Cenzúrázzák a South Park-szerepjátékot

  • Írta: fojesz
  • 2014. február 25.
  • Hír
Link másolása
Amerika kivételével jóformán mindenhol cenzúrázzák a South Park-szerepjátékot, összesen hét jelenetet vágnak majd ki az anyagból. Lecsapta a biztosítékot az abortusz és az anális vizsgálat is.

A BT.com értesülései szerint cenzúrázni fogják a South Park: The Stick of Truth-t, a Ubisoft az európai, a közel-keleti és az ázsiai változatból is kivág majd néhány jelenetet - az ausztráliai kiadásról már korábban döntöttek.

Ha minden igaz, hét, egyenként nagyjából húsz másodperces jelenetet vesznek ki a játékból, a helyükre pedig feliratot tesznek majd. Az eddigi információk szerint kivágnak egy minijátékot, ahol egy orvos abortuszt hajt végre a játékos karakterén, illetve egy olyan jelenetet is, ahol anális vizsgálat alá vetik a szereplőket.

Mindezt úgy, hogy az RPG a besorolása szerint így is kizárólag felnőtteknek szól - néhány országban ez azt jelenti konkrétan, hogy a kiskorúak nem is vehetik meg a boltokban.

53.
53.
dertik12
mi a francnak cenzúrázzák a south park játékot ennyi erővel a mesét is cenzúrázhatnák nem??? azzal hogy cenzúzzák azzal csak szarabb lesz.
52.
52.
Wolverine
Hm pont olyan jelenetet vágnak ki amiben idegen lények is jelen vannak és csúnya dolgokat művelnek emberekkel, vajon miért nem lepődök meg ezen!? Talán azért mert ez nagyon is valóságos jelenség, ahogy sok más dolog is a south parkban, és egyfajta görbe tükröt állítanak a világnak, ami valóságos alapokon fekszik...Lehet, hogy sok hülyeség van a south parkban, de nem hülyék csinálják annyi biztos, és elsősorban nem a vulgáris dolgok miatt szól ez felnőtteknek, hanem azért, mert olyan rejtett üzenetekkel van teli amit csak egy felnőtt érthet meg, abból is az értelmesebb fajta. Persze a buta embereknek ebből a rajzfilmből úgy is csak annyi jön le, hogy teli van ocsmánysággal, miközben a valóságot parodizálják, hozzáteszem nagyon jól...
51.
51.
simon 555
#50: A PC VERZIÓ NEM LESZ CENZÚRÁZVA SEHOL!

