával indulhatunk harcba a templomosok ellen, és szabadíthatjuk fel testvéreinket. RetecH blogját olvasva elválik, megéri-e megvenni a játékot.

„Azok számára, akik még csak most akarnak megismerkedni az AC világával, sem a Freedom Cry, sem pedig a Liberation HD nem a megfelelő választás.”

Game Dev Story

Egy mobiljáték, amiben mobiljátékot kell fejleszteni. Hasonló játék már született, a Game Dev Tycoon, viszont az sok hibát tartalmazott. EBR2000 szerint azonban ezt a játékot mindenképp érdemes beszereznünk.

„Ezt a játékot ki kell próbáljad, mert ha beleízlelsz, akkor nem fogod tudni letenni, persze csak ha szereted a műfajt.”

Uncharted 2 - Among Thieves

Dentorel folytatja kalandját Drake-kel. Az előző rész kiállta az idő próbáját, de vajon a második részben sem fog csalódni?

Hatalmas pozitív élményt nyújtott maga a játék, s azt hiszem, nálam elég magas az újrajátszási faktora, s most nem csak egy vagy két alkalomról beszélek, mely után a Vaterán köt ki a játék általam.”

Robotzsaru

Az Emlékmás felemás remake-je után, most gyermekkorunk kedvenc robotrendőrét is felújították a moziban. Sokan talán nem tudják milyen is volt az eredeti film, így nekik és a nosztalgiára vágyóknak is érdemes elolvasniuk maktub kritikáját az 1987-ben készült eredetiről.

„A film olyan véres, amiről a remake készítői álmodni se merhettek, de a rendezőnek sose okozott problémát egy kis sokkolás.”

Don’t Starve:

Eri lelkes videóbloggerré/kritikussá vált január végétől, így ráadásként megnézhetitek a Don’t Starve-ról készült videóját.


***

Ennyi lett volna a héten az ajánló. Reméljük, elnézitek nekünk a szokatlan bevezetőt! Jövő héten újra találkozunk!

31.
31.
Vidpro
Na ne!!! Csak tegnap láttam 8 különböző vadidegen embert a Flappy Bird-el játszani!
30.
30.
GAMEROD
Nem attól lett nehéz a flappy bird mert nehéznek szánták, hanem egyszerűen amatőr. Beírkált hasraütés szerűen fizika értékeket és cső.
29.
29.
bodortamas1
Na akkor én sem maradnék ki a nehéz játékok szórásából. Előző kommentemben azt írtam (3.), hogy "sosem tapasztaltam azt, hogy pár napon belül nem vinném ki, mert túl nehéz", na ez hazugság volt, mert nálam is volt már olyan játék, ami kicsapta a biztosítékot. Az egyik ilyen a left 4 dead 2, steames ismerősökkel szoktunk játszani, mostanában pedig szakértőn játszunk, valósághű módban. Na, ez játékoknál a "szinte lehetetlen" szint. A finálékról ne is beszéljünk, még nem sikerült kivinnünk így egy teljes kampányt, általában 30 újrakezdés után megunjuk. Aztán a dead space 3 legnehezebb fokozattal is rendesen meggyűlt a bajom, de azért azt csak-csak kivittem. Most ez a kettő jutott eszembe, ami a közelmúltban igazi kihívást jelentett.
24.
24.
Scoo
Mindenesetre ha akarjátok, akkor lehet még ilyen blogajánló, sőt megbeszélhetjük akár közösen azt is, hogy mi legyen a téma, sőőőt attól se zárkózom el, hogy valamilyen úton módon TI csináljátok a bevezetőt (vagy legalábbis valamelyikőtök).
Persze csak alkalomszerűen gondolok erre, nem állandóan.
Ez csak most ugrott be, de lehet jó ötlet.
23.
23.
Scoo
#19: Nem könnyítetted meg az életed az biztos :D

Ja, ja, egy picit blogos lett, de remélem nem baj :)
Bár ha blogként írom, akkor bővebben kifejtem.
22.
22.
weekendgamer
Nekem még a Medal of Honor: Allied Assault +kieg-ek amik okoztak némi idegbajt :D mondjuk még elég kölök voltam :)
20.
20.
Pharaoh
Ya és grat a bekerült blogger-eknek! :)
19.
19.
Pharaoh
Nehéz játékok:

