Mobilra költözik az első BioShock

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 4.
  • Bejelentés
Link másolása
A Take-Two egy percre sem lassít, a harmadik generációs GTA-epizódok és az XCOM után a BioShock első részét is átülteti okostelefonokra és tabletekre. Butul picit a grafika, változik az irányítás, viszont minden más a régi.

Kiderült, miről szólt a múltkori teaser, a 2K Games bejelentette, hogy okostelefonokra és tabletekre is átülteti az első BioShockot: egészen pontosan a negyedik generációs iPaden, iPad Airen, iPad mini 2-n, iPhone 5-ön, iPhone 5S-en és iPhone 5C-n fut majd el a játék.

A portolást a 2K China végzi, ez a csapat készítette el az XCOM: Enemy Unknown mobilos átiratát is. Az ígéretek szerint tartalmilag egyáltalán nem változik a játék, egyedül a grafika és az irányítás terén tapasztalhatunk majd különbséget. Ez persze magától értetődik: a látványt le kell butítani, hogy a mobilokon is röccenésmentesen fusson a program, illetve a kezelőfelületet is úgy kellett átalakítani, hogy az érintőkijelzőt használó játékosok is kényelmesnek találják. (Kontrollertámogatás ettől függetlenül lesz a portban.)


Az átirat megjelenéséről és áráról semmit tudunk, az viszont sejthető a Take-Two korábbi címei után, hogy a mobilos BioShock is prémium árcímkével, mikrotranzakciók nélkül válik majd letölthetővé. Az is valószínű, hogy előbb-utóbb androidos változat is készül a játékból.

16.
16.
#10: De kurva okos valaki.
Ha megtanultal volna szoveget ertelmezni es nem sajat magadbol indulnal ki, valamint ha nem arra palyaznal kinel lehet valami faszsagot beszolni, hanem neha a feherjet is hasznalnad ami a viztoronyban van, leszurhetted volna hogy megvett jatekrol van szo.
Raadasul nem is steames.
A steam tele van azzal, hogy nem megy a bioshock.
Amugy altalaban pont a crackelt jatekokkal nem szokott gond lenni, mert legtobbszor a vedelem kavarja szart (lasd starforce pl).
15.
15.
mestermagyar
#13: A ram pont egy dolog, amiért szerintem nem kell aggódni (annyira). A playstation 3 is 512mb-n ment, mégis tudtak az uncharted 3-ban a ps vitánál jobbat hozni grafban a golden abbyshez képest(ha jól emlékszem a névre). Előbb éri el a proci és a GPU határát, minthogy a ram legyen a gond. Ráadásul 128mb vram-ja is van.

A sony legjobb lépése az lenne a kézikonzol iparban, ha a telefonra telepítenének androidot, és mellé egy sony telókra optimalizált psp platformot. Egy oprendszer, amit bootoláskor választhatsz android mellett, és egy playstation-szintű tudással bír, hogy ne terhelje a hardvert játék alatt. És aki ezt használni akarja, az vehet egy ráilleszthető kontrollert amit a sony a telefonjaira szab. A folyamatos qualcomm proci használata mellett a megújítás nagyon könnyen megoldható, ráadásul ha akarják, akkor emellé még kiadhatnak egy mindig a legújabb procihoz illő igazi kézikonzolt hogy ne kelljen 200ezres telókat venni az olcsóbb gamereknek. Kötelező grafikai optimalizáltság minden játékra előre 3-4 évre, és aki úgy gondolja, az bármeddig támogathatja a telókat visszafelé menőleg (ebben semmi nehéz, a PC-n csillió dologra kell optimalizálni, itt meg csak ugyanazon proci generációira). Akinek drága okostelója van, az szinte tuti vált féltől 3 évig terjedően újra, aki meg kézikonzolos, az meg ennyi időnként csak elviseli.
14.
14.
X-Master
#10: Csatlakozok adam222-höz: GTA4 is Take2. Vistán megy a másolt gond nélkül, 7-esen nem. Nekem megvan eredetibe, és nem akad, ráadásul azon FPS-szám mellett az eredetivel kicsit feljebb is tolhatod a grafikát. Ha én anno 1,86 GHZ-es Core 2 Duo-n meg 9800GTX+-on toltam mediumon 30-35 fps-el, akkor ne szóljon senki, hogy nincs optimalizálva. Mikor beszart a 9800, 1 hónapig 8600 gt volt helyette és minimum grafon az is vitte. Bioschock meg a 7600gs-en is lazán elmegy
13.
13.
RangerFox
#12: Annyira azért nem elavult a procija, igaz hogy már nem veszi fel a versenyt a tavalyi év közepétől érkezett telókkal, de annyira nem régi a hardver, hogy ne fusson el rajta ez a játék. A limitáló dolog, és ami miatt kéne optimalizálni az a RAM.. De mondom, ennyi optimalizálást megérne a játék, nem lenne veszteséges ez a projekt..
12.
12.
mestermagyar
#8: Ebben viszont igazad van. A PS vita portja lehet hogy rohadt olcsó lenne. Ugyanis ARM platformon megy az is. Csak a kérdés az, bírná-e a játékot a vita a telefonokkal szemben. :)

