Bejelentették a Total War: Attilát

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 25.
  • Bejelentés
Link másolása
Percekkel ezelőtt, az Eurogamer Expón rántotta le a leplet a The Creative Assembly a Total War: Attiláról. Nekünk, magyaroknak külön öröm, hogy a hun hadvezérre és lovas népére koncentrál a sorozat 2015-ben megjelenő darabja.

Attila, azaz Isten ostora egymillió lovas felett rendelkezett, a Hun Birodalom uralma egészen az Ural folyótól a Rajnáig, illetve a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Attila sikeres fosztogató hadjáratokat indított a Balkánra, de soha nem érte el a hőn áhított Konstantinápolyt, hiszen a római Gallia meghiúsította terveit.

Tekintetét aztán Róma ellen fordította, be is férkőzött Itália északi provinciájába, de vitatott körülmények között meghalt, mielőtt elérte volna Rómát.

A Total War: Attila természetesen hű marad a történelemhez, ám a játékosok a kampányban az egész térképet a hunok uralma alá hajthatják.


A birodalomépítős RTS sokkal komorabbnak ígérkezik, mint a Rome II, népünk járványokkal, így a pestissel is szembe fog nézni. Birodalmunk aktuális térképét a hivatalos honlapra is feltölthetjük mások okulására.

A játék valamikor 2015 folyamán érkezik PC-re.

69.
69.
Thor Vath
#68: Az egyenes leszármazást én sem hiszem, de ami a "valami közünket" illeti... A hun is a türk nyelvcsaládba tartozik, mint a magyar. Mivel a hunok eléggé fontos tényezők voltak abban az időben, készültek szótárak tolmácsok számára (ha valakik tárgyalni szerettek volna a Hunokkal, hogy esetleg ne nyilazzák őket sündisznóvá, ha lehet), ilyet tartalmaz pl az örmény nyelven írt iszfaháni kódex (VI. század) és egy görög nyelven írt krétai kódex is. Ezekben van jó pár kiejtés szerint írt, számukra fontosnak ítélt hun szó. Itt egy pár a teljesség igénye nélkül, ki-ki eldöntheti, hasonlít-e a magyarra, vagy sem.

Alma=alma, atya=atha, árok=túr, árpa=árpa, balta=balta, béka=beka, bika=büka, bizony=iszia, bor=bor, dél=dele, élő=eleved, én=ejn,ér=iri, ész=esze, ez=ejsz, fa=fova, fegyver=pegüveri, fej=phe, fekete=phektej, fehér=péjr, fű=fövi, gömb=theke, had=hada, hal=kala (hopp, mégsem finn szó, nahát), halál=jala, harcos=vitesi, ház-laka, íjhúr idege=itekh, járni=jarin, jön=jüvej, jössz=jüvesz, kéz=kezi, kicsi=köcsü, kincs=küncse, kutya=kutha, tegez=thegisz, zöld=zezild.
Én leszek=ejn lesz im, te leszel= ti leszil, ti lesztek= tikh lesztikh, mi leszünk= minkh leszinkh, ők lesznek=ujkh leszenikh
Egy=idzsi, ezer=hezer, három=khormu, hat=hotu, hét=jeti, hatvan=hotu ben tiz, harminc=khormu ben tiz, húsz=khuszi, tizenegy=tiz hen idzsi.

Nézzetek utána :)
68.
68.
gildesh
Még maga Anonymus sem a hunokra vezette vissza a Hungária elnevezést, hanem Ungvárra. Egyébként ez is téves, a név az onogur törzsek nevéből ered. A hunoknak ugyanúgy semmi közük nem volt a magyarokhoz, mint a románoknak a rómaiakhoz, vagy a macedónoknak a makedónokhoz, vagy a rómaiaknak a trójaiakhoz.
67.
67.
DonRendes
#35: Rettentően okos vagy el sem hiszem, de szerintem neked is az ország jelzésed Hun, ha rohadtul nem tévedek, és most magyarul beszélsz, attól független hogy ők akkor nem igy beszéltek. Minden népnek rengeteget csiszolódott a nyelve, tehát erről ennyit okostojás :) Tehát ha ilyen feltéttel készitik el a játékot, szerintem kötelező lenne a magyar nyelv. Furcsa lenne Attilát angolul beszélni, de ha te ennyire tudsz "hun" nyelven kérlek menj be a szerkesztőségbem, és tolmácsolj :)
66.
66.
Hab
#65: Legjobb tudomásom szerint nem.
65.
65.
Ehrmahgehrden
#64: Ne vedd tolakodásnak, de tök véletlenül nem a Bakonyban telepedett le az a bizonyos ősöd ?
64.
64.
Hab
#59: Tudod a belterjesség igen csak káros. Szerinted I. Szent Istvánnak magyar felesége volt? Nem! Vajon szégyen volt, hogy nem magyar felesége volt? Nem! Ne beszélj már orbitális baromságokat. Képzeld el hogy az én egyik ősöm Skóciából telepedett át a 19. században, és lássatok csodát valahogy magyarok lettünk. Nem elég az általad említett embereket olvasni, gondolkodni sem lenne baj...
Hagyjuk már ezt az eszetlen liberálisozást!
63.
63.
Dreadlox
Asztal de nem szék: Attila!
62.
62.
Ehrmahgehrden
#61: És 377 feliratkozóval mi a szarra ment a nagy népszerűsítésével ?
Épelméjű kiadók általában ilyen 50-100k-s csatornákat szoktak csak kitüntetni, de most ilyen <5k-s gagyikat... ?
Na mindegy, nem vagyok marketinges, de azért mégiscsak fura.
61.
61.
AnFionn
#60: Roppan egyszerű naív barátom, az ő csatornája csak a CA játékaival foglalkozik, ergo már régóta népszerűsíti a játékokat. Vagy egyszerűen benyalt az egyik fejesnek.
60.
60.
Ehrmahgehrden
Most ezt a sok ősbunkó faszságot meg vérmagyar gyökeret félresodorva, miért van az, hogy egy rakat gyakorlatilag senkinek számító, ötezres feliratkozói bázist el nem érő faszpörgettyűt meghívtak ilyen bemutatókra ?