1. Autós stuff-okat toltam WASD-al, nem Easy-n, aztán volt, hogy végig sem sikerült vinni!

2. Amíg nem volt angol középfokú nyelvvizsgám és gyász voltam a nyelvből (tizen pár éves koromban) nem tudtam a Max Payne 2-ben mi az a Painkiller és annélkül vittem végig az egész game-et, mert nem mertem használni! XD

3. De ami a legzúzdább élményem: egyszer elcsesződött a Serious Sam 2-m (úgy 7-8 éve) és nem lehetett átállítani a billentyűzet leosztást! Most figyeljetek: jobb kezemmel keresztbe mozogtam a WASD-al, bal kezemmel keresztbe a nyilakkal (!) céloztam a fegyverekkel és a jobb kisujjammal, az F-fel lőttem (így, egér nélkül vittem ki a gammát, ami ugye FPS)! XD

(Mellesleg szerintem az ezredforduló után az a nehéz játék, amiben gondolkodni kell, ami a reflexeken múlik pl. az nem igazán okoz kihívást! A Portál 2 coop-ban, 4 portállal nem rossz elfoglaltság szvsz! Mondjuk vannak olyan shooter-ek, ahol kevés lőszer és 2-3 találattól halál a hard szinteken, de türelemmel az is megoldható!)
18.
18.
Yanez
Ha már szóba került ez a téma, akkor a bevezetőt egy sokkal "jobb" játékkal is lehetett volna kezdeni, mivel ez a Flappy madár tényleg hogy már a csapból is folyik. Például az Impossible Game, na azt még megunni se lehet 5 perc alatt. Eddig nálam a PSP-s verziója vitte a pálmát, ami a nehéz játékokat illeti, pedig rengeteghez volt már szerencsém.

msmester: Én hardon rohantam neki a TLoU-nak, ott is volt sok momentum, amikor az "inkább meg sem születésemet" kívántam. :)

Grat a blogokhoz! Az ajánló is nagyon tetszett, amolyan blogajánló egy blogban hatása van. :D
17.
17.
Scoo
#16: Senki se arról beszélget. A játékok nehézségről beszélgetünk...
16.
16.
pats
#1: teljes mértékben egyetértek veled.még az elején tök véletlen letöltöttem,gondoltam akkor kiprobálom,a második nekifutás után azt gondoltam,ezzel játszon az aki kitalálta.most meg ilyeneket olvasok.komolyan nem is értem miért kell ilyen szarrol beszélni..
15.
15.
elvan a gyerek ha jatszik
Rayman 1 valaki? Szerintem az is elég nehéz.
14.
14.
Scoo
Egyébként a Dead Space 3 tipikus példa erre. Ha normálon játszol, akkor sima dara az egész. Tele vagy lőszerrel és élettel. Sokan szidták is a játékot. De ha nehezebbre állították volna, akkor máris más képet mutat a játék. Persze az első részt még így se érné el.
Én anno a FEAR-nél nem használtam a lassítást, csak nagyon necces szitukban.
Az AC-ben is ugye minden küldetésben van olyan, hogy ha így meg így csinálod meg akkor kapsz egy pacsit, de igazából ezekkel csak az a baj, hogy nem muszáj betartani.
A GTA V viszont szerintem botrányosan könnyű lett és ott nem is lehet nehezítést használni.
13.
13.
Habbobitas
Régen nesen Super Mario nagyon nehéz volt. Sosem tudtam végigvinni.
Megvettem a Sonic collectiont pc-re. Ha nem lenne benne mentés, végig se bírtam volna vinni.
A régi rts játékok is nehezek.
Command & conquer 1 - Red alert
Heroes of might and magic. Főleg a második része meg a kiegészítője. A végén sírtam örömömben, hogy végigjátszottam.
Age of empires
A Gta 1 számomra túl nehéz, hogy nem lehet benne menteni.
Serious Sam the first - second encounter serious fokozaton, na az nagyon necces.
Far cry is néha, mert nem lehetett benne menteni.
12.
12.
FrankBlack
#7: Ezzel tökéletesen egyet értek. Pontosan így gondolom én is. Én is szoktam magamnak új szabályokat felállítani. Pl. hogy csak egy bizonyos fegyverrel nyomulok végig. Vagy, hogy nem használok elsősegély csomagot. Az újratöltődő élettel, és egyebekkel meg azt csinálom, hogy nem fejlesztem fel magam túlságosan. Az életerőt semmiképp, de más képességet, eszközöket, fegyvereket sem fejlesztem fel max-ra. Így máris sokkal nagyobb a kihívás. De nagyon sok játéknál a pc-seknek van még számtalan realizmus mod, ami még nagyobb kihívást ad. (Ralistic armor, weapons damage, physics, Real extreme difficulty, ami hiányzott az eredeti játékból, stb.) Egyébként pedig rengeteg játék van, amiben alapból is megvan a kihívás, tessék menni azzal játszani. (FPS-ben pl. az Arma, vagy rFactor, SimBin szimulátorok az autós műfajban, stb.)