A tavalyi telós tegra 4 konzolokra már a portalt és a half life 2-őt portolták. Szerintem a ps vitánál sanszos, hogy egy egyszerű androidos port gyorsan futna max grafon. A processzor az, ami már rettenetesen elavult. Itt is "be kéne gyömöszölni" úgymond a játékot a gépbe, minden egyes poligont meg kéne számolni, a végletekig kéne optimalizálni.
11.
11.
csaszi2
#4: Igazából arra gondolok, hogy mocskosul sok gombot kell használni. De az Infiniteben már szerencsére megcsinálták.
10.
10.
adam222
#4: win 7 x64 simán fut 1x sem fagy ki... talán meg kellene venni és akkor tuti, h megy a "crack"
9.
9.
kristof97
#7: Oké, hogy jóval több ember használ IOS-t, mint PS Vitát, de az utóbbi csak a gamereknek van, míg Iphone és IPad mindenkinek aki megveszi. És Vitán legalább lehet irányítani a játékokat, anélkül, hogy agyvérzést kapnál. A Bioshock 1-nek a konzolos változatának a látványát egyébként át is lehetne rakni a Vitára, csak optimalizálni kéne.
8.
8.
RangerFox
#7: Attól függetlenül nem kellett volna nagyot változtatni az irányításon, a grafika meg felőlem lehet mobilos is. Nem kerülne annyiba a port, hogy ne érje meg nekik.. De mindegy is.
7.
7.
mestermagyar
#2: Az IOS platformon sokan veszik, az androidon meg sokan vannak hogy legyenek elegen akik veszik. Mögöttük a PS Vita, aminek kicsi a vevőköre, és ráadásul szerintem tetemes részesedést is kér a sony.
6.
6.
XuChi
#4. Akkor csak nálam fura hogy simán megy win 7-el ???
5.
5.
XuChi
#4. Akkor csak nálam fura hogy simán megy win 7-el ???
4.
4.
#1: Mi a gond az iranyitassal?
Szokasos fps irnyitas.

Amugy meg egy retkes nagy fereg ceg ugyanis, nem megy a bioshcok windows 7esen es nem kepesek patchet kiadni hozza.
Nagy kuszkodesekkel el lehet inditani ugyan, de szetfagy lepten nyomon.
Elmehetnek a picsaba.
Ezert vegyen az ember jatekot ( szaz eves commandosok, a swine,, meg meg egy tonna game siman mennek, nem ugy mint ez unreal motoros otvaros fercmunka).
Hat fasza hozzaallas.
Amugy lehet irok nekik hogy ugy tudom hiaba veszem meg a jatekot attol az nem az en tulajdonom.
Akkor szepen vasaroljak vissza az eredeti aron mert nem tudom hasznalni.
3.
3.
Cristiano
2.
2.
RangerFox
Ennyi erővel átportolhatnák Vitára is, nem lenne nagy veszteség nekik..
1.
1.
csaszi2
Hát pc-n sem a legjobb az irányítás. Mobilon, hát...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...