Újra felbukkant az Euclideon

  • Írta: Arell
  • 2014. szeptember 25.
  • Érdekesség
Link másolása
A "végtelen részletességet" ígérő grafikus motor régóta borzolja a szkeptikusok idegeit hihetetlennek tűnő technológiájával, most azonban nemcsak egy új videót mutathatunk róla, de két Euclideon-játékról is írhatunk.

Az ausztrál Euclideon az első, 2011-es videóbemutatója óta elég csöndes volt. A voxel-alapú grafikus motor akkor azzal büszkélkedett, hogy technológiája segítségével százezerszer akkora vizuális részletességre képes, mint a hagyományos poligonos megjelenítés.

A fejlesztésért felelős gárda magyarázata szerint a dolog titka abban rejlik, hogy találtak egy módszert, amivel a 3D-szkennerekkel bevitt környezetet pontfelhővé tudják alakítani. Ezeket az adatokat később betöltik a voxel képszámolóba, ami a motor segítségével képes lesz megjeleníteni a letapogatott terület digitális másolatát.

Az Euclideon vezérigazgatója, Bruce Dell - akit a Minecraft atyja Markus "Notch" Persson nyilvánosan csalónak, munkáját pedig átverésnek nevezte - máris elérhetővé tette a technológiát térinformatikai analízishez, emellett pedig két játékon is folynak a munkálatok, melyek akár már jövő májusra megérkezhetnek a piacra. A csapatot eddig több befektető mellett az ausztrál kormány is kétmillió dollárral támogatta.

A kizárólag CPU-számításokkal dolgozó engine - Dell elmondása alapján - másodpercenként harminckétszer képes megjeleníteni egy 2000x1000 pixeles képet egy hatmagos processzorral, de úgy gondolják, hogy az érték szoftveresen is javítható mielőtt - a szerinte kudarcot jelentő lépéssel - segítségül hívnák a GPU teljesítményét is. 

A két címről egyelőre csak annyit tudni, hogy a hat mag minimum követelmény lesz a futtatásukhoz, valódi helyszínek virtuális másain játszódnak majd, poligonokat pedig még az animált karakterek sem tartalmaznak benne.

Íme, a technológia demonstrációja:

30.
30.
Yetikoma
Én csak azt nem értem miért kell kiahygni a GPU-t ebből ajátékból? Első nekifiutásra butuska módon azt gondolnám egy 150K-s videókártya alalmasabb az ilyen típusú problémák megoldásásra (kiszámítására) mint egy 150k-s proci (aminek ha játékról lenne szó egyébként is lenne más feladata is...).

A képek egyébként fantarsztikusan szépek csak még egy kicsit steril mintha egy fényképet járnék be nincs benne mozgás dinamika... .
28.
28.
turleysqt
nem olvasom el a kommenteket, mert csak felkötném magam utána valószinüleg, de szakmabeliként mondom, hogy az összes komolyabb fejlesztő max mosolyog és nevetve legyint erre, mert használhatatlan lenne ilyen játékfejlesztésre, sőt filmiparban is.
27.
27.
pszihoapu
szerintem fotosopp.
amugy traktoros elvtarsnak van igaza.
23.
23.
Három mellű nő esete az internettel... :DDD
10.
10.
DON GONDOCS
Szépek meg részletesek ezek a grafikus motorok, de 10-ből 1 játék fogja ezt a technológiát kihasználni, vagy egyáltalán használni. Hirtelen csak a gta4 mod vagy crysis 1 mod jut eszembe amimár súrolja ezt a technikát, és ott már azért játszani is lehet. Ebben a környezetben milyen játékot képzel el az ember. (szerepjáték/kalandjáték)
4.
4.
ati herceg
valami turpisság biztos van benne.azért nehéz elhinni,hogy ilyen ,,grafikával, játszik majd az ember jövőre.
3.
3.
thernielle
Bennem azért elég sok kérdés felmerült a motor fizikájával kapcsolatban, de hajrá!
2.
2.
Chrome1986
Nem semmi, de én is majd hiszem, ha játszom!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...