Assassin's Creed: Unity - már 2010-ben teaselték

  • Írta: fojesz
  • 2014. március 26.
  • Hír
Link másolása
Érdekes apróságra hívta fel a figyelmet a Ubisoft írója: valójában már az Assassin's Creed: Brotherhoodban elkezdték teaselni az Assassin's Creed III-at és az Assassin's Creed: Unityt. (Spoilerveszély!)

Figyelem, a hír erősen spoileres, csak akkor olvasd el, ha végigvitted a Brotherhoodot!

A Ubisoft írója, Jeffrey Yohalem egy Twitteren érkezett kérdésre válaszolva erősítette meg, hogy már a 2010-es Assassin's Creed: Brotherhoodban elkezdték teaselni az Assassin's Creed III-at és az év végén megjelenő Assassin's Creed: Unityt.


Emlékeztek még a játék végére? Az utolsó átvezetőben több rejtélyes szimbólum is feltűnt, ott volt például a frígiai sapka, ami a francia forradalom jelképe, és a mindent látó szem, ami pedig az amerikai függetlenségi háborúhoz köthető. A Ubisoft többször emlegette már, hogy általában előreterveznek a sorozattal - nos, úgy tűnik, már 2010-ben tudták, hogy miről szól majd a 2012-es és a 2014-es epizód.

Az Assassin's Creed: Unity egyébként a múlt héten mutatkozott be, először kiszivárogtattak róla ezt-azt, nem sokkal később pedig a Ubisoft is kiadott hozzá egy trailert.

34.
34.
Uhu123
#33: Gondolom nekem szólt. Azt hiszel, amit akarsz, szíved joga, de csak bizonyos dolgokra vonatkozik a titoktartás.
33.
33.
Ghost26Dave
Szted ezt higgyük is el? Alapkövetelmény a titoktartás,szóval erre mit mondjak?
32.
32.
#30: Pontosan. Gondolom arra ők is rájöttek, hogy ha azt mondják, már az első óta tervezik (mint ahogy mondtad, ezek már itt is mind megjelentek), azt azért nincs olyan hülye aki el is hiszi.
31.
31.
Uhu123
A mindent látó szem a piramis felett, a nyugaton a szabadkőművesség és az illumnátusok jele volt. Az illuminátusokat később betiltották. A szabadkőművesség úgy tekntett az amerikára, mnt egy új lehetőség egy jobb rendszer létrehozására. Az amerikai "honatyák", a függetlenségi nyilatkozat aláírói szinte mind tagjai voltak egy szabadkőműves páholynak. Ez a szimbólum jelenk meg a dolláron is, Istent szimbolizálja. A szabadkőművesség még ma: s elég intenzív. Világ legbefolyásosabb emberei szinte mind tagok, de ma már vannak páholyok, ahová bárki kérhet felvételt. A családom ismeretségi korében több olyan ember: s van, aki szabadkőműves és mire meg lesz a diplomám (van ahova kritérium) addigra valószínüleg én is felvételizek az egyik páholyba. A legjobb és legbefolyásosabb a brt regulárs szabadkőművesség londoni nagypáholya, de oda tényleg csak azokat veszik fel, akik nagyon nagy befolyásra tettek szert üzlet, vagy politika révén.
30.
30.
Necreon
Egyszer azt nyilatkozták hogy még ők sem tudják hogy milyen korban lesz a köv. AC, most meg ezt kéne elhinni? A 3. részt még talán, de a Unity-t? Mese habbal. Az első rész óta egymásra dobálnak mindenféle szimbólumokat a világ nagy eseményeire utalva, összeesküvés elméleteknek adva kiváló táptalajt, visszamenőleg még jó hogy van mibe kapaszkodni egy szaftos hype tweet erejéig...
29.
29.
#26: Én is szeretem az AC3-at, de az AC4 jobban tetszett nekem. Szerintem Edward karaktere és hangja a legjobb eddig.
26.
26.
adam6751
#25: Nekem pozitív értekemben más. Az összes részt játszottam, olvastam pár könyvet, tehát még azt sem mondhatják rám hogy új nekem a széria...Előrendeltem mindet, ráadásul szinte csak AC-t játszom ( ezért vettem konzolt ). És mégis imádtam a 3. részt. Az a függetlenségi háborús korszak, az erdők, a félvér indián főhős mind csodás volt szerintem. Plusz, Connor fizikuma, egyenruhája és a hangja máig a legjobb. A tomahawk is hiányzik. Ha meghallom hogy Assassin's Creed, egyből Connor jut eszembe, ahogy a ködös Boston háztetőin ugrál az íjjal a hátán..szóval...biztosan velem van a baj amiért szerettem a 3-at.
25.
25.
kristof97
#24: Nem szarok, de már nem ugyan azok, és nem pozitív értelemben.
22.
22.
adam6751
#21: Majd ha 3 egymást követő rész szar lesz akkor kezdjetek panaszkodni...
21.
21.
adam6751
#6: Te hülye vagy..már bocs...de azt mondod számodra Ezionál már vége lett a sorozatnak. Azóta volt két rész. A 3. nem tetszett, a 4-et ki sem próbáltad, de Ezio hiánya óta egyre szarabb a sorozat...Vagyis 6 játékból 5-öt próbáltál, egy nem tetszett...és vége a sorozatnak? Egyre rosszabbak a részék? Mitől? Komolyan mondom, elegem van a sok gyökér nyavalygásából...Azt se tudjátok mi faszt akartok...
20.
20.
Juha
Személy szerint részemröl is a 3. Részt tartom a leggyengébbnek, de sztem ez azzal is magyarázható, hogy nem amerikaiként nehezen tudtam azonosulni a karakterrel/történettel. Odaát lehet a 2. résszel voltak ugyanígy.
A 4. jobban bejött, mert a vitorlázós/kalózos témákat mindig bírtam.

