Megint késik a The Crew

Ezúttal viszont nem olyan sokat: a játék a jelenlegi tervek szerint december elején kerülhet boltokba, a csúszás pedig megengedi a fejlesztőknek, hogy egy második konzolos bétatesztet is tartsanak.

A Ubisoft ma bejelentette, hogy megint késni fog a The Crew, igaz, ezúttal nem annyira sokat: a játék december 2-án kerül majd a boltokba. A csúszás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a fejlesztők egy második kör konzolos bétatesztet is tartsanak, ezt állítólag a közösség is igényelte; az ígéretek szerint minden bétás tapasztalatot és visszajelzést felhasználnak majd az utolsó simítások során.

"Az a filozófiánk, hogy a lehető legjobb játékot készítsük el. Elszántak vagyunk aziránt, hogy forradalmi élményt teremtsünk az autóversenyek kategóriájában, és alig várjuk, hogy a The Crewra a játékosok is rátehessék a kezüket" - írta a hivatalos közleményben Julian Gerighty, a projekt kreatív igazgatója. A második bétateszt novemberben indul el, PS4-en és Xbox One-on lehet majd újra játszani.

A PC-s bétatesztünket itt olvashatjátok el; egyébként a játék Xbox 360-ra is meg fog jelenni.

11 komment - szólj hozzá!