Beszarok, egy ilyen gyereknek 377 feliratkozója van és exkluzív tartalmat képes felmutatni... mi a picsa ez, Creative Assembly ?
59.
59.
Tallono
#46: Igazán nagy f@roknak kell lenni, ha a turul általi fogantatást szó szerint akarod értelmezni, és ez alapján ítéled meg az eredetmondánkat... Természetesen képletesen kell érteni, hogy a turul, azaz a kerecsensólyom, vagyis az isteni létezés (a szittya népek Ég-Nap isten hívők voltak, és a legnemesebb állatnak a sólymokat tartották) általi megtermékenyülés történt, azaz Álmos nem csak világi, de szakrális uralkodó is. Ezzel a történettel azt akarták kifejezni, hogy a Árpád-ház nem csak világi, de szakrális jogon is uralkodik.

A magyarokat meg senki nem baszta, hanem ők basztak másokat veled ellentétben... A kevertségről meg annyit, hogy egészen a 40-es évekig szégyennek számított egy magyar számára, ha más nemzetiségűvel lép házasságra. A házasságon kívüli gyerek pedig nagyon nagy szégyennek számított. Olvass Mikszáth-ot, Aranyt, Petőfit, Jókait, stb. Az egy dolog, hogy a liberális oktatás nem taníttatta meg veled a magyar történelmet és kultúrát rendesen, de az már a te szegénységi bizonyítványodat mutatja, hogy úgy sérted meg a népedet, hogy nem olvasol felnőtt fejjel utána a kultúrának amibe születtél...
58.
58.
Ruga
#57: Semmi radikális nem volt abban amit írtam, félreérted. Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy más nemzetek a "semmire" is büszkék tudnak lenni, sőt még hamis történelemben is vakon tudnak hinni (lásd Mátyás), addig mi hajlamosak vagyunk a nagy dolgokat is nevetségesen semminek tartani, hovatovább tagadni. Mert ez a szemlélet, erre nevelnek.. A finnugor elmélet meg baromság, külföldön is ázsiai népnek tartanak minket, a finnek meg konkrétan a képedbe röhögnek ha elmeséled nekik.. :)
57.
57.
Hab
#52: Huha érzek benned egy kis radikális jobboldali nevelést, remélem a betyár seregbe még nem léptél be.
Én büszke vagyok a történelmünkre, Mátyás meg igenis magyar volt. Nagy Lajos meg részben francia, mégis az egyik kedvenc magyar királyom, hisz Ő volt a legnagyobb hódítónk.
Egyébként mindenki abban hisz amiben akar, és attól általában nem lehet eltéríteni. A történelem mai állása szerint mégis a finnugor elmélet a legelfogadottabb. Mondom ezt úgy hogy a dédapán kutatta a magyar-sumér rokonságot. Persze a finnugor (szarkazmus be) a bal liberálisok kreálmánya...
56.
56.
Ehrmahgehrden
Ennyi tanulatlan félcsöves faszparasztot egy helyen, Jézus Krisztus... ez az egész thread egy nagy facepalm.
55.
55.
Rachla
De ha már a hunok a téma: szerintem a hunok maguk sem tudták számon tartani hogy hány kisebb törzs lépett velük szövetségre, hódolt be nekik, vagy csatlakozott hozzájuk önszántából akiknek az asszonyaival-férfiaival elkeveredtek és családokat alkottak. "Hé Bulcsú; a Julcsit meg ne hágd mert manysi!"? Ugyan már nonszensz.
54.
54.
Rachla
#46: "azóta pedig a magyarokat sok nemzet b*szta meg, szó szerint, szóval igen sokrétű nemzet lettünk. Vélhetően vannak bennünk hun meg még egyéb ősi gének is,"
Kedves greenmelon!
Az viszont teljesen biztos hogy beléd nem sok magyar gén szorult, az fix. Amit mondasz igaz, csak éppen sérti a magyarságot, a nemzeti büszkeséget, az a mód, ahogy tálalod a mondandód. Kulturáltabb szóhasználattal nem tudtál volna élni?: pl: keveredtünk más népekkel. Miért kell aláznod azt a nemzetet aminek elvileg te is tagja vagy? Mitől lettél te ennyire idegenszívű kozmopolita? Legalább mi magyarok vegyük már emberszámba egymást.
