Az első bolygófelszíni Star Citizen-bemutató

Tizenegy percen keresztül mozog a Star Citizen bolygófelszíni moduljának bemutatója, melyben berepülünk egy bolygó légkörébe, majd a felszíni városban megmozgatjuk kicsit a súlytalanságban elgémberedett tagjainkat.

Az alábbi tizenegy perces bemutatóban láthatunk egy kis sétát az űrhajó fedélzetén, repülést egy város fölött, majd leszállást az Arc Corp egyik telephelyén, ahol a demonstrációban vezérelt karakter körbesétál egy kicsit a létesítményben. Az átmenet az űrből a bolygófelszínre ugyan még nincsen kész, maga a felszín azért már gazdag a részletekben.

Chris Roberts, a projekt igazgatója egy-két szóban arról is beszél, hogy a sikeresebb és aktívabb gazdaságú bolygókon látványosan zajlik majd az élet, a városok pedig összképüket tekintve sikert sugároznak majd. Egy kevésbé szerencsés planétán azonban merőben más körülmények - például graffitik, rosszarcú NPC-k és PvE kalandok - várnak majd az ide érkezőkre.

A Star Citizen a múlt héten elérte az 55 millió dolláros támogatási mérföldkövet, így remélhetőleg semmi akadálya nem lesz a 2015-ös végleges verzió megjelenésének.

27 komment - szólj hozzá!