GDC 2014: Tankos MMO az Obsidiantól

Pörögnek a fogaskerekek az Obsidian Entertainmentnél, a fejlesztőcsapat bejelentette legújabb játékát, ami egy free-to-play tankos MMO lesz. Nem láttunk már valami hasonlót?
  • Írta: fojesz

Kommentek

#18
#15: Már csak azért is közelebb áll egy szimulátorhoz, mert van benne szimulátor mód (is) :) Éppen ezért nagyobb közönséget tudnak vele megfogni, mert a vérpistike ugynaúgy megtalálja benne a számításait, mint egy botkormányon nevelkedett 40-es 50-es éveiben járő ősgamer. A tankos rész annyiban még érdekes lesz, hogy ott tudnak e majd szimulátor közeli irányítást csinálni. A terv persze megvan hozzá, de kiadni úgyis csak az Arcade móddal fogják egyenlőre.
A motor ugyanaz, tehát attól nem kell félned, hogy majd rosszabbul fut a Ground forces mint a repcsik. Valami eszméletlen jó motor van egyébként a játék alatt, még fullra lebutított grafikán is tud igazán szép lenni, miközben egy 4-5 éves alap laptopon is vígan elfut. Nem hiába kapott 2013-ban best technology díjat (is).

#14. Ooorky:
Igen, van elvándorlás, de van ám rendesen bevándorlás is, aminek a folyamatosan romló játékbeli színvonal is köszönhető. Az tény, hogy akinek a sunyulós, spotolós, HP-t kiszámolós rendszer tetszik, az tuti ott marad.
#17
#5: Azért, azt ne jelentsd ki, hogy a wot über király, mivel szar. Oldalakat írhatnék a hibáiról, de inkább keress fel egy forumot.

A játéknak sok sikert, remélem reálisabb lesz, mint a wot...
#16
#15: Kb semmivel.
Nálam simán fut, pedig ez a gép 2 éve lett összerakva 80000ft-ból, videófelvétel levett ~10fps-t ^_^ , terep részletesség minimumon, fű ki van kapcsolva, mert nem szeretem magamat szívatni.
https://www.youtube.com/watch?v=S6CiAZ2axYk
#15
#12: Nagyrészt egyet értek veled. A WoT arcade játék, és nem is akar szimulátor lenni. A WT pedig éppen a realitás talaján mozog, tehát sokkal közelebb áll egy szimulátorhoz, mint a Wargaming játéka.

Számomra már csak az a kérdés, hogy a laptopom vinni fogja-e? Mennyivel lesz nagyobb gépigénye a War Thundernek?
#14
#12: Ez nem teljesen így.
Pont az ősWoT-osok közül nagy az elvándorlás a WT irányába, már most is, hogy csak repülők vannak.
Ellenben azok akik az elmúlt ~1 évben kezdtek tankozni sokkal jobban ragaszkodnak a WG féle produktumhoz.
#13
Nekem bejön a WOT, de szívesen csapatnám abrams tankokkal és társaival. Már unom a 2. VH-s dögöket.
#12
A tömény igazság a Wargaming (WoT, WoWP) vs. Gaijin (WT) vitában jelenleg az, hogy, repülős fronton messze jobb a WT. De kifejezhetem magam úgy is: A WT-nek nem konkurencia a WoWP. A WT ground forces része jelenleg zárt béta alatt van, pár hónap és jön az open. Az előzetes videók alapján nagyon rendben lesz grafikailag (csakúgy mint a repcsis rész), ami az ő oldalukra billentheti ott is a mérleget az az lesz, hogy lesznek kombinált csaták, tehát a repülők és a tankok össze lesznek eresztve, ha olyan pályát választasz. Aki a kezdetektől játssza a WoT-ot nem hinném, hogy át fog szokni, a teljesen más játékmechanika miatt. WoT= HP damage és spot rendszer. WT= Modulsérülés/kritikus sérülés, no spotrendszer, tehát a szemeden (és a grafikai részletességen) múlva látod meg az ellenséget. Ha úgy tetszik, a WT sokkal élethűbb, de a WoT taktikusabb, az idióta HP és spotrendszer miatt.
Ami hosszú távon eldönti majd a dolgot, az az lesz ki halad a korral, és az új ötletekkel. Sajnos a WoT nem remekel benne, még mindig 1 szálas CPU használat 2014-ben. Igen, persze ígérik a többszálú motort még idén, hiszem ha látom. A grafikára és az optimalizáltságra nem is térek ti, hasonlítsa össze mindenki össze maga a 2 játékot.

De hogy a cikkhez is szóljak: Obsidian igen, és akkor mi van? Nem csinálhat jó MMO tankos játékot, csak mert az ő profiluk nem ehhez van szokva? Látnak benne még potenciált, és ha jól lovagolják meg a modern(ebb) tankok bemutatását (aminek a gondolatával jelenleg a WG csak éppen eljátsztik), akkor nem kis szeletet hasíthatnak ebből a pénzeszsákból.

#5 Obiwan HUN:
Abban igazad van, hogy nincs veszély a WoT-ra nézve, mert az ős játékosok tuti ott maradnak, tehát a WT nem jelent konkurenciát számára, hála a két külön játékmechanikának. De ez a 3.-dik fél (Obsidian), még beleszólhat a dolgokba.
#10
#5: A WOT konkurenciája a War Thunder lesz a nagyon közel jövőben.
#9
#2: Őszintén? Férfi nemiszerv.

Legalább lesz miből válogatni a harckocsik szerelmeseinek. Már egy single tankos játékot szivesebben látnék a palettán. Olyat, mint a First Battalion volt. Azt élveztem.
#8
#1: Pénz beszél a kutya ugat...
#7
#6: mint a WOT*
#6
#5: A War Thunder azért szerintem simán van olyan jó (ha nem jobb) mint a WOT-nak
#5
Most úgy őszintén? Mi a fene értelem van egy ilyen fejlesztésbe bele kezdeni? A WOT-nak kb. nincs konkurenciája. Folyamatosan fejlesztik, még azt sem lehet mondani hogy az évek során elmarad grafikailag... :(
Tényleg nem értem! :S
#4
Az RPG-kre szakosodott Obsidian? :O Ne már, olyan frankó játékokat csináltak eddig... :/
#3
jónak tűnik bár ez a videó kevés ennek meg állapítására, és a másik tud e labdába rúgni a wot,és a war thunder ground force mellet
#2
ööö...
most őszintén, mi a f@sz?
#1
Obsidian!!!!! Miééééért???