Most végre visszakerül kontinensünkre a helyszín, ahol esetlegesen akkori Monarchiánk is szerepet játszhat, de máris megy a fikagyártás...

További jó szórakozást hozzá, mint tudjuk az emberi hülyeség határtalan, de én beemelném a hülyeség mellé a rosszindulatot is.
19.
19.
stufika
Meg aztán nem tökmindegy hogy most valójában mi a kínnak a jele? Ezen tényleg nem kell összeveszni.
18.
18.
stufika
Amúgy annyira szánalmas amit csináltok, egy valaki elkezdi szidni az adott játékot, a többi birka meg beáll folytatni, hol ott más véleménye van. Szerintem az AC összes része valamilyen szinten jó, valamiben hozott mást, nem lett unalmas, a 3 lehet kicsit roszabb lett, mint a többi. Azt viszont nem szeretem, mikor valaki valamit nem szeret, de szidja. Ha nem érdekel, akkor ne olvasdd el a hírt.
17.
17.
robi009
#2 nem tudom te hogy vagy vele , de én nem érzem úgy hogy bárki rabszolgája is volnék :D
16.
16.
Ghost26Dave
#14 Szted ezzel bárkit is meglehet sérteni? :D röhej
15.
15.
Pizza74
#2: Wow.
Ezt mind a Guy Fawkes maszkodban írtad?
learn2histroy
12.
12.
Ghost26Dave
#2Azért nem mondanak olyan nagy marhaságot,hiszen a templomosok a szabadkőművessség része.Te meg csicska gamer ne arcoskoadjál.
11.
11.
dshadow
gondolhattuk volna, hogy a black flag után white flag jön :D
9.
9.
medson
#6: Így van sajnos, nekem is Ezio val ért véget az AC éra az életemben.
8.
8.
vnm51
#7: Had találjam ki: az újítás itt az lesz, hogy rejtett penge helyett baguette-el kell majd lecsapni az ellenfeleket.
7.
7.
pstomi
Annyira idioták... Miért az Eiffel torony megépitése előtt játszódik? Annyira jó lett volna felmászni oda...
6.
6.
KőbányaKispest
A III a legszarabb rész volt, a IV-el már nem is foglalkoztam, annyira leszartam, ennek meg olyan retek b*zi címet adtak, hogy valami borzalom.

De bizti jo lesz a gyereknek, nekem már Ezionál vége lett a sorozatnak. Lapátolják a sok dögunalmas, jellegtelen szart, azon kívül, hogy a csukja ugyanugy áll a fején, már semmi sem ugyanaz. Semmi fejlődés.... a környezet változik oszt ennyi. A Unity 2 mikor jön ki? Jövőre?
5.
5.
Cristiano
idén november vagy októbere jön
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...