Amúgy az ajánló jó lett, a bloggereknek pedig grat :)
10.
10.
Gorrister
#8: Igazad van, az abszolút ideális tényleg az lenne, ha a készítők be tudnák lőni a megfelelő nehézségi szinteket.
Amúgy azok közé tartozom akik, ha valamilyen hibát észlelnek egy játékban, legyen az épp a rossz nehézség, akkor a hivatalos fórumokon keresztül jelzi a készítők felé, hogy ezt-azt talán másképp kéne csinálni, de amíg ezt nem teszik, addig nekem maradnak az alternatív megoldások.
9.
9.
kredencferenc
Extrém nehéz? Már bocs de vegyél már elő egy SEGA Contra Hard Corpse-ot vagy egy NES-es Double Dragon 3-at. Na ezek nehezek! 2001 óta a legtöbb játék csak csuklómozgatás, meg vizuális orgazmus. A kihíváshoz vissza kell térni a hőskorba.
8.
8.
bodortamas1
#7: Ezzel nem értek egyet, hiszen éppen ezért vannak a nehézségi fokozatok, egyáltalán nem magunknak kéne akadályokat állítanunk, hanem a nehézségi fokozatokat kéne jól belőniük a fejlesztőknek. Ha az van kiírva, hogy "Easy", akkor az legyen egy kezdő gamernek is játszható, ha pedig az van, hogy "No Hope", akkor meg legyen kurva nehéz, a vérbeli gamer kockáknak. Ez elvárás. Az általunk felállított akadályoknak értelme nincs, miért lőnék csak pisztollyal, ha van nálam gépfegyver? Ez így abszolút nem reális, márpedig nálam a realitás alapkövetelmény. Ha nehéz fokozaton mész, akkor kevés lőszert tegyenek be, kevés medkitet, gyorsabban csökkenő energiát, stb..., de én nem fogom magamnak stopperen méregetni, hogy megcsináltam-e egy adott pályaszakaszt öt perc alatt.
7.
7.
Gorrister
A játékok nehézségével kapcsolatban lenne pár gondolatom.
Szerintem nem létezik olyan, hogy túl könnyű játék. Ha valaki azt érzi, hogy könnyű a játék hát nehezítsen rajta magának. Pár egyszerű tipp ami több játéknál is alkalmazható.
Kezd mindig előröl a pályát valahányszor találat ér.
Csinálj végig úgy 1 vagy több küldetést, hogy nem használsz semmiféle élettöltőt.
Figyeld meg melyik fegyverhez találod a legkevesebb töltényt és használd csak azt, mindjárt jobban fogsz spórolni és rákényszerülsz arra, hogy fejre célozz.
Vagy használd csak a legalapabb fegyvert még a keményebb ellenfelek ellen is.
Jó módszer az is ha időre játszol, ha egy szakasz túl könnyűnek tűnik, tűzd ki célul, hogy megcsinálod x idő alatt.
Még hosszasan lehetne sorolni, hogy mi mindennel nehezíthető saját magunk által egy játék, de szerintem minimális kreativitással mindenkinek eszébe jut még jó pár dolog.
Személy szerint én csodálkoztam mikor egy játéknál a készítők bejelentették a hardcore (végleges halál) módot és erre sokan ujjongani kezdtek, hogy végre lesz megint nehéz játék. Hát ezt igazából az összes játék tudja. Véletlenül megtalálsz halni adott játék utolsó pályáján. Kezd előröl az egészet és ha majd összejön örülhetsz, hogy tulképpen hardcore fokozatban vitted ki.
Ami viszont bosszant azok a frusztráló játékok. Az ilyeneknél általában nem a harcok nehézségével van baj, hanem a checkpoint-ok ritkaságával. Engem bosszant mikor egy nagyon hosszú szakasz legvégén egy apró hiba miatt meghalok és kezdhetem előröl az egészet. Ha lehetne sűrűbben menteni akkor kevésbé lenne frusztráló és sokkal többen élvezhetnék a játékot. Aki meg ezt könnyitésnek tartja annak üzenem, hogy nem kötelező a legutolsó checkpointtól folytatni ha meghal, nyugodtan visszatöltheti a kettővel korábbi játékállást és szenvedhet előröl ha neki éppen ez a vágya.
Lényeg a lényeg egy könnyű játékon saját magunk által felállított akadályokkal simán lehet nehezíteni, viszont egy frusztrálóan nehéz játékon könnyíteni már nem lehet. Nem várhatjuk el a készítőktől, hogy tökéletesen be tudják lőni a kellő nehézségi szintet, hiszen minden ember más, más és más igényekkel. Ami valakinek könnyű az másnak nehéz. Ha személyre szabott nehézséget akarunk akkor maradnak a fent említettekhez hasonlatos kreatív megoldások, kinek-kinek a maga szája íze szerint.
6.
6.
kastorhun
#1: Gondolom azért imádják annyian mert nehéz, és manapság nagyon szeretik a nehéz játékokat pl: Dark Souls nehéz és szerintem csak ez a legjobb dolog benne, de számomra túl nehéz.
5.
5.
EBR2000
Az elejéhez: Én nem értem miért fügtek rá az emberek. Már csak azért is mert nagyon szemét egy játék... és ez most nem az ,,énbénavagyokezértleszarozom" stílus mert ez tényleg így van. Az a madár olyan szarul repül mint a leszakadt szárnyú repülő amit egy egér vezet... 5 percig játszottam vele és abbahagytam.
(Inkább Game Dev Story-ztam! XD)
Méghozzá nekem fura hogy pár nap alatt mennyiem kezdtek beszélni róla.
méghozzá külömböző témában.

