7 millió alatt a World of Warcraft-játékosok száma

  • Írta: fojesz
  • 2014. augusztus 6.
  • Biznisz
Link másolása
Befutott az Activision Blizzard pénzügyi helyzetjelentése is, amiből kiderült: 7 millió fő alá csökkent a World of Warcraft-előfizetők száma. A kiadó szerint az új kiegészítő majd javít a helyzeten.

Éves szinten 10 százalékkal, 658 millió dollárra nőtt az Activision Blizzard bevétele az áprilistól júniusig tartó időszakban, és bár nyereséges volt, a 45 millió dolláros profit 50 százalékkal kevesebb a tavalyi év második negyedének eredményéhez képest.

A számok így is jobbak a vártnál, ami viszont különösen durva, az a digitális eladások aránya: az Activision Blizzard bevételének a 73 százalékát tették ki a letölthető játékok és DLC-k, a kiadó szerint a Call of Duty mellett a Blizzard-játékok (így a World of Warcraft, a Hearthstone és a Diablo III) voltak erősek ezen a téren.

A cégnek a szokásos játékfelhozatala hozta a pénzt haza, két szám viszont mindenképpen kiemelésre méltó. Egyfelől a Diablo III-ból mára több mint 20 millió példányt értékesítettek világszerte, miközben a World of Warcraft előfizetői tábora az előző negyedév óta 800 ezer fővel, 6,8 millió játékosra csökkent.

A kiadó magyarázata szerint ez a szokásos "szezonális" visszaesés, és két éve, a Mists of Pandaria megjelenése előtt is lankadt a játékosok érdeklődése; azt már viszont elfelejtette megemlíteni, hogy a Mists of Pandaria idején még 10 millió játékosa volt a WoW-nak. Az előfizetői tábor olvadása tehát folytatódik, ettől függetlenül az MMORPG érdemei elvitathatatlanok: a World of Warcraft még ma is a legnépszerűbb előfizetéses MMO.

A vártnál jobb negyedéves eredmények miatt az Activision Blizzard az év végére is jobb eredményekre számít, illetve a mostani negyedévtől is sokat remél: már megjelent a Hearthstone és a Call of Duty: Ghosts új kiegészítője, és hamarosan befut a Diablo III: Ultimate Evil Edition és a várva-várt Destiny is.

34.
34.
br1Koo
32.
32.
Lorthirash
#15: nekem is van már 1800 órám :)
31.
31.
Lorthirash
Nincs miért aggódni majd jön az új kieg nem sokára.
30.
30.
Elyas
Nekem asszem 100+ napom van a wowban (~2500 óra ha így jobb) és úgy vagyok vele hogy egy emlék. Nem fogom elfelejtettem az 1. 70es 80 as karimat és azt sem hogy kiket ismertem meg a játékon belül, sokkal máig tartom a kapcsolatot pedig az aktív wowozást már másfél éve abbahagytam.

Amúgy amint az előfizetők száma 1milla alá csökken váltanak f2p be. Nah akkor aztán lesznek megint játékosok :)
29.
29.
Megmondókapitány
#28: Hmm először sokalltam amit mondtál, de ha abból indulok ki, hogy naponta átlag 4 órát wowozok, akkor simán kijöhet, valszeg én is 10k óra körül járok :D Kegyetlen nagy szám, ha ez igaz, akkor több mint 1 évet a wow előtt töltöttem az életemből. Sosem fogom megbánni annyi biztos!
28.
28.
toriell
#15: MIért nekem vagy van 15.000 ezer órám is csak a wow-ban ennyi év alatt..simán összegyűlik:D
26.
26.
Megmondókapitány
#24: Haha a legtöbben nem fogják megélni azt, hogy leállnak a wow szerverei... az alig látogatott warhammer online is meddig húzta... a wow látogatottsága nem a következő 10 évben fog olyan drasztikusan lecsökkenni, hogy le kelljen állitani a szervereket. Mindig ez van, új kieg előtt az emberek otthagyják a wowot, mert unalmas az a content amit már szarrá nyomattak, de visszajönnek amint jön a kieg. Eddig ez a leghosszabb új tartalom nélküli időszak, nem is csoda h ilyen kevesen vannak, pláne hogy a játékosok 1 része nem tudta elfogadni pandaria-t, holott meg volt annak is a múltja a warcraft világában, ráadásul tökéletes Lore-t kapott Pandaria, szal érthetetlen az emberek fanyalgása.
25.
25.
Stranger
#22: A WoW addig lesz az első amíg nem jön egy MMORPG teljesen más és persze jobb alapokkal. Ezt az instázást is ellehetne már felejteni...
24.
24.
hahota
Egyszer minden véget ér, ahogy ez is - szerintem ez a normális. Sőt, a beleölt sok idő együtt tűnik el a szerverek lekapcsolásával együtt. De az emlék megmarad. Már ha megmarad.
23.
23.
Sechu
Kész csőd helyzet! LOL
22.
22.
Elyas
Nemrég olvastam egy statisztikát: a wowot akkor még 7.1 millióan játszották. 2. Legtöbbet játszott a teso volt... 800ezer emberrel. Ennyit arról hogy a wownak van konkurenciája.

