(Múlt) heti hírösszefoglaló - 41. hét

Link másolása
Rengeteg a játékmegjelenés az év utolsó harmadában, talán már kicsit túlságosan is zsúfoltnak érződik a menetrend. Ennek tetejébe még pár botrány is színesítette a múlt hetet.

Két nagyobb kiadói döntés is kihúzta a gyufát a múlt héten a gamerek körében. Az egyik eset az, hogy az Assassin's Creed: Unity sebességét 30 fps-re korlátozták mindkét konzolon, ráadásul ezt is "csak" 900p-ben élvezhetik a játékosok. A Ubisoft mindezt ráadásul mondvacsinált okokkal próbálta védeni, így kissé elmérgesedett a helyzet.

A másik botrányba fulladó döntés talán egy kicsit ennél is kellemetlenebb: a Sony úgy döntött, hogy az így is közel egy évet késő Driveclub PS Plus-változatát mégsem teszi elérhetővé a bejelentett időpontban szerverproblémákra hivatkozva. A halasztás ráadásul határozatlan időre szól és mindezt a játékosok csak a megjelenés napján tudták meg.

A fent említett vitatémák ellenére is történtek izgalmas a dolgok a héten, így érdemes szemezgetni a múlt hét fontosabb híreiből.

Játékmegjelenések


Új bejelentések, DLC-k


Előzetesek, gépigények és trailerek


Béták és demók


Akciók, ingyen játékok, leárazások


Csúszások, törlések, kiadási dátumok


Érdekességek és pletykák


Hardware, mobil és technológia

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...