Elhozza a jövőt a Microsoft DeLorean

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 24.
  • Hardver
Link másolása
A Microsoft érdekes megoldást talált, hogy ellensúlyozza a rossz válaszidőt. A "DeLorean", mely a projekt kódneve mellett a Vissza a jövőbe című filmtrilógia időutazásra használt eszköze is, most a lag ellen harcol.

A Microsoft a gamestreaming sikeresebb működése érdekében végzett kutatásaiban a frusztráló laget igyekszik megfékezni. A nemes cél érdekében összerakott, DeLorean névre keresztelt spekulatív végrehajtási rendszernek pedig nem kisebb feladata lesz, minthogy elhozza a jövőt.

A technológia lényegében a játékmenetünk alapján előre kiszámolja, hogy legvalószínűbben mik lehetnek a következő lépéseink, megjósolja, hogy fog kinézni a játéktér és készít néhány számolási hibából eredő kompenzáló képkockát is arra az esetre, ha az elvárthoz képest másképpen alakulnak a dolgok.

Mindezek kiszámolt képeit negyed másodperccel előre elküldi a kliensnek. Az összeset. Ebből rögtön láthatjuk is, mi a dolog hátulütője, hiszen bár az akadást a Doom 3 és a Fable III tesztek során a DeLorean valóban sikeresen - a felhasználó számára észrevehetetlen módon - leküzdötte, a sávszélességigény még a módszer során használt tömörítési algoritmus mellett is érezhetően megnövekedik.

6.
6.
Giggsy
Én ezzel a cloud gaminggel kapcsolatban továbbra is rettentő szkeptikus vagyok. Igen, tudom, hogy van aki már használja, de akkor is. Mert oké, a sávszél nagy, a net rohadt gyors, de a pingidő az továbbra is pingidő. A 100 feletti pingidő már baromi zavaró egy online játéknál, hát még ha a cloud gamingnél hozzávesszük, hogy így lenne egy pingidő a cloud és a multiplayer szervere, meg egy pingidő a játékos és a cloud között. Ha ezek egy csomóban vannak, talán nem vészes, de amúgy nekem elég gáznak tűnik egyelőre. A másik a sávszél. Oké, tömörít, meg minden, de rengeteg olyan hely van, ahol nem elég gyors a net az ilyesmihez. Anyáméknál például korábban Invitel volt, most T, és ehhez képest este már évek óta lehetetlen elérni Skypeon, mert annyira szakadozik a net. Persze értem én, hogy nem magyarisztánból kell kiindulni, de nálunk fejlettebb országokban is erős gondok tudnak lenni a net stabilitásával. Hogy mást ne mondjak: Ciprus (amiről gyakorlati tapasztalatom van)
5.
5.
demon68
#1: Igen, sok. De ezek közül csak azokat tölti le, amik a szokásaid alapján valószínűek, és nem csak 1 lépésre előre, hanem sokra.
Most balra nézel a Doom 3-ban, ezután a géped feltölti, hogy mit csináltál, erre a szerver visszaküldi neked a képet, és ezután rajzolhatja ki a géped. Tehát ki kell várnod a feltöltést, letöltést és kirajzolást.
Ezzel a változtatással balra nézel, kirajzolja a képet a gép. Nem kell várakozni a feltöltésre és letöltésre, hiszen a következő pár lépés már le van töltve. Ezzel párhuzamosan lehet feltölteni, hogy balra néztél, és utána letölteni a következő pár lépést. Ráadásul a letöltési sebességet zabálja, amiből általában van bőven.
4.
4.
Rakottkrumpli
#1: Durva hardcore madafakin god játékos lehetsz, ha egy képkockányi idő alatt előre tudsz ugrani és még fel is nézel xd
3.
3.
markoci555
Nekem jól jönne a 13000-es ping mellé egy 10 másodperces De Lorean amikor multis játékkal próbáljuk tolni a barátommal, mert ez a t-home egy SZ*R!
2.
2.
DON GONDOCS
inkább legyen occolus rift támogatás az XO, már azis elég lenne.
1.
1.
Ooorky
Magyarul:
Megyek előre Doom-3ban, és közben megkapom:

Azt a képkockát amin tovább megyek előre az egér/analóg kar mozdítása nélkül.
Azt a képkockát amin tovább megyek előre és közben felnézek.
Azt a képkockát amin tovább megyek előre és közben le nézek.
Azt a képkockát amin tovább megyek előre és közben jobbra nézek.
Azt a képkockát amin tovább megyek előre és közben balra nézek.
Azt a képkockát amin előrefelé ugrok az egér/analóg kar mozdítása nélkül.
Azt a képkockát amin előrefelé ugrok és közben felnézek.
...

Jéj. Sok értelme van.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...