Amúgy gratulálok mindenkinek és köszönöm szépen! ^^
4.
4.
giga321
Én egészen addig nem is hallottam erről a játékról, amíg itt nem beszéltek róla. De már szinte minden nap van róla szó és kezdem nagyon unni. Szóval egyetértek bodortamas1-el.
3.
3.
bodortamas1
A témához hozzátéve, manapság valóban nagyon könnyűek a játékok. Vegyük példának a Resident Evil 6-ot, ahol a Capcom nagyon hypeolta a No Hope módot, na haverral neki is ugrottunk co-opban, hogy végre, kihívás egy RE játékban, erre mit tapasztalunk? Azt, hogy KÖNNYŰ, egyszerűen nem halunk meg, nem akadunk el, nem fogy el a lőszer, csak haladunk előre különösebb nehézség nélkül. Sajnos ez manapság így van. Én szinte mindig az elérhető legnehezebb módon játszom már először a játékokat, de sosem tapasztaltam azt, hogy pár napon belül nem vinném ki, mert túl nehéz. Szóval egy kicsit lehetnének bátrabbak a fejlesztők.
2.
2.
msmester
A bejegyzés elejéhez:
Legutóbbi élményem mely a nehézséghez kapcsolódik a Last of us Survival fokozata.
Ott aztán rendesen meg lehet izzadni, ha az ember nem gondolkozik.
Az ajánlóhoz:
Minden blog amiz ajánlottál kiváló. Már minegyiket olvastam és én is csak ajánlani tudom. :)
1.
1.
bodortamas1
De könyörgöm, felejtsük már el ezt a szar Flappy Birdet, volt, most nincs, miért kell egy ilyen kis elhanyagolható minijátékot ennyire hypeolni? Tudom, hogy nagyon sok hülye ember valamiért ráfüggött, de mi ne legyünk már azok között a BETEG emberek között. Mi maradjunk meg a JÓ, TELJES ÉRTÉKŰ játékoknál. Megköszönném...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...