Mit hoz a jövő a PlayStation Vita számára?

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 15.
  • Hír
Link másolása
Az Eurogamer leült egy kicsit beszélgetni a Sony európai részlegének vezetőjével, Fergal Garával. A riport a PS Vita jövőjéről szólt. Az eladások szerényen növekednek évről-évre, és a handheld megtalálta a saját kis rétegpiacát.

Azt a Sony is belátja, hogy a PS Vita a cég feketebáránya, az eladásokban közel sem teljesít olyan jól, mint a nagytestvére, ám így is évről-évre stabil növekedést mutat fel, s ahogy Gara fogalmazott, hamarosan érkezik a Minecraft, amely alaposan feltornászhatja a handheld iránti keresletet.

Egyébként a PS4 sikere is jót tett a PS Vitának, többek közt a Remote Play funkciónak köszönhetően. Ráadásul a kézikonzol egy viszonylag stabil rétegpiacot talált meg, amely ugyan "nem a legnagyobb a világon", de figyelembe véve a zsúfolt mobilos szegmenst, még így is szép teljesítmény. Sokan nem elégszenek meg az érintőképernyővel, hiszen egy célspecifikus gépre és élményre vágynak.

A jövőben a kisebb, független alkotások otthona lesz a PS Vita, nagy költségvetésű alkotásokat egyszerűen nem éri meg fejleszteni rá; aki egy új Unchartedben, vagy Killzone-ban reménykedik, rossz lóra tesz. Ennek ellenére Gara a karácsonyi szezonban még több eladott PS Vitára számít, hiszen a Minecraft mellett a LEGO Batman 3 és a FIFA 15 is megjelenik rá.

Utóbbi mindjárt egy 199 eurós konzolcsomagban is - lásd a fenti képet!

25.
25.
Destructo92
Konkrétan átverve érzem magam. Ha ezt akkor jelentik be, amikor kijött a konzol, valószínűleg nem veszem meg. De akkor persze még ment a hype a Killzone, az AC, meg ki emlékszik még milyen játékok körül. Japán játékoknak megvan a maga célközönsége, akik vagy a japánok, vagy a Japán mániás európaikak, én egyik sem vagyok, számomra élvezhetetlenek. Az ilyen mini meg indie cuccokat is halálosan gagyinak éreztem mindig, egy percenél tovább egyik sem kötött le. Szerintem csak az AAA címek mentenék meg a konzolt, de sajnos nem én vagyok a Sony európai vezetője. Fergal Gara-nak meg üzenem, hogy egyen csigát.
23.
23.
cannondale
GTA4-et megcsinalhatnak ra, az eleg huzo lenne a nyitott vilagaval.
21.
21.
wellhopa
Nagyon el vagyok keseredve, hogy nem fog már megjelenni AAA-s cím. Én főleg emiatt vettem 2 éve. Néhány játékot (Killzone. resistance, uncharted ) át is vittem és nagyon bejöttek. Szerintem valahol ez is volt a lényeg, komoly címekkel játszhatsz ezzel a kis géppel..erre bejelentik, hogy "A jövőben a kisebb, független alkotások otthona lesz a PS Vita" Köszi ebből én nem kérek..f@ck yourself Sony.. :/
19.
19.
simon 555
#4: Jönnek azért azok, szépen lassan lokalizálnak mindent. Aki szereti a japánból jövő cuccokat, annak a Vita egy kész kánaán. Annyi ilyen van, hogy nem bírod idővel.
Én most a Persona 4 Goldent nyűzöm. Még csak a negyedénél vagyok, de már van benne 20 órám. A végére lesz vagy 100 óra benne. Aztán ott van még a new game+.
Ott a Project Diva F is amiben szintén 20 órám van és lényegében végtelen játékidővel rendelkezik, nemsokára jön a második része is. Meg egy csomó JRPG is jön még.
Az SCEJA konferencián pedig rengeteg Vita címet jelentettek be, némelyik biztos eljut hozzánk is.
18.
18.
cannondale
#17: Magyar maganhangzok jo ejszakat:)
17.
17.
cannondale
Hogy lehetne gyorsabba tenni rajta a neten valo szorfozest?
(magyar massal hangzok hianya a billentyuzeten...stb)
16.
16.
keiji maeda
#14: jó de annak idején a psp-vel se rohangált mindenki a rendelőben meg a buszon , mégis fogyott rendesen , de én akkor is úgy vagyok vele ha pár napig távol van az ember otthonról egy ilyen konzol mint a vita tökéletes elütni az időt . de hát hiába rinyálunk ha már a sony eltemette akkor nincs mit csinálni.
15.
15.
keiji maeda
érdekes anno a psp-re mégis jött a rengeteg AAA cím és meg is érte megcsinálni ? pedig ott javában ment a kalózkodás meg a flash, itt meg nem éri meg ? pedig amikor néha elindítom rajta a Killzone-t vagy az unchartedet ámulok milyen szép is kézikonzolként :) az indie játékokra meg köpök egy nagyot 100 ft -ot nem adnék értük .
14.
14.
Giggsy
#13: A Vitát a mobilok nyírták ki. Ennyi. Utazás közben, orvosi váróban, stb elég a telefont előkapni és játszani valami buta kis casuallal, egyszerűen kikopott az igény arra, hogy teljesértékű játék legyen az ember zsebében. Ahogy az okostelefonok megölték az mp3 lejátszókat, és ahogy lassan de biztosan megölik az olcsóbb kompaktokat, épp úgy a kézi játékkonzoloknak sincs ellenük esélye. Egy platform nyereséges fenntartásához kellenének a casual játékosok is, nekik viszont mostanra már nem vonzó, hogy egy 5 colos telefon mellett egy másfélszer akkora játékgépet is maguknál tartsanak. Az ilyesmit maximum az Apple tudná eladni a hívőinek, más számára lehetetlen küldetés.
13.
13.
adamsfamily
Nevetségesnek tartom,hogy pont a Sony,aki nem tud felfuttatni egy konzolt.A 4. generációs konzolját adta ki már és ötlete sincs,hogy miként lehetne vonzó a vásárlók számára a Vita.Rendben van,hogy telített a handheld piac,mert már a mobilok is csatlakoztak a játékpiachoz,de ha olyan szoftveres támogatottság állna a konzol mögött,amit még a mobilok esetleg nem tudnak nyújtani,akkor lenne rá kereslet.De az évi 2-3 játékkal nagyjából ott tarthat,mint a Wii-U.Kutyának se kell,mert semmi nincs rá,pedig szerintem meg tudnák oldani,csak nem merik bevállalni a rizikót.
11.
11.
PaprikaJancsi
Kimegy Phill Spencer a Sony konferencián és bemutatja, hogy érkezik a Minecraft PsVitára :D
Jó volt lesik20 :)
10.
10.
Chelseafan1989
ja és mivel egy PS4-es játék 18.000 Ft ezért nem is nagyon tehetem meg hogy veszek még PSV-re is játékot 9000-ért.
8.
8.
Chelseafan1989
#7: nekem még a régi típus van de egyszerűen hiába jó érzés a fogása meg minőségi az egész ha nincs rá játék.
És most árulom a konzolt de már apró pénzért lehet venni mert már én is úgy árulom hogy 13 ezret bukok rajta de nem érdeklődnek utána nagyon sajnos.
7.
7.
Falcon
a kegyelemdöfést az adta meg neki hogy kivették a minőségi amoled kijelzőt úgy pedig idővel engem is érdekelt volna de lcd kijelzővel már kevésbé vonzó
5.
5.
lesik20
Milyen cinkes már hogy a Microsoft fogja kiadni a PS Vitás Minecraftot...

