Új gamer laptop az ASUS-tól, 4K kijelzővel

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 4.
  • Hardver
Link másolása
Bőven vitt magával az ASUS játékos újdonságot a Computexre, ezek közül három érdekesebb terméket emelünk ki: a cég új gamer laptopját, amit 4K kijelzővel szereltek, és a két Steam Machine-jét.

Bár az ASUS új egeret, billentyűzetet és monitort is bemutatott a Computexen, mi mégis inkább az új GX500-as laptopra, illetve a GR8-as és a G20-as Steam Machine-ekre koncentrálunk.

Az idei év harmadik negyedében érkező GX500-as gamer laptop fő attrakciója ugyanis a 4K, vagyis 3840x2160 pixel felbontású kijelzője, ami egyébként 15,6 hüvelykes lesz. A masina 2,2 kilogrammot nyom a mérlegen, és mindössze 19 milliméter vékony, a borítása alá pedig egy Intel Core i7-es processzort és egy NVIDIA GTX860M GPU-t pakolt a gyártó. Az persze korántsem biztos, hogy utóbbi megengedi majd, hogy a legújabb játékokkal teszteljük a kijelző felbontását.


Az ASUS ezen kívül két Steam Machine-t is bejelentett, természetesen ezek is a Republic of Gamers-sorozatot erősítik. A kisebbik modell, a GR8-as 2,5 liter térfogatú házat kapott, ebbe Intel Core i7 processzor és NVIDIA GeForce GTX 750Ti videokártya került, a nagyobbik - és bevallottan desktop gépnek szánt - G20-as házában már GeForce GTX 780 kártya csücsül.


Ha minden igaz, mindkét gép boltokba kerülhet az idén.

30.
30.
Sun9us
#29: Tudom, hogy nem érdemes a trollokat etetni, de miért ne?
Tudod, hogy mi az a technológiai fejlődés?
A 92-93- as bálna merciben, elektromosan lehetett állítani, az üléseket. Ez kb. fél millás felár volt, AKKOR. Ez egy pazarló, felesleges funkció volt. Ma alapnak számít. Kb. 5 éve, a 20-30 millás BMW-k maguktól beparkoltak, szinte akárhová. Most egy Focus megcsinálja. Az, hogy 4k-s monitort pakolnak egy laptopba, és ezért valószínűleg közel 1 millát elkérnek, miért lenne pazarlás? A fejlődést meg kell fizetni. Aki pedig megveszi, az nem feltétlenül egy megvezethető barom, hanem szimplán van rá pénze, és miért ne vegye meg a legjobbat? (Az a hülye, aki úgy veszi meg, hogy 1 évig hagymán, és zsíros kenyéren él, hogy megvehesse.) 3-4 év múlva, ez is alapnak fog számítani, az új technológiákat, pedig mindig a prémium kategóriában értékesítik először. Az első kommentemben, pedig épp azt ecseteltem, hogy minden téren elhúz a technológia, míg a laptop szférában évek óta semmilyen fejlődés sem volt. Erre itt van ez. Lehet, hogy most még a gazdagok játékszere, és nincs olyan videókártya, ami rendesen meghajtja, vagy a szoftver-es háttér még nem igazodott hozzá, de ez csak idő kérdése, mert ha lesz kereslet, akkor a kínálat is igazodni fog hozzá. Ha pedig lesz kínálat, akkor lesz olcsóbb termék is, mert ugye verseny van.
29.
29.
#11: Szerintem fogalmad sincs mit jelent aza szo hogy esztetika.
Sot egyertelmuen halvany fiongod sincs rola.

A masodik bekezdesed meg ugy hulyeseg ahogy van.

Viszont feltennek egy kerdest tudod e mit jelentenek azok a kifejezesek
,hogy penz pazarlas, ill. az eroforrasok pazarlasa?
Termelni szemetet felslegesen.
28.
28.
#9: Ha ilyen felbontasban dologzol mert modellezzel, rajzolsz, fotokkal szorakozol akkor nem egy hugyos laptopot veszel hanem egy asztali gepet mert kb ugyenezert a penzert dupla (ha nem haromszoros) teljesitmenyt kapsz .
Mert ok lehet hurcolni csak ki a faszom fog buszon/vonaton/repulon touchal modelezni vagy rajzolni?
Oda eger kell meg rajztabla.
Raadasul nem eleg a 4khoz a kijelzo oda hardware is kell.
27.
27.
* Egy 40 colos tv-nel 1080pben 2 meterrol nem latszanak a pixelek.
26.
26.
Meg ott vannak a telok k-t tudnak felvenni max 5!!!! percet utana leveszi az orajelet hw-bol mivel szetfone a cpu.
Barom parsztvakitas, idiotaknak, "faszmeregeteshez".
25.
25.
#3: Szerintem meg marhasagokat beszelsz.
A rendes kijelzo nem a felbontasbol adodik, hanem normalis fenyereje van, szinhu ,es nem kenodik a gyors mozgastol.

