Nyitott világú játékon dolgoznak a Metro fejlesztői

  • Írta: zoenn
  • 2014. augusztus 29.
  • Hír
Link másolása
Most, hogy a Metro Redux a boltokba került, a figyelem a 4A Games következő játékára összpontosul. Szerencsére a csapat technikai igazgatója, Oles Shishkovstov elárult pár érdekességet a bejelentésre váró címről.

Az Eurogamernek adott interjújában az ukrán 4A Games (pontosabban már máltai, hiszen a stúdió nemrég a szigetországba költözött az ukrán krízisre való tekintettel) technikai igazgatója, Oles Shishkovstov elmesélt pár részletet a Metro Redux programozásáról és az új konzolokról.

A lényeg annyi, hogy az úriember szerint a PS4 "csak egy kicsit erősebb", mint az Xbox One, ám ez a különbség elég volt ahhoz, hogy a Sony konzolján a játék nagyobb felbontással fusson. A csapat a 60 fps mellett tette le a voksát, amit Xboxon csak megkötésekkel tudtak elérni. A Microsoft ugyan a Kinect elhagyásával 10 százalékos plusz GPU-teljesítményt ígért, Shishkovstov szerint a gyakorlatban ez csak 1,5 és 7 százalék közti növekedést jelent. Persze a teljesítmény nem minden - tette hozzá gyorsan.

A 4A Games az utóbbi időben sokat tanult az új konzolokra való fejlesztésről és már javában kalapálja következő játékát, amely nyitott világú címként vonul a köztudatba. Alapvetően kevésbé lineáris lesz, mint a Metro-játékok, de még mindig nagy hangsúly lesz a narratíván.

Várjuk az első konkrét részleteket!

20.
20.
SkiingOstrich
#15: Steam Cannot Download More Than 150 MB
FPS stuttering (PC - Steam)
Game not showing up in profile or activity (PC - Steam)
Game still says pre-load, cannot play.
Crashes on startup, directly after the intro cut-scene credits finish
Metro Redux Installation Stuck at some % (Xbox One)
Freeze on Startup (PC - Steam)
Game not loading after a patch (Xbox One)

Egyikkel sem találkoztam.
19.
19.
selejtes
#17: Kár, hogy az eredeti minden gond nélkül fut, a tört meg nem.
Tudjuk, a crysis a király, a műanyag, csili vili fos grafikájával, ami az első perctől az utolsóig ugyanaz végig játékmenetben.
18.
18.
Mr.Dead
#13: A könyv ezerszer jobb...
17.
17.
#11: Te elhiszed ezt a faszsagot amit irsz, amugy? :D
Egy jatekkal sem volt meg baj warezban ha normalisan meg volt irva egyebkent.

16.
16.
"Valahogy olyan erzest ad a jatek amikor a hosszu szuk metro alagutakban lepketsz varva" ..... mikor tolt legkozelebb ket lepes mulva (mert 4 lepessel ezelott jott be palya) vagy birja memoriaval a kanyarig...
Ez volt az egyetlen izgalom benne kb.
15.
15.
#7: Ja zeng az internet a bugoktol szinte mindenkenel van benne "szar" csak nallad nincs.
Etessel valaki mast.
Attol hogy hazudsz semmi sem valtozik, nem tunt fel?
14.
14.
Sokat akar a szarka..
Meg ezeket a kobalta bonyolultsagu cso jatekot (lsd metro sorozat) se tudtak megycsinalni normalisan a kismillio bugrol nem is beszelve amiket olvas az ember az uj (4es?) metro jatekrol.
Es akkor majd olyat, amibe minden fejlesztonek beletorik a bicskaja meg majd osszehoznak normalisan (a stalkert se sikerult pedig volt ra 6 evuk)?
Alapitsanak behajto ceget, az jol megy az ukranoknak.

13.
13.
Moltes
Jolvan kiraly meg minden de en jobban szeretnek egy uj Metro reszt latni, pl Artyom fiaval lenni vagy barmi, ha metro akkor nekem kell es szeretem olelem ^^. Meg a mai napig jatszom a Metro jatekokkal foleg most hogy kijottek a redux verziok. Valahogy olyan erzest ad a jatek amikor a hosszu szuk metro alagutakban lepketsz varva mi bukkan majd elo a sotetbol hogy az valami hatborzongato. Mindegy varom az uj jatekokat is csak ne legyen unalbas :D
12.
12.
Gamer70
#3: Cristiano,mi az hogy nem fut gépnén?????????????????????
11.
11.
selejtes
#4: Igen, a kalóz verziók elég instabilak, most ezt vessük a fejlesztők szemére ?
Na ne röhögtessél már.
10.
10.
The Lone Drow
#4: Nekem tökéletesen fut, semmi hibával nem találkoztam, bár csak kipróbáltam, mert még az új Wolfensteint akarom befejezni először.

#7:
Ez negatívum lenne? Ha nem lenne olyan a hangulata, akkor nem is érdekelne.
9.
9.
kopic
#7: Ja, arra én is mondtam, hogy: Ez most komoly ?! Sötét, és depresszív negatívnak ?! O.o
Kész röhej az egész GS Online.
8.
8.
godach
#7: Bár az utolsó pár mondatoddal egyet értek.
7.
7.
SkiingOstrich
#4: csak nem gamestar online ? :)
ők trollokat etetnek, állandóan hülye pc vs. konzol kommentháborúkat provokálnak .. mit vársz tőlük?

JA!
Metro tetszjük - negatívum: Sötét, depresszív xD
Nevetséges az az oldal...
6.
6.
SkiingOstrich
5.
5.
Cristiano
#4: ja bocs tényleg igaz utána néztem
4.
4.
godach
#2: Semmi mert még nem próbáltam, csak olvasgattam a felháborodásokat.
"PC-n és Xbox One-on sincs könnyű dolga azoknak, akik a nyarat a Metro Redux kipörgetésével szerették volna zárni, a játék ugyanis rengeteg problémával küzd, gyakran el sem indul."
Háborognak a rajongók.
3.
3.
Cristiano
2.
2.
Easyboy
Mi bajod volt vele?
1.
1.
godach
Úgy gondolom, az előző két redux produktumukat kellett volna megcsinálni normálisan...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...