A High Moon is besegít az új Call of Dutynál

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 6.
  • Hír
Link másolása
Igazak voltak a korábbi találgatások, tényleg a High Moon Studios fejleszti a Call of Duty: Advanced Warfare PS3-as és Xbox 360-as változatát. A Sledgehammer pedig örül, mert nem kell visszafognia magát.

Már márciusban is úgy festett a helyzet, hogy a Transformers-játékairól és a Deadpoolról ismert High Moon Studios fejlesztheti majd a Call of Duty: Advanced Warfare PS3-as és Xbox 360-as változatait, és mint az MCV legfrissebb számából kiderült, ez tényleg így van.

A téma kapcsán a Sledgehammer Games társalapítója, Michael Condrey kifejtette, hogy a High Moon segítsége miatt ők csak az újgenerációs platformokra koncentrálhatnak, ami azért jó, mert nem kell azon törniük a fejüket, hogy mit bírnak még el az előző generációs konzolok, minden ötletüket megvalósíthatják. A multiplatform fejlesztéseknél gyakori, hogy a leggyengébb platformokhoz igazítják a játékok tervezését.

Az Avatar 2-ben látsz majd ilyen arcokat

A napokban egyébként megjelent az Edge előzetese is a játékról, amiből azt is megtudtuk többek között, hogy a szereplők arcmimikájáért ugyan az az animációs rendszer felel, mint amit James Cameron is felhasznál majd a 2016 decemberében érkező Avatar 2-ben. Mondjuk Kevin Spaceyvel a fedélzeten tényleg megéri erre költeni.

A Call of Duty: Advanced Warfare november 4-én jelenik meg PC-re, PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra.

10.
10.
piskóta
"Az Avatar 2-ben látsz majd ilyen arcokat" - ez marha jó, ettől most megkönnyebbültem. Az AI ettől még olyan buta, mint egy marék szárított molylepke, a fizika pocsék( már ami a rombolhatóságot illeti és minden mást), de legalább az arcok szépek lesznek. A fejlesztők is mindennel foglalkoznak, csak azzal nem, amivel (nagyon)kéne.
És ezt NEM konkrétan a CoD-ra értem, hanem úgy általában véve a játékokra.
9.
9.
BrendOoN
#1: Amíg a CoD éves szinten hozza a +1 milliárdos profitot addig nyilván erre fogják ráállítani a lehető legtöbb stúdiót. Ezt csinálja a Ubisoft is az AC-vel. A több lábon állásról pedig annyit,hogy ott van nekik a Skylanders és lesz a Destiny is.
8.
8.
Dark_Temptation
kurva mindegy hányan segítenek be. szarból nem lehet várat építeni.
7.
7.
Ghost26Dave
A ghosts tényleg ellett baszva.De ez más lesz remélem :D
6.
6.
Pizza74
#1: A Ghost elég nagy bukta, volt mégis szépen profitál. Ha ez nem döntöte meg a franchiset, akkor semmi.
5.
5.
markoci555
#1: Mivel a cod fogy a sok idióta veszi mint a cukrot, így nincs értelme másra is rákoncentrálni pénzügyileg (gondolom)
4.
4.
Cristiano
3.
3.
kopic
Istenem, de messze van még az Avatar 2.:/
2.
2.
mestermagyar
Az avatar 2-ben látsz majd ilyen arcokat, a COD2-ben láthattál ilyen modelleket. Jól kiegészítik magukat 10+ év külömbséggel.

duma-duma blahblahblah. Nem értem, hogy egy milliós költségű technológiát miért használnak, amikor lesz vagy 2 perc míg az embert érdekelni fogja. Ilyenkor látni, hogy a sok zséből nem tudnak semmi innovatívat "vásárolni". Mondjuk egyszer összerakhatnának valami 30 órás scriptelt félmozit. Na az vinne pénzt rendesen.
1.
1.
randall13
Elég nagy hülyeséget csinál az Activision. Ahelyett, hogy több lábon állnának, minden fejlesztőt ráállítanak egy frencsájzra, ami ráadásul egyre kevesebb embert érdekel. Előbb-utóbb hatalmasat fog bukni a CoD, de vele együtt akkor megy a levesbe a kiadó is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...