Vége: lelőtték a Blizzard új MMO-ját

  • Írta: fojesz
  • 2014. szeptember 24.
  • Gyászhír
Link másolása
Habár formálisan sosem mutatták be, maga a Blizzard is nyílt titokként kezelte, hogy egy új MMO-n dolgozik, amely később a World of Warcraft trónörököse lehet. A minap bejelentették, hogy Titan mégsem készül el.

A Blizzard vezetői a Polygonnak adott interjújukban árulták el, hogy lelőtték a következő generációs MMO-juk fejlesztését. Habár a hír csalódást keltő, meglepőnek nem mondható: a Titan kódnevet viselő projekten már hét éve dolgozott a fejlesztőcég, és tavaly azt is bejelentette, hogy újrakezdi a munkálatait.

Mike Morhaime, a Blizzard társalapítója és vezérigazgatója szerint azok után, hogy "elkészítették a World of Warcraftot, biztosak voltak benne, hogy tudják, hogyan kell MMO-t készíteni". Mint mondta, a Titan az egyik legambiciózusabb dolog volt, amit el tudunk képzelni, de egész egyszerűen nem tudták összerakni: nem szórakoztatott, nem volt benne szenvedély. Morhaime szerint, mikor tavaly arról beszéltek, hogy "újragondolják a játékot", valójában arra a kérdésre keresték a választ, hogy meg akarják-e egyáltalán csinálni. Nos, nem akarták.

Chris Metzen alelnök szerint ezt a döntést természetesen nehéz volt meghozni, ahogy a Warcraft Adventuresről és a StarCraft Ghostról is nehezen mondtak le. Ugyanakkor mindkét projekt leállítása jobb játékokat eredményezett végső soron, ezért is fontos, hogy tudják, mikor kell kiszállni. Metzen szerint kétségtelen, hogy a World of Warcraft sikere miatt hajszolták bele magukat egy második MMO elkészítésébe, ugyanakkor meg kellett kérdezniük maguktól azt is, hogy MMORPG-cég akarnak-e lenni. A válasz itt is nem volt természetesen.

Morhaime szerint egyébként nincs kizárva, hogy később újra MMO-t fejlesztenének, de most nem erre szeretnének koncentrálni. Metzen hozzátette, a World of Warcraft támogatása folytatódik, sőt reméli, az idők végezetéig támogathatják majd a játékot. Morhaime és Metzen azt is elárulták, hogy az olyan kisebb projektek, mint a Hearthstone és a Heroes of the Storm is óriási szerepet játszottak abban, hogy kifaroltak a Titan mögül, rá kellett döbbenniük, hogy nem feltétlenül szükséges nagyban gondolkodniuk.

A GamesIndustry International által megkérdezett elemzők szerint a Titan törlése 50-140 millió dollárjába fájhatott a Blizzardnak, azonban a döntése helyes volt: még mindig szerencsésebb itt kiszállni, mint kiadni egy közepes játékot, ráadásul a fenti kiadások egy része biztosan nem lesz kidobott pénz, hiszen végső soron más projektek profitálhatnak majd a játék fejlesztésénél szerzett tapasztalatokból.

Köszi, Drazhar!

29.
29.
eldergirl
Én a ps4 es TESO-t várom, addig is diablo ^_^ a Blizzardnak ettöl még messze nem alkonyodik be igy v ugy de csak wow-al 7-8millio elöfizetö aktiv gamer van, higyjétek el van ott mani {^~^) kieg ide-más mmo oda...
21.
21.
gerappa
A válasz itt is nem volt természetes? lol
20.
20.
Szerintem nem nagy tragédia, amióta nem gyártanak single warcraft-okat, nem igazán érdekelt egy címük sem... Majd ha lesz diablo3 Steamen 10júró körül akkor szóljanak, addig pffffff. :DDD
18.
18.
Intricate
Hat ez ciki, pedig nagyon vartam, hogy mi lehet az. Na akkor a Black Desert a top 1 most. Es ez hulyeseg, hogy MMO-nka vege es MOBA a meno, mert en pl. utallom a moba-kat, es nem csak en vagyok igy vele a tarsasagombol. De egy jo kis fantasy MMO akarmikor johet, csak nem tucatot kene gyartani, hanem valami uj dolgot, remelem a BD hozza is azt amit beigernek.
16.
16.
Cristiano
sajnálom kíváncsi lettem volna rá
15.
15.
ADMlN
Engem igazából ez a mondat kicsit megijeszt:
"...rá kellett döbbenniük, hogy nem feltétlenül szükséges nagyban gondolkodniuk."
Én új játékokat vagy a nagy címeik folytatásait várom tőlük, de ilyen hozzáállással csak Heartstone szintű spin-off-okat fogunk kapni...

