Azt csinál a Rare, amit szeretne

  • Írta: fojesz
  • 2014. május 17.
  • Hír
Link másolása
Most, hogy a Kinect csupán opcionális kiegészítő marad az Xbox One mellett, sok kérdés felvetődik - többek között az is, hogy mihez kezd majd az újabban Kinect-játékokra specializálódott Rare?

Annak ellenére, hogy a Rare olyan címeket tett le az asztalra, mint a Perfect Dark, a GoldenEye 007 vagy a Donkey Kong Country, az Xbox 360-as Kinect boltokba kerülése óta kizárólag a mozgásérzékelős kamerára fejlesztett játékot, amit a rajongók zokon is vettek.

Most viszont, hogy a Microsoft ejti a Kinectet az Xbox One mellől, sőt nagyon úgy tűnik, hogy a kamera egy darabig parkolópályára kerül, felcsillant a remény: három Kinect Sports után dolgozhat a Rare végre valami máson is?

Nos, elképzelhető, az Xbox-vezető Phil Spencer legalábbis azt nyilatkozta a minap, hogy teljesen szabad kezet kapott a stúdió a következő projektje kapcsán.

"Hallottam párszor, hogy az emberek a Rare-ről kérdezgetnek: a srácok jelenleg azt mérlegelik, hogy mit csináljanak legközelebb, és szorosan együttműködünk velük, hogy lássuk, mi lesz a következő projektjük. Sokszor felnevettem, mikor néhányan úgy kérdeztek, hogy milyen projektet erőltetek majd rájuk - nos, ha ismered a független csapatokat vagy a Rare-t, ami egy indie-szemléletmódot követő stúdió, tudhatod, hogy az ilyen dolgok erőltetése nem vezet sok jóra. Szóval teljesen szabad kezet kaptak a lehetőségeik feltérképezésében, ahogy korábban is..."

7.
7.
muerte80
Mondjuk hogy honnan is az onfó hogy parkolópályára teszik a kinectet, azt nem tudom.
Mert az addig ok, hogy lesz kinect nélküli változat is, miért hanyagolnák azt?
Az előző kinect ből is több mint 22milliót eladtak..
6.
6.
spikee576
#4: Kipróbáltam okostojás,a rarenek régen volt a fénykora mára sajna egy 0 lett az egész csapat.Én őrűlnék a legjobban ha újra olyan lenne mint régenvolt.
5.
5.
FrankBlack
#4: na ezen jót röhögtem :))
4.
4.
sloth
#1: Idejelennemárfelfedezniaspacegombot abillentyűzeteden,éskipróbàlniajátékotmielőttvéleménytalkotsz
3.
3.
Cristiano
meg utáltam ezt játékot nagyon:I
1.
1.
spikee576
Kedvenc cégemvolt a Rare nagyonsokáig,mer maradandó játékokat alkotott.Pl:donkeykongsorozat,goldeneye,banjokazooie,tooie,perfectdark,starfoxadventures,getforcegemini.stb.Ahogy megvette az ms azóta csak a fos folyik ki a kezeik közűl mondjuk ki ELKURVÚLTAK.Idejelenne már észbekapniuk és hozni a formájukat mintrégen.Nem a kinectes szutykokat gyártani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...