És milyen gáz ha az lenne a legjobban fogyó játék :P
4.
4.
Sun9us
Most lehet, hogy csúnya amit mondok, de a PS Vitát, egy jó CFW mentené meg.
A PsP, PsOne-os címek töredéke érhető el a Store-ban, az indie címeket, pedig 10X es áron árulják. 200, 300 ft helyett 2-3 ezer. AAA-s játék nem igazán akar érkezni rá, a japán játékokat, pedig nem hajlandóak lefordítani angolra. Most ezzel mit lehet kezdeni? Hajrá hackerek, Crackerek!
3.
3.
Chelseafan1989
én már nagyon megbántam hogy annó megvettem most meg adhatom el jóval az ára alatt.Köszi Sony bár a PS4-el nincs problémám sőt a 3-al sem de ez a Vita ez katasztrófa hogy nincs rá értelmes játék a Fifa is egy vicc nekem megvolt a 14 de kb. olyan volt mint a PSP-s kicsit jobb grafikával.
2.
2.
SzDavid99
Az a baj, hogy a 3DS mellett labdába se rúghat, esetleg csak akkor, ha a Sony kihozna rá jópár ütős exkluzív címet. De úgy látszik, hogy nem fog...
1.
1.
p3ti
"A jövőben a kisebb, független alkotások otthona lesz a PS Vita, nagy költségvetésű alkotásokat egyszerűen nem éri meg fejleszteni rá"

Vagyis majd külsős cégek fejlesztenek rá valamit, aztán vagy megy, vagy nem. A Sony telibeszarja a gépet, holott lenne benne kraft, és valszeg lenne is igény 1-2 jó játékra - főleg hogy a gép már eléggé olcsó. Amúgy JRPG fanoknak ez egy újabb remek platform...akárcsak a PSP
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...