Elbocsátások a Microsoft Studiosnál

  • Írta: zoenn
  • 2014. április 3.
  • Hír
Link másolása
Tegnap néhány Microsoft Studios-alkalmazott arról tweetelt, hogy elbocsátották őket. A leépítéseket a cég is megerősítette, mondván átszervezésekbe kezdett a jövőbeli nyereségesség érdekében.

Phil Spencer, az újdonsült Xbox-főnök nem tétlenkedett, azonnali leépítésbe kezdett a Microsoft Studioson belül. Tegnap, azaz április 2-án számos alkalmazott megkapta a felmondását a cégtől, holott korábban semmilyen előjel nem utalt erre. Az érintettek között van Patrick Loughman, grafikus és Elbert Perez, technikai producer is. Utóbbi már egy Kickstarter-projekten dolgozik.

Ma a Microsoft Studios is megerősítette az elbocsátások hírét, de az még nem tiszta, hogy hány embert érint az eset. Az indoklás szerint számba vették a fejlesztési prioritásokat, s ahol kellett, ott komoly átszervezésbe és leépítésbe kezdtek. A cég ezentúl a befektetőknek fontos területekre összpontosít a jövőbeni nyereségesség megőrzése végett.

11.
11.
DON GONDOCS
Őszintén ki nem tojja le hogy ki a főnök, csak játékokra legyen pozitív hatással. Eddig a legtöbb játék úgy ál hogy jó irányba viszik tovább, valamit próbál újitani. Itt most a Fable-re gondolok. Persze jöhetnek majd az új címek is, ezt be kell látniuk.
9.
9.
Te egy mekkora egy bunko, suttyo, fasz vagy baze :D
"MS részvényekre maszturbálva kelek-fekszem mint egyesek"
Es szerinted ki tesz igy te rongybavizelo te.
Lehet amugy nem artan maszturbalnod bazzeg mert szetbassza az agyad a tesztoszteron.
Mar se olvasni se irni nem tudsz tole baszom azt a hulye fejed. :D
7.
7.
Amugy miota Nadella a boss, eleg sok minden tortenik illetve izzadthonalj balmer vegnapjaiban is igen erdekes platykak kaptak szarnyra.
Szal ebbol meg barmi lehet ugy full ms szinten, mint multinal.
4.
4.
tsulok
#1: A Microsoft Studios a MS exkluzív játékokat fejlesztő stúdiókat fogja össze. Szval jó pár olyan játék van amit "fejleszt". Nem hiszem, hogy bármelyik játék késne, vagy megszűnne emiatt. Most van az üzleti év vége, elbocsátják azt akire nincs szükség.
3.
3.
hahota
#1: Halo, Fable, AOE és Pinball-on kívül van nekik bármi érdekes? :D Nekem semmi nem jutott eszembe.
1.
1.
Pizza74
Hát ez már meg se lep.
Amúgy tudjuk, hogy min dolgozik most a stúdió? Csak kíváncsiság...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...