A wow továbbra is az mmok királya és még kb 5 évig simán az is maradhat. Pusztán azért mert azok a kiadók akik mmot akarnak nem tudnak annyi tartalmat berakni mint amennyi a wowban van. Nézzük csak: az insták száma 100 (!!!) körül mozog, és akkor még ott a hc/normál, raid nem raid stb. és ez csak a pve. Asszem most 7 különböző interaktív pvp map van ami lassan már sok is (nem).

A fejlődéshez rengeteg zóna van minden szintet legalább 2 de inkább 3 helyen el tudsz érni. Nagyon szép helyszínek vannak, hatalmas világ és talán a játékokban előforduló legjobb zenék. Ezt pedig senki nem tudja egyből túlszárnyalni és mire tudná a játékosbázis nagy része már újra wowozik.
21.
21.
csaszi2
Ehhez szerintem nem csak a pangás járul hozzá, hanem, hogy van 2 új, minőségi fizetős MMO, ugye a Wildstar, és a TESO. Ezek ellen a WoW-nak azért nehezebb versenyeznie, mint mondjuk a TERA ellen, hisz a Warcraft hangulatot, évekkel ezelőtt kiölték.
20.
20.
Sznfctm
Ööö nemtom jól tudom-e, de a WOW gyakorlatilag az elmúlt egy évben nem kapott semmiféle content patchet, vagyis elég könnyű elképzelni, hogy a jelenlegi tartalom lerágott csont. (Én nemtom, mert fél éve leiratkoztam, de a kieg miatt valszeg visszamegyek egy időre. ;) )

Magyarán még azok is végigzúzták az endgamet, és unalomba fulladtak, akiket amúgy nem érdekelt v nem volt meg hozzá a felszerelésük. Remélem, a Blizzard valami nagyot és hangulatosat gurít a kiegészítővel, mert elég messze vetődtünk a gyökerektől az évek során.
19.
19.
Megmondókapitány
#15: Kicsivel később a Burning Crusade megjelenése után csatlakoztam a wowosok táborához, azóta kisebb szünetekkel ugyan, de követem, sztem igy nézve nem sok idő, ha már több mint 7 éve játszok vele.
18.
18.
jani091
#17: B@sszameg! az előző a jó XD. Jó'van ennyi voltam mára asszem. Sok volt a kávé délután.
17.
17.
jani091
#16: *Vagyis a Rise of The Lich king. Kellene egy szerkesztés gomb :(
16.
16.
jani091
#14: Ott a pont! A WoW előfizető bázisa is akkor kezdett el csökkenni, mikor elvarrták azokat a szálakat amiknek alapját a Warcraft III adta, vagyis a Wrath of the Lich king volt a csúcs. Onnantól kezdve meg valahogy eltűnt a Warcraft hangulat. Valahol olvastam egy kommentet, ami nagyon jól megfogalmazza ezt: " Artash meghalt, és vele együtt a WoW is"
15.
15.
Neo1989
#5: 2000 + Te jó ég remélem ez nem fog se az állásodba vagy a tanulmányi átlagod romlásába kerülni.
Én a Forzára meg az Uncharted-ra tudtam nagyon rákatatni.

De te aztán nem vagy semmi.
14.
14.
DarkLord
Jöhet egy Warcraft 4 aztán megint lesz bevétel! A 3 az egyik legjobb játékok közé sorolható minden téren. 2 kis lemez a kieggel együtt, de hány és hány óra felejthetetlen játékidőt adott :)
13.
13.
eszem
#5: Én pont ezt szeretem a Guild Wars.ban, hogy nincs kötelező gear farmolás folyamatosan... Bár erős azt állítani, hogy nincs endgame az tény, hogy valamivel lehetne bőségesebb is. Bár most az LS2 elég szépen bekeményített történetben/játékmechanikában :) Még annyit, hogy a GW lényegében casual játék kevés HC tartalommal (de akinek az kell az megtalálja a számítását máshol pl.: Wildstar).
12.
12.
Megmondókapitány
#7: Lehet igazad van, bár én az Archlorddal kezdtem az mmo pálya futásom, majd Cabal online és csak aztán wow.
11.
11.
Adamknight
#7: Ha olyan MMO-t akarsz, ahol újra használhatod a kezdő helyeket, akkor ott a Guild Wars 2, ugyanis ott ha magas szintű vagy és visszatérsz egy sokkal alacsonyabb helyre, akkor "lekorlátoznak": Megmarad az összes skilled, csak kevesebb életed lesz, és gyengébbet fogsz ütni. Nekem mondjuk ez nem tetszett. Többek között ez is indok volt, hogy miért hagytam ott azt a játékot 1-2 hónap után.

A wow pedig lassan (hangsúlyoznám, hogy LASSAN) de biztosan haldoklik. Kb olyan 15-20 év és f2p lesz :D.
10.
10.
Simonus18
Nem csoda, hogy nőtt a Diablo III eladási arány, hisz amint 50%os kedvezményt adtak az árra, máris vették gondolom mint a cukrot, én is köztük vagyok, mindig is sokaltam a 10.000Ft os átlag árat bármely játéknál, de ez az akció nagyon jól jött. Pluszban még a kieg ... jól megy a Blizzardnak ... a WoW meg hát, csoda hogy eddig is kibírta.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...