Konzolra meg be tudod rendelni ebayről.
(PS3-on nem éri meg a warez, Xboxon meg van régiózár, szóval nem tudod futtatni az USA verziót)
50.
50.
markoci555
ha Amerikában cenzúra nélkül megjelenik, van esély rá, hogy valamiféle módon úgy szerezze meg az ember, még ha torrentesen is?
49.
49.
simon 555
#47: Ez már nem az a világ barátom.
Kajára minek neki pénz ha etetik otthon?
Nem tudom korulneztel e de manapság a 15 évesek már hétvégente inni járnak és nem focizni... Tisztelet a kivételnek.
Amúgy meg ha játékot akár venni a pénzéből, az az ő döntése. Egy tizenéves már tudja, hogy mi a pénz. Ha játékot akár belőle venni, váljék egészségére.
Én is már 14 éves korom óta magamnak veszem a játékokat és nem érzem azt, hogy kidobott pénz lenne.
48.
48.
johnnydirteen
#28: Teljesen igaz amit írsz de mondok két példát: van egy ismerősöm aki karriert épít a gyerek mellett a nevelés annyiban el van intézve, hogy a mobilodon legyél elérhető! Innentőől kezdve mindegy, hogy hol lóg mivel játszik. 5000 credit/ hét a zsebpénz!! És nincs szinte semmilyen kontroll mert ugye melózni kell meg azért lógni a facen ahelyett, hogy gyereket nevelnénk és ez apukára és anyukára is vonatkozik. A második példa szintén közeli barát 2 gyerekkel. A fiú gyerek focizni jár egyesületbe kenuzik szintén egyesületben néha gokart apukával. Kislány szintén sportol vív és zenét tanul ha van idő akkor kirándulás stb. Hozzáteszem ismerősöm zenész rengeteget dolgozik sok hétvégén itthon sincs és mégis csinál magának időt a gyerek nevelésére. A gyerek játszik pl COD-al is mégis jólnevelt udvarias és nincs káromkodás. Mi a hugommal lassan 30 éve toljuk a gameket de nekünk is ki kellett menni focizni bringázni játszani nem lóghattunk a gépen egész nap. És minden 18plusszos játékot játszottunk mégsem mentünk ki egyszer sem az utcára, hogy lejátszuk élesben a GTA3 jeleneteit. Sajnos szerintem a mai gyerekek a "mátrixban" élnek és az a barátjuk aki a facen dob egy like-ot a képükre. De szerintem ez nevelés kérdése is és ezen a cenzúra nem fog változtatni. A nevelés hiányát pedig nem kéne a videójátékokra filmekre kenni. De ez csak az én véleményem
47.
47.
Juha
Nem, egy 14 évesnek kajára legyen pénze, az összespórolt zsebpénzböl pedig vegye meg azt a pólót/gördeszkát/focit/biciklit, amit annyira akart. Nekem is ez volt, és nagy élmény volt saját magamnak megvenni egy MetallicA pullóvert, amit 16 év után kopottan is felveszek, mert számomra érték. Most megvesz egy játékot, 4 hónap múlva azt sem tudja mire ment el a pénze.
46.
46.
simon 555
#45: Vagy egyszerűen megrendeli netről?
Egy 14 évesnek már kellene lennie spórolt pénzének ha csak nem issza el minden hétvégén.
Szvsz inkább GTA-zzon a gyerek mint, hogy hétvégente az árokban fetrengjen részegen...
45.
45.
gerappa
Manapság egyáltalán nem nagy művészet egy 14 évestől hogy megszerezze ezt a játékot... A példák:
- De anyaaa!!! Vedd meg nekem a South Park videojátékooot!
- Nem prüntyőkém, játsz a fütyiddel.
- De annnyaaaa!!! Mindenki csúfolni fog mert nekik megvan nekem meg nincs!
- Miért nem töltöd le valamelyik torrent oldalról?
- Mert akkor nem tudok online játszani a többiekkel. És ha nem vagyok ott tutira zsírdisznónak meg dagadéknak hívnak majd a hátam mögött.
- Jól van kicsim akkor majd holnap elmegyünk és megvesszük.
44.
44.
Trapyd
#40: Pontosan tudom miről beszélsz.
43.
43.
Ki játszik ilyen ótvar játékkal? LOL!
42.
42.
simon 555
#41: Filmeknél is ugyan ez a helyzet.
Most komolyan, ki nem nézett kiskorában(aki a 20 éves korosztályban van) az apjával Rambo filmeket meg ilyeneket?
Imádtam őket. Igen, persze kiskoromban néha eljátszottam a gondolattal milyen lenne a valóságban Rambonak lenni, sőt még játszottunk is katonásdit az udvaron haverokkal, de sosem bántottuk egymást, csak szórakoztunk mint egy átlag 6 éves.
41.
41.
simon 555
#40: Hát már pedig nincs.
Itt meg nem az a baj, hogy kevesebb a vulgáris tartalom benne, ha nem South Park lenne nem is érdekelne, de aki ismeri a sorozatot az tudja, hogy az abortuszból és az anális szondákból több részbe is viccet csináltak.
Na meg nem hiszem, hogy ez vulgaritásnak felelne meg lévén arról van szó, hogy fel kell dugni egy szondát Randy seggébe :D
Aki értelmes emberi lény azt nem befolyásolják az ilyenek mert meg tudják különböztetni a valóságot a fikciótól. Igen még egy 5 éves is képes erre.
Ami hatása lehet az emberre az max a stressz levezető funkció és a kikapcsolódás. Meg még esetleg ha olyan címről van szó akkor hatással lehet az érzelmekre is. De ezek közül egyik sem olyan ami befolyásolná az embert az átlagos életében.
Ez egyszerűen csak állszentkedés, semmi több.
Mint mondtam én már gyerek korom óta játszom, mégsem volt soha olyan gondolatom, hogy most szétverek valakit mint a Tekkenben, vagy leütök valaki baseball ütővel mint a GTA-ban.
40.
40.
l4cyk4
#24: Ne hidd! A kondicionálás minden emberi lényre hatással van, férfiakra, nőkre, az öregektől a fiatalokig, a magas intelligenciával rendelkezőktől a kevésbé okosakig. Nem beszélve a többi körülményről, pl.: családi állapot, szociális helyzet vagy épp a baráti kör általi befolyásoltság. Kicsit bonyolultabb ez a dolog, mint azt az emberek többsége elképzeli. Vegyük csak példának ezt a cikket és a hozzá tartozó kommenteket. Jó néhányan (köztük Te magad is) azért reklamálnak és adnak hangot elégedetlenségüknek, mert kevesebb lesz a vulgáris tartalom a játékban...érezzük, hogy mi is a probléma!?

