Lehúzza a rolót a GameSpy

  • Írta: fojesz
  • 2014. április 4.
  • Gyászhír
Link másolása
Noha az utóbbi időben már csak vegetált, május végén le is húzza a rolót a GameSpy Technology, ami több mint ezer játékhoz kínált multiplayer és más online szolgáltatásokat.

Május 31-én lehúzza a rolót a GameSpy Technology, ezt a cég weboldalán jelentették be. A GameSpy pályafutása 1996-ban kezdődött, akkor még Quake-szervereket listázott, a szerverkereső szoftver szerepét viszont kinőtte, és egy számos platformon bevethető middleware eszközzé vált, ami matchmakinget, ranglistát és különböző felhős szolgáltatásokat nyújtott azoknak a játékoknak, amikhez licencelték.

Ebből pedig volt bőven, a GameSpy-t több mint ezer játékba integrálták, viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendszer az utóbbi időben inkább csak vegetált: 2013. január 1. óta például nem is licencelhették a fejlesztők és kiadók. GameSpy-t használtak többek között a 2K Games, az Activision, a Bethesda Softworks, az Electronic Arts, az Epic Games, a Sega és a Ubisoft játékai is, nem lehet viszont tudni, hogy ebből hány játékot érint majd a május végi leállás.

Egyrészt a támogatott címek jó része régi, sok esetben már nem is él az online multiplayer módjuk, más esetekben a készítők már felkészültek a GameSpy leállására, és átálltak egy másik rendszerre. Az Activision és az Epic például már bejelentette, hogy nem érinti őket a hír, míg a Bohemia azt mondta, hogy őket viszont igen.

A GameSpy Technology egyébként 2012 augusztusáig az IGN-é volt, tőlük a Glu Mobile vette át a céget. Az IGN egy online gamer újságot is üzemeltetett GameSpy néven, ez 2013 februárjában szűnt meg.

Köszi, SSJ Gábriel!

9.
9.
Extol
#1: Akkor most mi lesz a Borderland-os multi öcsikkel vajon... Gondolom kitörlik őket. vagy hát remélem.
8.
8.
GAMEROD
Várható volt már kb. másfél éve mikor a Swat4 szerver listák eltűntek.
7.
7.
Pizza74
#2: Te meg se voltál szülve, mikor ez egy dolog volt, picúr.

Amúgy meg mindig is rühelltem, hogy mindenhez telepíteni kellet. Pláne, hogy akkor még mindenkinek az egyszem havertól körbe másolt játékokon amúgy se tudtunk volna multizni. A legbrutálabb 256 kbps netenről nem is beszélve... Ah francba így már tényleg hiányozni fog...
6.
6.
markoci555
#1: Borderlands-hoz is ez kellett? Ajjajj... pedig azt még elő szoktam venni
5.
5.
Teuton
#1: Local CO-OP is igényel GameSpy-t? Mert ha nem, akkor Tunngle-n keresztül lehet majd tolni.
4.
4.
Animejetix
Ezt a logót sose felejtem el.... Egy régi szép időszak jut eszembe róla. R.I.P
3.
3.
KeXxX
#2: azt se tudod, hogy ezt eszik-e vagy isszák...
2.
2.
Cristiano
kár pedig szeretem nagyon:)
1.
1.
ribizly
Mondjuk nekem elsőre a Borderlands első része jut itt az eszembe. Ha most erre a Gearbox nem ad ki valami patch-et, akkor nálam (immár többedszerre is) elássák magukat a srácok. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem egy mai játékról beszélek (megvan a második része is), de a haverokkal a coop részét toljuk a mai napig és ezzel a lépéssel gyakorlatilag elvágnak ettől a dologtól... Vagy vehetik meg a 2-t a többiek is... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...