Négymillió eladott példánynál jár a Watch Dogs

  • Írta: zoenn
  • 2014. június 4.
  • Biznisz
Link másolása
A Ubisoft szerint a Watch Dogsból négymillió kópia talált gazdára az első héten, amely remek teljesítmény egy teljesen új sorozattól. Az agresszív marketing megtette a hatását, a játékosok megrohamozták a boltokat.

A Watch Dogs május 27-én került a boltokba PC-n, PS3-on, PS4-en, Xbox 360-on és Xbox One-on. Egy hét alatt négymillió példány fogyott a nyitott világú hackerjátékból, ami a Ubisoft szerint "csodálatos teljesítmény" egy teljesen új címtől.

Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy a Watch Dogs minden idők legjobban fogyó alkotása a cég történetében.

A fogadtatása viszont meglehetősen vegyes, találtunk kiugróan magas tesztpontszámokat, ugyanakkor legalább annyi közepes értékelést is. A Gamekapocs is óvatosan fogalmazott Aiden Pearce kalandját tesztelve - annyi biztos, hogy nem minden ígéret valósult meg.

39.
39.
Giggsy
#38: Az emberek egy világmegváltó játékot vártak. Az emberek azt várták, hogy az puhaubi egy olyan játékot tesz le az asztalra, ami forradalmasítja a sandbox stílus fogalmát. Az ígéretek next-gen grafikáról, és soha nem látott lehetőségek tárházáról szóltak.
Ehhez képest a végtermék mindössze egy középszerűnél jobb GTA klón lett. A csalódottság oka csupán egy dolog: a készítők ígéretei által mesterségesen felhúzott elvárások, és a végső termék közti minőségbeli különbség.
És igen, egy mai játékban az már igenis szégyen, ha egy autó fényszórójának fénye nem dinamikus, vagy a tükröződő felületek nem real-time működnek. Ezek egy budget árú CI játéknál elmennek, de az Ubisoft AAA címétől finoman szólva is szánalmasnak mondhatóak.
36.
36.
mestermagyar
#35: Mármint a grafikáját.
33.
33.
mestermagyar
#31: Az emberek 95%-a évezredek óta csicska. Szerinted most fognak kigyógyulni 2 mp alatt ebből?
32.
32.
mestermagyar
Mi a faszt elégetlenkedik mindenki?

Én most játszom, és rohadtul élvezem, szóval nem értem mi a gond? Játszott a tesztereken kívül innen valaki? Szerintem a fele sem.

Hülyegyerekek, ti mit vágnátok össze ha saját játékotok lenne? Én biztos nem egy uncsi gameplayt, vagy ahol pont low-res a textúra. Amúgy meg egy szót se szóljatok, 2013-ban amikor gameplayeztek, a ps4 nem volt végleges (ps4-en futott elvileg), szóval mi a gond?! Nektek nincs ps4 prototípusotok, legyetek el a csínai olcsósított változattal, amit tényleg a piacra szántak!
31.
31.
GAMEROD
Ma már nincs olyan sok dolguk a marketingeseknek mert a 8 milliárd emberből 6-ot úgy meg lehet etetni mint a sicc. Olyanok mint a hangyák akik hordják az élelmet a királynőnek.
30.
30.
Ecneb
#25: Azért nem kokain fogyasztásról beszélgettünk itt, de látom felesleges lenne téged ész érvekkel győzködni.
Igen a marketing érdekes téma.
29.
29.
adam6751
#26: Ezt biztos hogy nem fejlesztették öt évig...
28.
28.
CJgabor
#22: Ja nem arról van szó, hogy rá akarlak beszélni. Most láttam korábbi kommentedet, miszerint az értelmetlen öldöklés nincs ínyedre. Ugyan az AC-ban a célpontok, mint már mondtam, nem ártatlan emberek, ez nem jelenti azt, hogy a sorra respawnló őröket nem lehet halomra ölni (akik mellesleg szintén rossz emberek, és nem olyanok mint pl. a rendőrség, akik feladata inkább az ártatlanok védelme és bűnelhárítás, elméletben). Én csak annyit mondok, hogy az AC azért rossz példa, mert ott nem a civilek bántalmazása a cél.
A játéknak hihetetlen komplex története van, nagyon érdekes és elgondolkodtató. Kissé hiányos ismereteimre alapozva viszont biztosan állíthatom, hogy az AC-k főhősei nem hidegvérű gyilkosok(nak vannak beállítva).
Amúgy a szériát én már a 3. közben meguntam, mert a történetben rég elvesztettem a fonalat, a gameplay meg kb. ugyanaz, csak számomra érdektelen környezetben. (Az AC2 és Brotherhood Olaszországát imádtam).
26.
26.
adam6751
Hogy bírják ezt a szart ennyien megvenni?!
25.
25.
Cipo3
#21: Te jó ég ez már milyen vélemény? Úgy ítéled el a kokainfogyasztást, hogy egyszer sem használtad? Hogy tehetsz ilyet?

