Jön az Uncharted Collection PlayStation 4-re?

  • Írta: zoenn
  • 2014. március 3.
  • Pletyka
Link másolása
Az olasz Games.it névtelen forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a még ebben az évben megjelenik PS4-re az Uncharted Collection, amely Nathan Drake összes PS3-as kalandját tartalmazza, beleértve a spin-offokat is.

A Games.it úgy tudja, hogy a Sony a klasszikus sorozatot az új platformon is meg akarja honosítani, ezért egy olyan kollekcióval jelentkezik, amely korábban PS3-on már sikert sikerre halmozott.

Ésszerű lépésnek tűnik, hogy a negyedik Uncharted előtt a korábbi részeket is elérhetővé teszi PlayStation 4-en, amely kihasználja az új hardverben rejlő potenciált. Azaz a DualShock 4 touchpadja és fénybarja sem marad parlagon.

Az olyan népszerű részek mellett, mint az Uncharted: Drake’s Fortune, az Uncharted 2: Among Thieves és az Uncharted 3: Drake’s Deception, a PS Vitára megjelent Golden Abysst és a Uncharted: Fight for Fortune kártyajátékot is tartalmazná a csomag, így a legteljesebb gyűjteményhez juthatnának hozzá a PS4-tulajok.

Természetesen a Sony hivatalos állásfoglalása nélkül masszív pletyka az Uncharted Collection érkezése, ezért fogyasszuk némi sóval a feltételezéseket. Köszönjük, crashpipi!

27.
27.
JackBauer
#24: Ezt a mondatodat sajnos nem értem, bocsi.
26.
26.
norbio
Ha multi benne lesz simán jöhet :D
25.
25.
KeXxX
Én pont hogy az első részből szeretnék egy felújított változatot/patch-et. De persze majd PS4-én nem lesz olyan hosszú töltő idő. :D
24.
24.
PrimYaz00
#17: nem azt hittem, hogy megérted a lényegét amit mondani akartam...
23.
23.
Norbiii
#22: 12 gb-os, de most nincs erre zsé tesó, ha lesz is, akkor játékot veszek, mondjuk a Beyond-ot. : )
22.
22.
trion96
#20: Fizess elô ps plusra egy játék áráért sokat kapsz köztük az uncharted 3-mal.
Vagy jól emlékszem, hogy 12gb-os a ps-ed, vagy végûl az 500as mellett döntöttél? Mert arra már nem emlékszem.
21.
21.
b48xll
de jó hír ez kérem szépen :') ha igaz a pletyka tuti vétel lesz a néggyel együtt :)
20.
20.
Norbiii
#18: Remélem hamarosan én is tolhatom Ps3-on, a videók alapján nagyon szép a látvány, és haveromnál volt szerencsém megnézni, és ez megerősített ebben! :) Számomra ez a látvány is kiváló, én csak a látvány úgymond javulása miatt, biztosan nem szerezném be! Első amúgy is a játékélmény, elvileg ez a játék nagyon jó! :)
19.
19.
FrankBlack
#18: +1 tökéletesen egyet értek :)
18.
18.
JackBauer
#16: Ha nem lenne igény, nem jönnének HD változatok, ezt kicsit a BD vs DVD-hez tudnám, hasonlítani, aki szeretné a játékokat legjobb minőségben tudni az megveszi majd a HD kiadást a köv. generációra, persze ilyet tényleg csak az vesz aki nagy rajongó vagy még sosem játszott vele.
17.
17.
JackBauer
#3: Nekem is PS3-om van, de a fejlődéshez elengedhetetlen hogy legyenek PS4 exkluzív játékok, emiatt nem kell utálni a konzolokat, vagy te azt hitted a PS3 örök támogatást fog kapni?
16.
16.
Azeroth87
Én is örömmel hallom a hírt, de azt is mondom most, hogy:
Én már kicsit unom ezeket a HD változatokat, meg a felújításokat, meg az újra kiadjuk csak ps4-re című dolgokat. Nyilván valaki örül neki, de a nagy többség azért ezeken már túl van remélhetőleg és igény lenne az új játékokra is.

