GDC 2014: Előrendelhető az Oculus Rift új verziója

  • Írta: zoenn
  • 2014. március 20.
  • Hír
Link másolása
Az Oculus cég bejelentette, hogy már előrendelhető a vállalkozó kedvű fejlesztők számára a VR-headsetjük devkitjének második verziója. A kütyü 350 dollárt kóstál és a kijelző felbontását 1080p-re növelték.

A napokban zajló San Franciscó-i rendezvényen a főszerepet a virtuális valóság kapta. A Sony saját megoldása után az Oculus Rift mérnökei bejelentették, hogy a headsetjük fejlesztői változata új verziót kapott. Az érdeklődők már elő is rendelhetik a ketyerét potom 350 dollárért.

Még továbbra sem beszélhetünk kiskereskedelmi változatról, bár a Dev Kit 2 már közel áll a véglegeshez: súlyát redukálták (440 gramm), a kijelző nagy felbontást (1080p) kapott, illetve precízebben, alacsony késleltetés mellett követi a fej mozgását.


A DK2-be immáron OLED-képernyőt építettek, megszüntették a zavaró motion blur-hatásokat és a vibrálást, a színek élénkebbek, a kép tisztasága és kontrasztja érezhetően javult. A fejkövetés pontossága új távlatokat nyit a játékmenetben, az illúzió megnyerőbb, mint valaha.

Minden jel szerint az Oculus Rift felzárkózott a Sony mögé, kíváncsiak leszünk, hogy a játékosok melyik terméket részesítik előnyben.

Couch Knight - az Epic Games játéka Oculus Riftre

Eközben a Gears of War fejlesztői sem szeretnének kimaradni a VR-mókából, bejelentették a Couch Knightot, amit az Oculus Riftre szánnak. A látványért az Unreal Engine 4 felel, a játékban mókás lovagok harcolnak a nappalinkban. Íme, az első kép:
13.
13.
hurkagyurka2
#6 Lehet, hogy tegnap nem olvastad a híreket? Több forrás is említi, hogy az MS sem akar kimaradni a VR szemüveg bizniszből. Ez egyébként teljesen logikus lépés lenne, több szempontból is. Egyrészt valószínűleg pár év múlva elérhető szintre csökken ezeknek a cuccoknak az ára, és akkor nem keveset el lehet majd adni belőle. Másrész konzol fronton sem szabad engednie elhúzni a konkurens PS4 szolgáltatásait, már így is milliós nagyságrenben több Sony konzol fogyott, mint XO. Harmadrészt adott a Windows-os előny, simán hozzáigazítják az op.rendszert a szemüvegükhöz. Máris megnyílt előttük nem csak a konzol, de a PC piac is... Ja, amúgy az itteni cikk:

http://www.gamekapocs.hu/hir/39161/gdc_2014_vr_headseten_dolgozik_a_microsoft_is
11.
11.
barack1
Ahogy elnézem a Sony szemüvénél ez sokkal jobb. A Sony most is azt a brutálisan gagyi minöséget hozza, ami miatt az elmult 10 évben nem tudott elterjedni a virtuális valóság (LCD). Szinte biztos, hogy az Oculus Rift lemossa a pályárol a Sony gagyi VR szemüvegét. Ez a szemüveg olyan teknikai megoldások sorozatát vonultatja fel, amit senki más nem csinál. A programokkal sincs gond hisz a jelenleg piacon levö programok többsége ámulatbaejö 3D képet ad az oculus Rift -tel ha a Tridef 3d drivert frlinstaláljuk. Persze a fejmozgást még nem követik a régi programok, de a látvány miatt is érdemes kipróbálni.
10.
10.
kristof97
#8: Igen, csak a játékoknak is kell támogatniuk. Ha egy ilyen fejlesztés PC specifikus lenne, akkor olyat bukna a kasszáknál, hogy a számláikat se tudnák fizetni a fejlesztők.
9.
9.
Yetikoma
Ez gondolom azt jelenti, hogy a sorozat gyártott még olcsóbb lesz?
Gondolom lehet majd mindkettőt kapcsolni PC-hez és konzolhoz is mert különben miért említette volna a sony konferencián a riftet ha az úgysem versenytárs.
8.
8.
tabu3x
#7: "a sony labdába se fog rugni a csak a saját konzolján működő megoldásával"

Miért, az OR elérhető lesz PS-höz is?
7.
7.
Grabowsky30+
Ha jól csinálják és kellő támogatást tudnak az OR mellét állítani akkor a sony labdába se fog rugni a csak a saját konzolján működő megoldásával! Arról nem beszélve, hogy a Sonyi árképzése igencsak arcpirító tud lenni, lásd a tévéit.....
Nagyon nehéz megállnom, hogy ne rendeljem meg azonnal ezt a devkit2-t és megvárjam a végleges verziót, annyira akarom... :D
5.
5.
hurkagyurka2
...plusz jön az MS-féle kukker az Xbox One-hoz is. A fejlesztők odáig lesznek a 3 különböző szabványtól/devkittől...
4.
4.
Cristiano
biztos meg fogják rendelni elég sokan
3.
3.
Scoo
A Sonyé gondolom csak PS-n fog működni. Az OR meg PC-n. Igazából szépen meglesznek egymás mellett.
1.
1.
JoHnNiEE
Oculus Riftnek most mégjobban fel kell pörögnie, ha tartani akarja a helyét a SONY sisakjávak szemben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...