Amerikai toplista: a Watch Dogs vitte a májust

  • Írta: fojesz
  • 2014. június 17.
  • Toplista
Link másolása
Megtáltosodott az amerikai játékpiac, igaz, a tavalyi májusi teljesítménye olyan alacsony bázist jelentett, hogy ahhoz képest nem volt nehéz látványos növekedést produkálni. A Watch Dogs vitte a hónapot.

Befutott az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD Group májusi jelentése, melyből kiderült, hogy az USA-ban éves szinten 52 százalékkal, 586 millió dollárra nőtt a játék-, a konzol- és a kiegészítőeladások forgalma.

Természetesen a növekedés jórészt még mindig a konzoloknak köszönhető, a játékgépekből származó bevétel 95 százalékkal, 187 millió dollárra nőtt májusban, ugyanakkor végre a játékeladások is nőttek: egészen pontosan 57 százalékkal, 274 millió dollárra.

A konzoleladásokat megint - sorban ötödszörre - a PlayStation 4 vezeti, a második gép a Nintendo 3DS lett. A Mario Kart 8 eladásai jócskán megdobták a Wii U teljesítményét is: a kiotóiak asztali konzoljából áprilishoz képest 85, tavaly májushoz képest 90 százalékkal adtak el többet. Javított a PlayStation Vita is, a Borderlands 2-vel kínált csomag népszerű lett az NPD szerint.

A játéktoplistát a Watch Dogs vezeti, az igazán nagy teljesítmény viszont itt is a Mario Kart 8-é: a játék csak Wii U-n érhető el, ráadásul május 30-án, azaz a toplista zárása előtt két nappal jelent meg, mégis bevette a dobogó második fokát. Íme, a teljes lista:

  1. Watch Dogs
  2. Mario Kart 8
  3. MLB 14: The Show
  4. Wolfenstein: The New Order
  5. Minecraft
  6. The Amazing Spider-Man 2
  7. NBA 2K14
  8. Titanfall
  9. Kirby: Triple Deluxe
  10. Call of Duty: Ghosts
23.
23.
trion96
#22: Nagyon örülsz magadnak az érettségi miatt igaz? :D
22.
22.
KeXxX
#3: xDD :D
#6: lick, lick, lick...
21.
21.
Ecneb
#20: A játék szerintem jó, megvalósítása is az, grafikailag lehetne rajta javítani, arra ott vannak a modok. Egyetlen gond van csak vele, hogy 20 perc után válik unalmassá. Amint az első lyukat kiásod és otthonnak nevezed elveszti a varázsát.
Ekkor van, hogy haverrel újat kezdünk :D
20.
20.
GAMEROD
Hogy a minecraft mit keres minden listán azt nem értem. Tényleg ennyire lementek az igények?
18.
18.
Norbiii
#15: Szerintem nem neked írta, ha csak nem Te vagy Cristiano. :)
17.
17.
Nebuloid
Nem jó ez így... félek több kiadónak ez például szolgál majd, hogy brutál marketinggel miket lehet elérni, a termék minősége meg másodlagos. :(
14.
14.
hadzsime
A Ubisoftnak nagyon bejött ez a nagymértékű reklámozás.
Ha sikerült volna a Watch Dogsból valami középszerűség fölé emelkedő címet csinálni akkor még meg is dicsérném őket.(persze még így sem lett rossz játék)
13.
13.
Norbiii
Jól van Nintendo, kellett ez a Mario Kart 8, hajrá, így tovább, most egy nagy manőver kéne, és.....:)
12.
12.
eszem
#9: Végül is miért ne :)
11.
11.
#7: Ti viszont nem, mert szepen kitomtek a nemetek.
Rossz volt nezni ahogy szomoruan ott allsz.
Nem jut ido edzesre a sok komment kozt mi ?
10.
10.
Ecneb
#9: Egyet értek, szerintem megérdemelne itt egy cikket!
9.
9.
kopic
#4: Ha beküldenéd hírnek, akkor tuti kiraknák.
7.
7.
Cristiano
Watch Dogs első hely zseniális
5.
5.
K2 The Highest
#3: Ez is egy hír, sokakat érdekel, például jómagam is szeretem elolvasni, hogy épp miből mennyi fogyott.
4.
4.
eszem
#3: Na igen, pl.: https://www.youtube.com/watch?v=vpvitAQGPIg erről még egy szót se olvastam a magyar játékos portálokon csak egyen (playdome). Elég érdekes koncepció, szerintem nagyon ígéretes. Érdemes utána olvasni.
3.
3.
Ecneb
Komolyan ennél nincs fontosabb játékhír a nagyvilágban?
Mint az esti híradó, ahol hírek helyett Győzike sikereiről mesélnek, hogy fogyott 2 kilót fél év alatt.
1.
1.
SanAndriska
Jó hallani hogy sikerült felpörgetni a Nintendónak az eladásokat
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...