Jöhetne nyugodtan a 4.rész ps4-re és egy kicsit azt kellene előtérbe helyezni szvsz.
15.
15.
Raizen21
Énis remélem,hogy nem hanyagolják el a ps3 at de muszáj ex tartalmakat nyomni a ps4 re hiszen mi motiválná a vásárlókat hogy 3 ról 4 re váltsanak. Én nem szidom a sony-t , a ps + al elpötyögök még 1 évig. Last of ust meg a beyondot még beszerzem aztán ennyi. Jövőre meg jöhet a 4
14.
14.
Cipo3
#12: ezer köszönet. Nagyon jó játék lehet.

Még egy kérdés, ps pluszon jött ingyen az előző verzió?

mivel évente sajnos csak 4-5 játékot tudok megvenni amíg ilyen drága, amíg a használt játékok ára le nem süllyed 6-8e-re ezerszer megfontolom mi az amit amúgy is ingyen hozzám csapnak.
13.
13.
PaulBlake
WÁÁÁÁÁ XD Ez a legjobb hír ( persze ha csak igaz ).
Eszméletlenűl örülnék neki. PS3-on már kitoltam az 2es és a 3ast is, az 1es sajnos nemvolt meg, se a GA.
Így remélem waaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa
'cause i'm happy happy :D:D:D:D
12.
12.
Kenway
#9: Akció-kaland third-person shooter játék Nathan Drake nevű fickóval. Könnyed laza ügyességi pályák kincskereséssel ,logikai feladatok-majd harc a megszerzett kincsekért, nekem Indiana Jones jut eszembe róla történetileg ! Hát aki nem játszott PS3-on vele annak jó hír, de én is PS4 verzióra várok :)
11.
11.
aordog
Még nincs PS4- em sem pedig XONE- om, de egy biztos!
Ha ez valoban jönne, akkor a mérleg nyelve szämomra itt helyezkedne el.
10.
10.
ulikedegs
9.
9.
Cipo3
elmondja valaki 2 mondatban milyen játék ez? Félig örülök a hírnek, mert a képek meggyőzőek, de nem tudom mi a sztori.

Far Cry 3 hoz hasonló barangolós feladatmegoldós?
Vagy tomb raider férfiköntösben?
8.
8.
FrankBlack
Én nagyon örülnék annak, ha PS4-re az ilyen, és ehhez hasonló korábbi játékok kijönnének, persze akkor már a PS4-hez igazított, az eredetihez képest szebb, felturbózott grafikával, 1080p-ben, stabil 60 FPS-el mondjuk :)) Ha lenne majd egy ilyen Uncharted összes HD Edition PS4 kiadás, és még egy pár régebbi nagy konzol only címnél is megcsinálnák ezt (RDR pl.), akkor engem ezzel biztosan meggyőznének, hogy vegyek egy PS4-et majd pár év múlva, mert így igencsak megugrana számomra azon játékok száma ami miatt úgy érezném, hogy érdemes nekem is venni egy PS4-et :)
7.
7.
PrimYaz00
#5: úgy mondanám, hogy nem konzol párti vagyok, csak van 1-2 játék ami érdekel + én úgy hallottam, hogy még nagyon sokáig csináltak játékokat a ps2re, xboxnál volt az, hogy nem foglalkoztak a régi konzollal nem?
6.
6.
giga321
#1: Ez jó azok számára, akiknél kimaradt a PS3.*

HÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁá például nekem. Awwwyeaaa nem maradok ki semmiből.
5.
5.
Sun9us
#3: Te biztos új vagy errefelé, vagy csak nem emlékszel, hogy mi történt, a ps2 megjelenésekor, vagy a ps3 megjelenésekor....stb ezt még lehetne folytatni más konzolgyártókkal is.
4.
4.
Yanez
#3: A ND nem az a cég, aki lebutítja a játékait. Szóval szerintem esélytelen egy UC4 PS3-ra, sajnos.
3.
3.
PrimYaz00
remélem, hogy minket ps3asokat leszarnak a 4. részt illetően és akkor végleg megutálom a konzolokat, ha már bf4et is lebutították, illő lenne ezt is :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...