Félreértés ne essék, én is nézek South Park-ot és játszok a legkülönfélébb stílusú videojátékokkal, de azt állítani, hogy semmilyen hatással nincs az ezekben felelhető trágárság és erőszak az emberek viselkedésére, az bizony botor dolog.
39.
39.
Drazhar
#30: Most nem rosszból, de egy 4 éves gyereket nem ültetsz le COD elé. Pont, vége.
38.
38.
kristof97
#36: Tényleg nem lettek tömeggyilkosok, öngyilkosok lettek, ami nagy különbség. :P A Vietnámi háború után elég sok katona lett öngyilkos egyébként. Egy 3-4 éves gyereknek meg próáld elmagyarázni, hogy az rossz dolog amikor bántasz másokat egy videójátékban, és a valóság nem olyan. De ha most már normális a gyerek, akkor mégsem az ő fejével van a gond, nem?
37.
37.
greenmelon
#36: És ahogy colonialmarine leírta, jobb is ha a gyerekből kijött az állat egy cod hatására és így még időben kezelni tudják...
36.
36.
greenmelon
#30: Ha a gyerek hülye, akkor hülye, kár a codra fogni meg a játékokra, ha ettől a srác idegbeteg lett, akkor a fejében nincs rendben valami, pont. Megannyi felmérés bizonyította már, hogy egy ép elméjű emberből a játék NEM hoz ki ilyen dolgokat. Dédnagyapáink kint lövöldöztek a fronton, meg lebombázták európát 20 évesen, hazatérvén mégsem lettek tömeggyilkosok, és ez kicsit komolyabb dolog mint egy szaros kólofgyuti.
35.
35.
Darrak
Úgy tűnik a Ubisoft nem látta a Family Guyos részét a South Parknak, amikor azon ment a vita, hogy a Fox cenzúrázza-e Mohamedet... :D
34.
34.
colonialmarine
#28: Jó és a dédid előtt 90 évvel megint mások voltak a normák.Ez elment ebbe az irányba amit leírtál és ennyi.De az biztos ha egy videojátéktól meg kattan valaki az alapból beteg elme lehetett,és örülni kell ha kiderül róla... :D
33.
33.
kristof97
#32: Háát, ezt már nem tudjuk meg, de nem feltétlenül fogadnék a te tippedre. :)
32.
32.
simon 555
#30: Akkor annak a gyereknek más gondja is volt az oviban mint, hogy COD-ozott:D
COD nélkül is idegbeteg lett volna. Nem a játékon múlik.
31.
31.
simon 555
#29: Épp az lett volna a lényeg, hogy nem számít hány éves vagy, ha nem vagy alapból kattant akkor 8 évesen is játszhatsz 18+ játékkal mert nem lesz tőle semmi bajod.
Most komolyan, ki nem játszott 18+ játékkal 18 éves kora előtt?
30.
30.
kristof97
#26: Kivételek mindig vannak, de az egyik ismerősöm (most kb. 3-ikos) kis korában (4 évesen kb.) a szülei engedték, hogy játszon COD1-el, csak, hogy le legyen kötve a gyerek figyelme. A gyerek oviban csak kicsit volt úgymond "idegbeteg", szinte verekedett, ha jól tudom. Tehát van "nevelő" hatása a játékoknak. Az már más dolog, hogy ha itt vannak látogatóba, akkor játszik a PS3amon Assassin's Creed-et, de azért már nagyobb, és ott vagyok mellette, hogy még is, nem olyan "jó" dolog gyílkolászni. :)
29.
29.
deviques
#27: Ez nem téged minősít, hanem azt, aki megengedte neked 8 évesen, hogy ilyesmivel játssz.

Itt nagy részben a szülők felelősek, igenis komolyan kellene venni ezeket a 18+ besorolásokat.

Viszont a cenzúra nem megoldás, remélem elég nagy hírverés lesz ebből, hogy érezhető legyen mennyien nem veszik meg emiatt a konzol verziót. PS3-ra akartam venni, de ezek után Steam lesz belőle. Le is kalózkodhatnám bosszúból, de úgy gondolom, hogy ez a játék megéri a pénzem, viszont nem a vágott verzió.

#18: Ahogy Eric Cartman mondta 17 évad, 7. részben, "Tudod mit kapsz, amikor előrendelsz valamit? ... F@szt a szádba!" :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...