Egy 40 colos tv-nel 2 meterrol nem latszanak a pixelek.
Tudom meldongetesbol vannak balfaszok akik azt mondjak ok latjak csak ezt illik nem elhinni.
Hazudnak.
Az ilyen termekekkel 1 celkozonseg van:
Az agyhalottak.
A 4knak nay monitorral van ertelme munkara, vagy 60+ colos tv-vnel (mondjuk oda tartalom is kene nem upscalezett hulladek).
22.
22.
Dkajari
21.
21.
Brenor
#15 Igen elég jó kis laptop.
20.
20.
kamgecam
Te jó ég,mennyibe fájhat egy ilyen?
19.
19.
JackBauer
Ha lenne ebből Full HD-s változat inkább azt választanám. Szerintem ez mindent elmond a 4K-ról.
18.
18.
Teuton
Egyrészt ezt ajánlom a telefonos felbontás-huszároknak: http://anandtech.com/show/7743/the-pixel-density-race-and-its-technical-merits
Másrészt az hogy még az asztali dedikált videokártyákból is a prémiumot kell venned ha médiumnál magasabb minőségre akarod venni a játékot ezen a felbontáson, egy mobil GPU jó ha minimumon elrecseg majd.
Azt csak halkan említem hogy 4k felbontáson az AMD van előnyösebb helyzetben, ha nem is sokkal.
17.
17.
strike19
+1.Ez így van.Csak zabálja az aksit a nagy felbontás.Ez csak marketing pár hete olvastam hogy jön 19" 4k tv.
4k tv 2m nagyobb tv-re lett kitalálva mert ha 1,3 méterről nézed észre veszed a különbséget.
16.
16.
ArrowCross
Real 4K: Watch Dogs. https://www.youtube.com/watch?v=ueK5cks4JWI
15.
15.
Cristiano
14.
14.
Giggsy
#11: Nem az a kérdés, hanem az, hogy egy TFT csak a natív felbontásában szép, amúgy elmosódott hatást kelt. A fenti videokártyával nem fogja bírni 4k-ban a játékokat fullra húzva, magyarán vagy butít a játékos a grafikai extrákon, vagy nem natív felbontásban játszik. Egyik sem éppen ideális. Egyszerűen bármi, ami nem okoz érezhető, vagy látható fejlődést, csak energiapazarlás.
Arról már nem is beszélve, hogy a Windows még mindig közismerten optimalizálatlan FHD feletti felbontással.
13.
13.
Stranger
#11: A különbség az, hogy azok a kijelentések hülyeségek voltak. Itt tényekről beszélünk. Ekkora kijelzőnél nem lesz élesebb a kép ha növeled a felbontást. Sőt, nem is tudom hogy a windows tud-e értelmesen skálázódni ekkora felbontásnál.
12.
12.
eszem
#10: Na a vége lemaradt... Nekik meg bőven elég egy sima FHD. .
11.
11.
Sun9us
#6: Egyszerű esztétika. (valakinek az is fontos.) Amúgy egyszerű böngészés, és munka mellett is sokkal jobb az óriási felbontás, mert kevésbé zavarja a szemet az olvasás, ha tű éles a kép. Legjobb persze az e-ink, de az már megint más téma.

Az ilyen "minek", meg "felesleges", hozzászólásokhoz, meg csak azt említeném, hogy az 50-es években úgy gondolták, hogy ELÉG 4-5 számítógép, hogy kiszolgálja az emberiséget. Most 4-5000 szer erősebb kütyü van a zsebembe.
Amikor kijött annó a Far Cry tech demója, sokan kikiáltották, hogy már nincs hová fejlődni. Aztán mikor volt az már, és hogy néz ki mai szemmel?
10.
10.
eszem
#9: Általánost írtam, a professzionális ps használat már teljesen más tészta. Azért mert sokan elbűvészkednek ps-el, nem jelenti azt, hogy tudják is használni.
9.
9.
dzsiádzsó
#6: fotószerkesztés, nem mindegy hogy az adott kijelzőn egy pixelnek hány kép pixelét kell egybezsúfolnia. Nem tudom mennyire érthető :D de oda jó, egyébként ez már nem is laptop inkább egy asztali gép, ami hordozható... Játékok meg végképp nem fognak 4K ba futni rajta, de gondolom itt az a lényeg ki tolja ki a legcsúcsabb laptopot és az most ez. Az hogy van e értelme, az más kérdés, de ha értelmes dolgokat keresel akkor nem gamer lapotba gondolkozol elve :)
8.
8.
Yetikoma
Több a pixel meg laposabb... ahogy a többiek is írták parasztvakítás. Egy 15" monitort 30cm-ről kellene nézni hogy látni lehesen a különbbséget. Feleslegesen lefogja a teljesítményt és húzza az akut is. Gimiben lehet ilyennel villogni, de másra nemnagyon jó.
7.
7.
simon 555
#3: És egy 5 inches telóban mit érsz egy 1080p-s kijelzővel? Semmit...
Amennyire felesleges egy telóba 1080p-s kijelző, annyira felesleges egy 15 inchesbe 4k.(mondom ezt úgy, hogy a telóm 1080p-s kijelzővel szerelt)
4K-nak nagy TV-nél van értelme, mármint kurva nagy TV-nél, 60 inch körülinél.
6.
6.
eszem
#3: Mondj olyan dolgot ahova szükséges 1080p-nél több az általános felhasználásban. Én nem tudok. E-penist meg lehet növelni, csak az a kérdés érdemes-e.
5.
5.
Matt8888
#1: Így van ,nekem is első gondolatom volt :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...