#9: Az MMO láznak, de főleg a WoW láznak még messze nincs vége. Csorbát szenvedett ugyan, de a Warlords of Draenor jó úton jár, hogy visszaállítsa a régi fényét. Sok régen kiszállt ismerősöm rendelte elő és olyan klánok kezdtek el újraformálódni amik több kiegészítővel ezelőtt kihaltak. Plusz játszom a bétával és az is nagyon ígéretes.

Én személy szerint azt remélem ettől a döntéstől, hogy a Blizz többi projektje több odafigyelést fog kapni (főleg a WoW kiegek, mert azokra ráfér).
14.
14.
Nicodemus
Rettegnek a bukastol. 3 ceg nem hibazott eddig meg sohasem: Cd Project, Blizzard, es a Valve. Hatalmas teher szamukra amit kepviselnek: minoseg amit egyarant elismernek az iteszek es a jatekosok, hatalmas anyagi sikerrel honoralva. A belejuk fektetett bizalom szinte hatartalan, es ok is tudjak hogy nem engedhetik meg maguknak hogy a presztizsuk karosodjon egy kevesbe sikeres termekkel. Ezert nem lesz uj Blizzard mmo, ezert nincs meg mindig semmi foghato anyag a CyberPunk 2077rol, es ezert kesik ennyit Gordon Freeman legujabb kalandja.
13.
13.
randall13
#10: Már hogy lenne vége az MMO láznak, most fog csak igazán beépülni mindenhova. A másolásvédelem legjobb módja, ha multiplayert teszel minden szarba, még oda is ahova nem kéne. Sim city khm.
12.
12.
balint23h
#9: Szerintem előbb lesz free to play. Úgy 2-3 éven belül talán az is lesz.
10.
10.
Stranger
#9: Az MMO láznak szerintem még most sincs vége. Most jelent meg az ArcheAge és rengetegen akarják kipróbálni. De jönnek még olyan játékok mint a Bless Online vagy Black Desert online... Nyilván ezek sem fogják még csak megközelíteni sem a WoW sikerét, de még mindig rengeteg MMORPG jön és rengetegen is próbálják ki őket.
9.
9.
Sun9us
#6: Soha, senki sem fogja megismételni a WoW sikerét, még maga a Blizz sem. Ez szerintem egyszeri és megismételhetetlen volt. Amúgy ők is figyelik a trendeket, és látják, hogy az MMO láznak régen vége, és most a MOBA-k hódítanak. Minek dobjanak piacra, egy baromi költséges MMO-t, amikor az összes többi is épp hogy csak vegetál. Arról nem is beszélve, hogy konkurenciát állítanának, az amúgy is fogyatkozó WoW bázisnak. (Amúgy alig várom, hogy a WoW buy to play legyen, ha egyáltalán lesz ilyen.)
8.
8.
greenmelon
"És hogy mindeközben az összeesküvés-elméletek kedvelői milyen okfejtésekbe bonyolódtak? Természetesen a bolhából is elefántot csináltak, a legapróbb infók mögött is hatalmas titkokat véltek felfedezni, a legnagyobb port azonban egy televíziós sorozat, a 30 Rock (A Stúdió) kavarta. A sorozat első évadában az egyik rész végén megjelenik, hogy az epizódot a Blizzard promóciós célokra használta fel. Ezzel szemben mivel játszanak? Nem WoW vagy Starcraft, hanem Halo. Miért promózta a Blizzard 2007-ben a Halót? Tessék feltenni az alufólia sityakokat, de a Blizzard azóta már Activision-Blizzard, az Activisionnél pedig ott a Destiny, amit véletlenül a Halóért felelős Bungie fejlesztett. Sci-fi, MMO, vannak benne páncélok, ráadásul az egyik kasztot Titannek hívják. Véletlen lenne?"
7.
7.
Drought
WoW kiegészítők, WoW kiegészítők mindenütt. Ez lesz a jövő.
6.
6.
drat576
Nekem valahogy sosem volt szimpatikus a Blizzard. Nem zavar, hogy nem lesz még1 olyan monopólium mint amit a WoW képviselt.
5.
5.
Ooorky
#1: Rengeteg projektet lelőnek más cégek is, csak nem állnak ki büszkén, hogy "Figyelj már, lelőttük egy szerintünk is szar játék fejlesztését. Figyeltél? Várjál, elmondom még egyszer..."
3.
3.
balint23h
Azért kíváncsi vagyok vajon, milyen elképzelésük volt.
2.
2.
névtelenség
Becsülni becsülendő, de az a 100 misi elégetése, amit egy Warcraft 4-be is ölhettek volna. Aúcs...
1.
1.
pikszel
becsülöm őket a döntésükért, senki más nem lépte volna meg ezt a piacon.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...