1, nem szaroztam, csak nem játszok vele ennyi.
2, igen ha nem érdekel egy autószimulátor akkor nem érdekel ez van. Nem érdekel egy bérgyikosos akkor nem, mért fáj neked?

De maradjunk a témánál, marketing érdekes téma.
24.
24.
Giggsy
#18: Az AC sztorija szerint már az emberiség igen fiatal kora óta a Templomosok, és az Asszaszinok titkos csoportjai háborúban állnak egymással. A Templomosok világuralomra törnek, mert úgy ítélik meg, hogy az ő totális hatalmuk esetén béke lenne, és az emberek nem öldökölnék egymást. Ehhez persze nagyjából bárkit manipulálnak, kivégeznek, megkínoznak aki az útjukban áll. A nemesnek tetsző cél pedig csak névleges, amit néhány Templomos tényleg elhisz, azonban a többség csak a személyes gazdagságra hajt. Az Asszaszinok egyetlen célja mindeközben az, hogy megakadályozzák a Templomosok terveit. Aki esetleg az Asszaszinok közt gonosz, az a Templomosok beépített kémje.
A játékok során kizárólag olyan emberekkel kell végezni, akik Templomosok, vagy az ő segítőik. Finoman szólva sem jófiú egyik sem. Olyan komolyan veszi a játék az ártatlanok védelmét, hogy ha bénázva megölsz egy ártatlant, akkor még csak figyelmeztet, a második után viszont konkrétan mond neked egy game overt. Fizikailag sehol nincs olyan, hogy Jóska megbíz vele, hogy öld meg a Pistit, mert ront az üzletének.
Rodrigo Borgia a sztori szerint egyébként a maga korában a Templomos Rend vezetője (és a róla nyilvánosságra kerülő adatok alapján a való életben sem volt épp az a haj de jó ember)
Vannak ugyan kifejezett bérgyilkos mellékküldetések is, ahol az ember pénzt kap a gyilkolásért, de ott is kizárólag Templomosokat kell ölni.
Szóval hidd el, itt szó nincs immorális gyilkolászásról. Az első rész az igazából elég felejthető volt és lapos, de az AC2-vel kezdődő trilógia (AC2, AC: Brotherhood, AC: Relevations) főszereplője (Ezio) egy nagyon jól eltalált és végtelenül szimpatikus, mélyen morális figura. Hidd el, egy nagyon jó szériáról maradsz le, ha kihagyod az életedből az AC-t, és tényleg messze nem arról szól, mint amiről hiszed.
23.
23.
Cipo3
#14: Ez a fajta kell nem pedig az, hogy jót csinálunk és az majd eladja magát. Van egy elv miszerint amiről beszélnek az eladja önmagát. Persze ha csupa rosszat akkor nem, de itt azért nem erről van szó. Itt egy 7-8 pontos gaméról van szó amiről jelenleg minden második ember beszél (a gamervilágban) és én is megveszem mert a részese akarok lenni. (nah én nem, de ez csak egy példa) és ez nem kis dolog és működik.

Ha beleöltek 200 milliót a reklámba (20 milla helyett) hidd el, hogy 600 milliót termelt vissza (vagy fog) és ráadásul a nevet is bevezette nem is kicsit. Mindenki úgy ismeri mintha már a 4. rész jönne ki.
22.
22.
Cipo3
#20: Hát épp utána olvastam és azt láttam, hogy orgyilkos/bérgyilkosság a feladat. Mindegy van épp elég játék a talonba amire nincs időm és érdekel. Ezt kihagyom.
21.
21.
Ecneb
#18: Most lényegében úgy szarozol egy játékot, hogy 10 percet nem játszottál vele?
20.
20.
CJgabor
#18: Nem éppen bérgyilkos, inkább merénylő, orgyilkos. A játék lényege pedig nem az eszetlen öldöklés, vagy a pénzért való vérontás, hanem a riválisok és "gonosztevők" kiiktatása. A kijelölt célpontok egytől egyig -a történet szerint- rosszfiúknak vannak beállítva.
Én sajnos nem ismerem túlságosan a játék történetét, de a pápa és a keresztesek afféle összeesküvés-elmélet részesei, és ezért válnak célponttá. Van valami sztori az "Apple of Eden"-ekkel kapcsolatban, hogy azok mágikus erejűek meg mittudomén, és gondolom ezekért megy a harc, nehogy már rossz kezekbe kerüljön. Vagy mi... Na mindegy, javítsatok ki, ha rosszul tudom, de a lényeg, hogy a célpontjaink egytől egyig az emberiség ellenségei, vagy azoknak támogatói, és nem a Firenzei drogbiznisz vagy rabszolga-kereskedelem irányításáért megy a harc. Ez nem GTA.
Olvass utána.
19.
19.
kopic
18.
18.
Cipo3
#12: AC: ez igaz? De hisz már a címében is benne van, hogy bérgyilkos. Meg mintha ezt is olvastam volna róla. (hogy ártatlan valaki vagy sem az mindegy bérgyilkos az pénzért öl, tök mindegy kit, ebbe nem tudom belélni magam)

Most rákerestem:
Küldetés
"A Hasshassinok vezetője minket bíz meg, hogy végezzünk kilenc, azaz 9, a keresztesek háború legfőbb vezetőivel, hogy véget érjen a Keresztes háború."

