Hétfőn leleplezik a Sleeping Dogs folytatását

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 20.
  • Hír
Link másolása
A hivatalos honlap tanúsága szerint a United Front Games hétfőn leplezi le a következő játékát, a Triad Warst. Bár nem kimondottan folytatásról, inkább egy online összecsapásokra fókuszáló mellékágról van szó.

A Triad Wars bemutatója hétfőn, azaz szeptember 22-én lesz a United Front Games honlapján - erősítette meg James Baldwin, a stúdió közösségi menedzsere. Az úriember szerint "a cég rendkívül izgatott, hiszen végre megmutathatják, min dolgoznak évek óta".

A játék állítólag ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Sleeping Dogs. Ha hihetünk a pletykáknak egy multiplayerre kihegyezett online spin-offról lesz szó és a címe alapján a kínai bűnbandák közötti háborúra koncentrál majd.

S közben ne feledkezzünk el az első rész felturbózott változatáról, a Sleeping Dogs: Definitive Editionról sem, amely október 10-én érkezik PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

Hétfőn már többet tudunk, mi résen leszünk!

17.
17.
Levente008
Akkor hétfőn már lehet is vele játszani? Ha igen egy próbát megér :D
15.
15.
Chrysh
#2: Tényleg igaza van, nekem az a problémám, hogy lenne kivel co-opoznom, csak amíg eldöntjük, melyikkel csapassuk hát...már addig kínszenvedés eljutni. Aztán később mire nagy nehezen választotok és elkezdenétek játszani többedmagaddal, valamelyik emberke elkezd összevissza rohangászni, a másik meg azzal ront el mindent, hogy ő már játszott ezen, minden küldit tud előre és ezzel ront a hangulaton. Azt meg ne is említsem milyen, amikor valamelyik fogja és hagyja a brantba az egész játékot és így mi kevesebben maradunk felborítva a megszokott csapatdinamikát, vagy ha egy jó kis lanparti után egyeztetni kell másik időpontot mikor üljünk össze, na az két embernél több esetében már agysebészet.

Szóval szerintem is szomorú, hogy az ember ezeknél a játékoknál rá van kényszerítve, hogy gyorsan szerezzen egy ismerőst, különben ha egyedül áll neki, egyből hülye noob lesz belőle, meg hasonló ostoba beszólások, amitől a hátamon is feláll a szőr
14.
14.
shatterhand
Jó a single, jó a multi, jó a co-op is. A rossz arányú keveréssel vagy túlzottan only-val van a "gond". Co-op akkor eröltessenek, ha évek múlva is tudok játszani a single résszel mikor már nem működnek a szerverek vagy alig találnak társat. Az meg a halálom mikor van elvileg 3-4 ezer ember aki tolja, de mégse talál a gép senkit.

13.
13.
Andreee
Hát ez elég szomorú!Azért jó lenne ha beleraknának valami jó single kampányt a rajongóknak akik szerették az első részt..
12.
12.
Teuton
#2: A co-op mint lehetőség (és nem egy folyton online, kötelezően társas) jó lenne, mert túl kevés jó van köztük. Borderlands egy jó példa: lehet online, lehet LAN-on, lehet barátokkal és lehet egyedül.
Én és még két barátom alig lelünk jó story co-op lövöldét, és ezen a most jövő kötelezően online hullám semmit nem fog segíteni.
11.
11.
N!ghtmare
#2: Nagyon egyetértek, kivéve abban, hogy unalmas lenne másokkal játszani.

Ettől függetlenül mindig single player-voltam, szeretek magam játszani, felfedezni, szöszmötölni, kényem-kedvem szerint játszani és nem másokhoz alkalmazkodni akik jobbak nálam és esetleg megmondják hogyan játsszak. Ezért utálom én is ezt az MMO-online tendenciát.
10.
10.
Brenor
Elmehetnek a büdös fenébe ezzekkel az online szarságokkal. Unom már, hogy mostanában nem tudnak kiadni rendes single player-s játékokat, mert a multit erőltetik állandóan, és igaza van a 2-es válaszolónak én is sokkal jobban szeretem egyedül felfedezni a terepet nem azért, mert béna vagyok, hanem sokkal több lélek van a single player-s játékokban.
9.
9.
ArrowCross
#2: Szerintem te csak félsz kipróbálni milyen is csapatban, több emberrel játszani, mert aki ilyet mond, hogy unalmas idegenekkel/ellen játszani az még biztos nem multizott soha. Sok jó MMO van a neten, tessék összeszedni minden bátorságodat és halyrá! Csak így tudsz játékosokat megismerni, barátságokra szert tenni igazán.
Elsősorban azokat az MMO-kat ajánlanám figyelmedbe amikkel sok Magyar is játszik pl:World of tanks, gates of andaron, Metin2(bár ez egy rémesen szar játék szerintem). Itt pedig mindenféle mmo-t meglehet nézni és le is lehet tölteni azt amelyik tetszik: http://www.mmobomb.com
8.
8.
markoci555
#2: Én is csalódtam most az online miatt.
Legutóbb a Dead Island-dal játszottam, kínálgatta hogy coop-ban nyomjam. Amikor csatlakoztak 3-an hozzám, 10 perc után jöttem rá, hogy mi nyom belülről, mi az az érzés: nem én csinálom meg valamelyik küldetést, hanem valaki elmegy ide oda és nem én kalandozok meg fedezem fel a helyeket, hanem más. Tisztára mint régebben a Borderlands-ban. Sz*r érzés. Nem tudom, hogy egy olyasfajta "magányos farkas"-os kalandvágy miatt mint neked van, vagy a tökéletességre való törekvés miatt(lehet mindkettő), de én sem szívesen nyomok másokkal egy játékot, legalább addig amíg nem vittem ki egyszer-kétszer egyedül. Viszont egy halom olyan játék van ami jó és multiplayeres/coop, tehát nem kell ilyen szinten elzárkózni ezektől. (az viszont mondjuk felb*sz, amikor steam fórumokon azt látom folyton egy játéknál, hogy a fanok coop lehetőséget kérnek...)
7.
7.
shatterhand
2:
sajnos elcsesztek
sima SD2 eleg lett volna
6.
6.
Raam989
#2: Én a helyedben gyorsan megismerkednék pár gamer sráccal, különben szomorú videojátékos jövő elé nézel...
2.
2.
GerVin
Izgatott voltam, egészen az "online" szó hallatáig. Ki nem állhatom ezt az új, elsősorban multiplayer-re és coop-ra kiélezett irányt, amelybe az új generáció AAA-játékai tartanak.
Ezért van agyérgörcsöm az újonnan bejelentett MOBA-k százaitól, ezért hagytam figyelmen kívül a Titanfall-t, ezért nem voltam egy kicsit sem izgatott a Destiny miatt, ezért hagy hidegen a The Division, ezért sem fogok rápillantani a The Crew-re, sem pedig az Evolve-ra... A lista sajnos itt nem áll meg...
Persze ennek része az is, hogy nem ismerek egy gamer-t sem, és idegenekkel/ellen játszani eszméletlenül unalmas és értelmetlen. Én szívesebben fedezek fel egy világot, élek át egy történetet magányos farkasként, hiszen ha nem így lenne, valószínűleg nem is játszanék annyit videojátékokkal, hanem járnék társaságba.
Remélem, hogy ez az "online Sleeping Dogs" csak pletyka, mert az első rész volt az utóbbi évek egyik legkellemesebb meglepetésre számomra, egy igazi open world-gyöngyszem. Könyörgöm, ne csesszék el nekem...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...