Háborog a Nintendo menedzsmentje

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 5.
  • Pletyka
Link másolása
Lapértesülések szerint nincs minden rendben a Nintendo vezetésében. A menedzsment egy része azt szeretné, hogy a cég elmozduljon a mobilplatformok felé, erről viszont Satoru Iwata hallani sem akar.

A Business Journal forrásai szerint a Nintendo menedzsmentjéből többen szeretnék, ha a cég kimerészkedne a mobilplatformokra, erre viszont Satoru Iwata elnök-vezérigazgató nem hajlandó, mert szerinte a Nintendo-játékokat a saját konzoljaikon kell tartani.

Ahogy arra nyilvánosan is szokott hivatkozni, Iwata azt mondta, a Nintendo elsődleges erőssége, hogy a játékai és a hardverjei tökéletesen passzolnak egymáshoz, ami abból is fakad, hogy egy helyben fejlesztik őket. A Business Journal véleménye szerint ez a hozzáállás annak tudható be valószínűleg, hogy Iwata maga is programozóként dolgozott, és a mai napig bevonják a játékok készítésébe. Iwata ezen felül azt az egyébként logikus ellenérvet szajkózta még, hogy a mobilosodás betenne a 3DS eladásainak is.

Mindezt állítólag a menedzsment egy része nem igazán akarja lenyelni, miközben többen Iwatát hibáztatják, amiért a cég veszteséget veszteségre halmoz. Noha a vezetőt nemrég újraválasztották, a Business Journal leszögezi, hogy a menedzsmentnek rendelkezésére állnak olyan eszközök, amikkel mégis lemondathatnák.

A Nintendo legnagyobb problémáját jelenleg a Wii U jelenti, aminek az eladásain még a Mario Kart 8 sem tudott különösebben segíteni.

25.
25.
zola2000
Na igen, páran - párszázezren megvennék a játékot mobilra ezer forintért ... De 3dsen meg 10ezerért vesznek játékot milliók, nem csoda, hogy ez egyik konzolgyártónak sem üzlet (kivéve azt a pár microsoft játékot ... windows phone exkluzívan : )
23.
23.
DON GONDOCS
A nintendo már mindent megprópált hogy felélessze a Wii-ut de csak nem sikerül. Mostmár tényleg együtt kéne árulni a Wiiu-t a 3ds-el nyomott áron hogy fellendüljön a szekér. Mert eddig a Wiu volt a cég legnagyobb melléfogása mint a Sony-nak a Vita.
22.
22.
Norbiii
#20: Én simán lennék a Nintendo vezetőségében...::D
21.
21.
Norbiii
#20: Miért? Lehet egyszer Cristiano lesz a Nintendo első embere, kitudja?! :)
20.
20.
Ecneb
#14: Úgy fest nem csak a nintendo menedzsmentje háborog XD
19.
19.
RangerFox
#16: Azért nem mindenki töltené le, Vitán is nagyon jól fogynak a Store-ról megvehető PsP-s játékok. De pont ezért nem lenne vesztesége a Nintendo-nak, ha felrakja mobilokra is, akkor max nem veszik meg a játékot annyian, de azért valamennyivel csak megnőnének az eladások. Optimalizálni már nem nagyon kell, az irányítást pedig könnyen át lehet rakni érintőkijelzőre. Azért a korrekt élményhez minimum 4,6+ inches kijelző+ minimum 2 magos proci+ 1Gb RAM kell, Sony Xperia S vagy annál jobb teló. A köztes megoldásokat, mint a mobil kontroller, ne vegyük ide!
18.
18.
Szerintem is érdemes lenne valami köztes megoldást találniuk, például lehetne némelyik játéknak mobilos átirata, ami kevesebbet tud, de azért el lehet vele lenni, de ha többre vágysz ott a nagygépes változat, vagy ha játékot nem akarnának kiadni akkor minimum valami companion app kéne hozzá, hogy azon üzengethessenek a játékosok útközben, megoszthassák faszbukon a statjaikat, ilyen szarokra gondol szerintem a management...
17.
17.
mestermagyar
#16: Olyanokat, amit a virtual konzol tud mint a nes, meg gameboy, már az előző telefonomon is akadás nélkül futtattam. Alsókategos 2010-es android.
16.
16.
mestermagyar
#13: A probléma kérlekszépen az, hogy a psp-ig bezárólag minden létező konzolt emuláltak már androidra. Senki nem venné meg, mindenki letöltené emuparadise-ról az emulátorhoz.
13.
13.
RangerFox
Ezen elég sokat gondolkoztam, talán ésszerű lenne egy köztes megoldást találniuk. Például ott van a Virtual Console. Nem nagyon hoz bevételt WiiU-n, viszont ha mobilra is átköltöztetnék a rendszert, (Elsődlegesen IOS-en, majd később Androidra is) akkor nem származhatna veszteségük, és mivel nagyobb a hardver tulajdonos, így vélhetőleg nagyobb lenne a felvevőbázis is. A régebbi játékok emulálására pedig alkalmasak már ezek a 2013-2014-2015-ös mobilok.
3DS fronton pedig Japánban még mindig a Youkai Watch játék vezet eladásokban, ott nagyon szárnyal a gép, de USA-ban és EU-ban is. Most jön szeptemberben a Fantasy Life, novemberbben a felturbózott GBA-s Pokémonok, november-december tájékán pedig a Smash Bros. Abban viszont mindenkinek igaza van, hogy ezévben visszább vettek az iramból, de jövőre meg megint jön az MH4U például, szóval jönnek még rá bőven minőségi játékok.
WiiU-ra pedig most jelentettek be egy rakat játékot a Direct-en, már most látszik az előrelépés, alakulnak a dolgok, nem kell még temetni a konzolt.
Ui.: Norbii: valószínűleg azt a különbséget még ezévben behozza a One, ha végre a többi országban is piacra dobják a konzolt.
12.
12.
Teuton
#2: Azt ne is említsük hogy rohamos tempóban telítődik a mobil platform, egyre csökkentve a későn érkezők esélyeit és bevételét.
10.
10.
Cristiano
#6: te meg okos tojás senki házi paraszt vagy
9.
9.
Norbiii
#8: És ez az 1.7 millió (1.8..) az XOne eladásainak kb 1/3-a, szóval nem kevés...
8.
8.
Norbiii
#5: Az igaz, hogy 1 évvel korábban jelent meg a Wii U, de 1.7 millióval többet is adtak el belőle, mint XOne-ból! Az igazsághoz ez is hozzátartozik, csak ezt hajlamosak sokan elfelejteni.
6.
6.
Ecneb
#5: +1 Ezt az egyet én sem értettem a hozzászólásában!
5.
5.
turi
#1: Aha...és A wii U mennyi ideje van a piacon és a One mennyi ideje?Plusz jópár országban nem is kapható az X1
2.
2.
zola2000
A másik meg az, hogy a wiiu megy rosszul, a 3ds jól, akkor most ha mobilra adnának ki nintendo játékokat, szerintem azzal a jobban menő 3DSnek állítanának konkurenciát.
1.
1.
Azért a Wii U nem teljesít olyan rosszul.
Globálisan többet adnak el belőle, mint az Xbox One-ból, vagy akármelyik előző generációs konzolból.

És a Mario Kart 8 a harmadik legnagyobb példányszámban fogyó játék globálisan, USA-ban pedig az első.

Még néhány ilyen ütős exkluzív és a Wii U-nak semmi baja sem lesz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...