"....VI. Alexander pápát, polgári nevén Rodrigo Borgiát. Őt úgy kell megölnöd, hogy ne vegyenek észre..."


bahhh tényleg jó játék.
17.
17.
Giggsy
#14: Nem tudom, mert igazából így a számok, amik a folytatáshoz kellettek nekik, megvannak. Az, ha csak később, lassan válik sikerré egy játék, látjuk mihez vezet. Ott van pl a Beyond Good & Evil, aminek a folytatásáért lassan közel olyan rég megy a könyörgés, mint egy Half-Life (Ep)3-ért. A BGE elsőre nem volt kirobbanó siker, szép lassan fogyogatott, MINDENKI aki csak játszott vele, imádta, erre most ott tartunk, hogy pár renderen, meg egy koncepciós rajzon kívül még mindig semmi nincs róla.
16.
16.
xSHx
Nekem bejön a game. Frankón egybegyúrták a GTA-t és a Splinter Cell-t. Aki rajong a taktikai shooterekért annak befog jönni. Fő veszte a játéknak h a hosszú játékidő nagyon felhigította a storyt, így aki nem tart ki, hamar megunja. Nekem még az autók kezelése is tetszik.
15.
15.
Cipo3
#11: itt van 3-as nővére:
http://theplayvault.com/wp/wp-content/uploads/2011/06/fat_gamer_girl.jpg

buksz rá? :D
14.
14.
crashpipi
Bejött a marketing. :) Viszont a visszajelzések és értékelések miatt innentől kezdve már csak lefelé van. :D
Kérdés, hogy ez a fajta hozzáállás a kifizetődőbb hosszútávon, vagy ha jobb terméket tesznek le az asztalra kisebb mellénnyel és mondjuk nincs rekord előrendelés...

Csak érdekességképp a GTA 4 Xbox360 és PS3 verzióiból az első napon 3,6 millió példányt adtak el. :D
13.
13.
Cristiano
12.
12.
Giggsy
#9: Na jó, de a trailerek összevágása inkább filmes, mint marketinges feladat. Nem véletlenül bízzák az ilyesmit a Digic féle csapatokra, mert ők valami eszméletlenül jók abban, hogy felkeltsék az emberek figyelmét egy hatásos filmmel. És ha megnézed, hatásos trailerek összevágására még tehetséges amatőrök is képesek. Tele van a net páldául olyanokkal, ahol például a Frozenből egy horror eszméletelenül hatásos trailerét vágta össze valaki, a Trónok harcának jeleneteiből egy romkomot, és ezekhez hasonlók. Végtelen nagy költségvetéssel igazából nem kell olyan sok dolog ahhoz, hogy sikeres legyen egy videojáték, vagy film reklámkampánya. A macera inkább az olyan dolgok marketingjével szokott lenni, ahol van egy konkurens termék, amit le kell nyomni, mert kettő nem tud meglenni egymás mellett (pl az ember nem tart két okostelefont, két plazmatévét, két laptopot, két kocsit, stb...)

Egyébként az Assasin's Creed-ben nem egy görény gyilkos szerepébe kerülsz. Ártatlanokat egyszer sem kell ölnöd benne. Hidd el, nagyon jó játékokról maradsz le, ha csak amiatt nézel át rajta, mert azt hiszed, hogy egy gátlástalan rosszfiúnak kell benne lenni.
11.
11.
Antivist
Sajnálom azokat akik az első pár prezentáció után felbuzdulva előrendelték.. nem csak a grafikán butítottak a fejlesztők azóta, a játékélmény is szétesik annyi helyről próbál nyúlni a játék (Batman Arkham szériák is beütöttek nekem a kameráról-kamerára ugrálás közben ellenfelek likvidálása).

3-as, ki a nővéred? :D
10.
10.
markoci555
Tetszik ez a kép, a hülyéknek meg gratulálok az előrendeléshez ugyan úgy mint az Alien játéknál... nem tanul a hibáiból az ember
(nem tudom milyen a játék, videók alapján tetszik, tehát nem leszólom, hanem aki leszólja hogy milyen rossz és előrendelte, azoknak mondom csak hogy idióták)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...