A genetikáról kifejtett érveid igazak. Tudtommal már Szent István közölte Imre herceggel, hogy "Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak." Innentől kezdve nem nagyon van értelme a "Ki a magyar?" kérdésre genetikai alapokon keresni a választ, mikor a tatárjárás meg a török dúlás (vagy egy durvább pestisjárvány) után országrésznyi területeket kellett betelepíteni olyan etnikumú emberekkel akiknek genetikailag köze nem volt a magyarsághoz. Arról nem is beszélve hogy nagyjából a reformkorig a "magyar nemzet" fogalmába kizárólag a nemesek tartoztak! Ugyanis a magyar földesuraknak teljesen mindegy volt hogy az igavonó baromként kezelt jobbágya az szláv, horvát, vagy német nyelven makog, csak fizesse az adót és robotoljon. helyből cseszett rá milyen etnikumba tartozik.
53.
53.
randall13
Áldom az úrt, hogy reál beállítottságú vagyok. Nem kell ilyen faszságokon vitatkoznom, amit senki sem tud biztosan, csak a találgatás megy minden oldalról. Éljenek a mérnökök!
52.
52.
Ruga
#50: De tudod mit, pár gondolattal mégiscsak megindoklom az állításom. Egy román mérhetetlenül büszke a saját maga által gyártott teljesen hamis történelmére, pl szerintük Mátyás akkora román volt, hogy még a magyarok is szerették és királyukká tették. Te meg lesajnálod a Gesta Hungarorum-ot, amit korábban írtak mint ahogy megjelent volna egy olyan nép, hogy Román. Az biztos hihetőbb itt sok embernek, hogy Romulus és Remus egy anyafarkas csecsén lógva alapította Rómát. Komolyan nem értek itt sok embert. Az, hogy Attila a világ egyik legnagyobb és legelismertebb hódítója volt tény. Az hogy párhuzam van a hunok és magyarok között tény. Itt sok ember meg foggal körömmel be akarja bizonyítani, hogy semmi közünk a hunokhoz?! Komolyan ennyire korlátoltak sokan? Emberek ébresztő! Külföldön hunoknak tartanak minket, így hívják az országot Hungária, hunok országa. Akkor mi itt mit is keresünk? Bitoroljuk, vagy mi? Az írott történelem ha nem kőbe vésték nagyjából megsemmisült vagy eltűnt, ezért az egyetlen forrás a mondák, a rege és a mese. Nimródot sem tartjátok ősapának igaz? Hunor és Magor apját. Finnugrizmus az kell a népnek! :D Na mind1, ez a játék az 1867-es kiegyezés után kezdődött, az eredménye Ti vagytok és a világlátásotok. Szerencsére egyre többen értik meg a lényeget, kicsit nyitottabban kell kutakodni, utánaolvasni, ne legyetek ennyire kishitűek..
51.
51.
Ruga
#50: Nem tartok történelemórát, kicsit olvass többet és ne kishitűen, a beléd nevelt értékrendek szerint. A hozzáállásod miatt feleslegesen nem koptatom az ujjaim, már rég letettem arról, hogy világosságot gyújtsak emberek fejében..
Ja, és csak annyit állítottam, hogy dinnye vagy, ezt tartom.. ennyi.. :D
50.
50.
greenmelon
#49: Ja, hogy te sem tudsz igazából szart se, amivel alátámaszthatnád állításod. Gratulálok, igazi magyar vagy! :)
49.
49.
Ruga
#48: Teljesen értelmetlen, alapvető problémák vannak a fejedben..
48.
48.
greenmelon
#47: Korrigálj kérlek, ha már a személyeskedés megy. :)
47.
47.
Ruga
#46: Jézusom te mekkora egy dinnye vagy.. De legalább a nickneveddel szinkronban vagy mert a magyarságoddal és a történelem tudásoddal nagyon nem..
46.
46.
greenmelon
#44: "Azonban isten, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt."

Ezek után én nem tekinteném hiteles forrásnak a Gesta Hungarorumot. :)
Ezt a genetikailag teljesen azonos részt meg te sem gondolhatod komolyan, még Attila és Álmos között is majd' 400 év volt, azóta pedig a magyarokat sok nemzet b*szta meg, szó szerint, szóval igen sokrétű nemzet lettünk. Vélhetően vannak bennünk hun meg még egyéb ősi gének is, de azt kijelenteni, hogy teljesen azonosak lennénk, színtiszta butaság.
45.
45.
ArrowCross
#35: Az lehet, de az is biztos, hogy angolul sem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...