Filmet forgat a Sony a Nintendóról és a Segáról

Annak idején nem igazán értettük, hogyan akar a Sony filmet forgatni a konzolháborúról, de mostanra mindenre fény derült: a Nintendo és a Sega közti háborút dolgozza majd fel az adaptációja.

Még 2012 nyarán hallottunk olyan pletykákat, hogy filmet forgatna a Sony Pictures a "konzolháborúról", erről akkoriban több levédetett domain cím is is tanúskodott. Most már azt is tudjuk, hogy mire készülnek a cégnél: a Console Wars: Sega, Nintendo, and the Battle that Defined a Generation című, szintén megjelenés előtt álló könyvből készül majd adaptáció.

Az Amazon szerint májusban érkező regényt "üzleti thrillerként" definiálják, Blake J. Harris azt mutatja be, hogyan harcolt egymással a Sega és a Nintendo annak idején. A filmről annyit tudunk, hogy a The Social Network és a Moneyball producere, Scott Ruddin bábáskodik felette, a forgatókönyvet és a rendezést pedig Seth Rogan és Evan Goldberg vállalta - ők egyébként előszót is írtak a könyvhöz.

Harris maga is részt vesz a munkálatokban, mint vezető producer, de egy saját dokumentumfilmet is készít, ahol Rudin, Rogan és Goldberg producerek lesznek.

14 komment - szólj hozzá!