GDC 2014: Bemutatkozik a DirectX 12

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 6.
  • Hardver
Link másolása
Ha minden jól megy, két nagyon izgalmas hardveres bemutatóra is számíthatunk az idei Game Developers Conference-en: nemcsak a Sony VR-szemüvegét jelenthetik be, de biztos, hogy kint lesz a DirectX 12 is.

A Microsoft az idei GDC keretei között, március 20-án fogja bemutatni a DirectX legfrissebb főverzióját, méghozzá egy szponzorált előadáson, ami a DirectX: Evolving Microsoft's Graphics Platform címet viseli.


Túl sokat nem tudunk róla, de a teaser anyagok alapján sejthető, hogy milyen irányban javítana a Microsoft a DirectX 12-vel: a redmondiak leírása szerint a fejlesztők azt kérték tőlük, hogy "hozzák őket közelebb a vashoz" és hogy hadd kaphassanak "olyan eszközöket, amikkel az utolsó cseppig kihasználhatják a PC-jük, a tabletjük, a telefonjuk és a konzoljuk teljesítményét". Ebből nem nehéz kitalálni, hogy a következő generációs DirectX alacsony szintű API lesz.

A hivatalos teaser oldalon egyébként szerepel az AMD, az Intel, az NVIDIA és a Qualcomm logója is, tehát ezek a hardvergyártók már biztosan a támogatók között vannak.

26.
26.
#25: Nyugi van. Nem kell meg feltett kezzel, sikitva, korbe-korbe rohangalni.
Meddig volt tamogatva a dx9 miutan kijott a dx10?
Na a panik ennyire jogos.
25.
25.
GErYDEviL
Még jó, hogy most váltottam le a GTX470-et GTX780 GHZ Edition-re, erre bejelentik a dx12-őt, ezt nem hiszem el...jólenne, ha megoldanák a srácok, hogy ezeken is legyen dx12 támogatás...nem fér bele még egy videokártya, ezt is elég volt összespórolni...és szerintem siman van még ezekben kraft..
23.
23.
#22: Bizony nagyon úgy tűnik,hogy az one eleve dx12-re készült!Ez volt a Microsoft célja.Ha figyelembe vesszük,hogy 2014-ben akarták piacra dobni--a 2013 nyarán demózott hardveres megatexturázást 16mb vrammal mozgattak 3 Gb texturát!Valahol olvastam hogy ezért van külön LZ77 Encode-Decode chip és a 32 Mb esram.Így akár 6Gb texturát képes mozgatni.(a KillzoneSF 800mb os texturákkal dolgozik azt hiszem) Szoktam mosolyogni amikor a ps tulajok szidják az one gpu-t.Nekik kéne a legjobban tudni,hogy az nem minden.Lásd Ps3 (gyengébb gpu és fele annyi ram mint a 360 ban)Persze egyből jön hogy Cell Cell Cell...Microsoft azure számításban vajon hány tucat cellt vág padlóra pár ms válaszidővel?
Na ez egy jó kérdés:
AlphaPapa: For those of you saying this won't work with Xbox One or DX12 was an afterthought patch to work, let me break this down for you in the most simple way I possibly can. Microsoft builds its consoles around its own software, they do not build their software around their hardware. Xbox One was designed from the beginning to work with DX12. Their whole SOC which by the way was a $3bn design and fabrication partnership with AMD is designed for multi channel free flow of data packets (search PRT in hardware or Tiled Resources), hence the split banks of 15MB dRAM on chip with the data move engines and the 32MB eSRAM on chip. It was not a cheap way to save money on GDDR5 as Sony spent $0 on R&D and just bought their system off the shelf. So MS spend $3bn and Sony spend $0. With me so far? Why spend that amount of money building a fully custom APU only for it to be weaker than an off the shelf APU they could have bought and saved all that money themselves? Does that really make sense to you? And not have it designed specifically for their own software they are developing alongside it. The fact is the biggest graphics whore developers in the World are making games for Xbox One, Epic, Remedy and Crytek. Why would they choose to work with the "weaker console". DX12 will also open up other features on Xbox One such as the 15 offloading chips to the APU which will offload tasks from the GPU. So you have high bandwidth eSRAM/dRAM streaming PRT through hardware (displaying 6GB scenes on instant call in 32MB eSRAM) and offloading chips to the GPU also. Xbox One launched way to early and e3 onwards will demonstrate this.
22.
22.
supair
#20: Bizony.Sokan azért vesznek Ps4-et mert "erősebb"
Lesz itt majd még pislogás gyerkőcök...:-)
20.
20.
Xbox one:Hardveres megatexturázás DX12 !!! Ps4:No DX12 :)

17.
17.
#13: Na mondjuk ez pont nem errol szol.
Nem is lehetne kihasznalni mert szintiszta szemet mar az egesz
Kis tulzassal tobb eroforras megy miatta veszendobe mint ami hasznosul kb.
Ezert kell uj.
Csak remelem ez nem valami osszeferceles a "repedesek" nyallal valo betaknyolasa lesz hanem belenyulnak majd ahol kell es annyira amennyire kell.
Kb ugy kepzeld el mintha lenne egy 3000 cm3-as kocsid ami megy 300km/h korul, de 70 litert eszik es lecserelned egy 2600-asra ami 25 literrel ugyanezt produkalja.
16.
16.
Teuton
#10: Maxwell pont most jön majd be NVidia részéről, lehet az lesz a GCN ellenpárja.
15.
15.
bodortamas1
Nap híre! Nagyon rég óta vártam már a DX12-őt, kíváncsi vagyok hogy futnak majd alatta a játékok :) Remélem láthatunk majd a GDC-n róla videót is akció közben.
14.
14.
Ez azért kell, hogy valamivel el lehessen adni az új kártyákat.
13.
13.
DON GONDOCS
basszus még a dx11 sincs eléggé kihasználva, azért nemsok játék volt ami teljes mértékben kihasználta volna, erre itt a dx12 na bum.
12.
12.
Teuton
Szerencsésebb esetben még fel is tudják használni a Mantle-nél szerzett tapasztalatokat: mire érdemes figyelni és hol rejtőzhetnek az alacsonyabb szint gyengéi és a többi.

De persze a legjobb lenne ha két módja lenne az új DX12-nek. Egy hasonlóan "magas" szinten mint eddig is volt, a kezdőknek és a haladóknak, elvégre a stabilitás érdekében nem engedték az embereket túl közel a vashoz. Második meg a leendő vasközeli mód, a profiknak, akik már elég tapasztaltak ahhoz hogy ne okozzanak sok gondot.
11.
11.
kopic
#4: Neked mi a francnak kellett ismet visszajonni ?!:S Pedig mar remenykedtem benne, hogy nem fogunk tobbe latni ezen az oldalon. Nem hiszem el ! -.-
8.
8.
FrankBlack
#6: azért még most ne dobd ki szerintem :)) Jó lesz még elég sokáig :)
6.
6.
XuChi
És akkor most dobhatom is a kukába a vadi új 780ti-met mert nem támogatja a dx12-t????
4.
4.
Cristiano
volt érzésem egyszer lesz majd DX12 :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...