Már javában készül a Destiny folytatása

  • Írta: zoenn
  • 2014. november 5.
  • Hír
Link másolása
Az Activision legfrissebb pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy már 9,5 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik a Bungie új shootere, illetve már megkezdődtek a második rész munkálatai. Nagy frencsájz lesz ebből, mi szóltunk!

A Destiny minden idők legjobban nyitó új frencsájza lett, és az Egyesült Államokban az első napi eladások TOP 10-es listájába is bekerült. A játékosok naponta átlagosan több mint három órát töltenek el az alkotással - tudtuk meg az Activision negyedéves pénzügyi jelentéséből.

Az Activision Publishing elnöke, Eric Hirshberg szerint az expanziók mellett a Bungie már a folytatáson dolgozik, bár még nem biztos, hogy Destiny 2-nek hívják majd. A sci-fi shooter immáron 9,5 millió regisztrált felhasználónál jár, de hangsúlyoznánk, ez a szám nem egyezik meg a ténylegesen eladott kópiákkal, hiszen egy játékosnak több accountja is lehet.

Hirshberg elmondta, a Call of Duty: Advanced Warfare iránti vásárlási szándék "hihetetlenül magas". Noha pontos számadatok még nincsenek a debütről, egészen biztos, hogy az FPS remekül teljesít majd az ünnepi szezonban, illetve megdobja az Xbox One és a PS4 iránti keresletet is.

A Blizzard bejelentette, hogy a Hearthstone: Heroes of Warcraft immáron 20 millió regisztrált felhasználónál jár, emellett elismételte, hogy a következő bővítmény több mint 100 új lapot tartalmaz majd. A kártyajáték androidos tabletekre optimalizált verziója decemberben érkezik, míg az okostelefonokra szánt iOS-es és androidos változatok valamivel később.

A World of Warcraft előfizetőinek száma szerényen - 600 ezer játékossal - növekedett az elmúlt negyedévben. Jelenleg 7,4 millió aktív felhasználóval rendelkezik az MMO, amely a Blizzard fejese, Mike Morhaime szerint a Warlords of Draenor közelgő megjelenésének köszönhető. 

Ami pedig a piszkos anyagiakat illeti: az Activision-Blizzard a szeptember 30-án véget ért pénzügyi negyedéveben 753 millió dollár bevételt ér el, amely magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában produkált 691 millió dollár. A digitális eladások immáron a cég teljes bevételeinek 67 százalékát teszik ki.

26.
26.
balázs fecó
Gondolom ez is rajta van már az első rész lemezén.
20.
20.
suresz
azért abban egyetérthettek hogy a destiny mmo akar lenni
16.
16.
Falcon
az uj codrol annyit, amíg lesz 12-17 éves korosztály, van esélyük ;) ok minden szart megkajálnak... én inkább úgy fogalmaznék hogy míg konkurencia nélkül van addig fogyni fog mert ott a
-battlefield de tényleg más stílus és a nagy pályákon 24 ember elvész a legnagyobb dlc-s pályákon van hogy 2 embert látok a meccs alatt majd ha 64 ember lesz akkor talán játszható kategória lesz
-a destiny-nek meg még kell pár rész mire kiforrik a stílusa
-crysis 3 nak is jo volt a multija nem véletlenül másolta le az advanced warfare egy az egyben! de kitudja hogy lesz e több rész a crytek anyagi gondjai miatt :(
-titánfall meg nincs ps-en
13.
13.
DON GONDOCS
#7: Na azért ennyi beleölt energia és idő után, ez egy teljesen reális vélemény lehet. Sokaknak nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
12.
12.
Ruga
Ennél még a BF4 is nagyobb mmo.. :D
7.
7.
Raam989
Ez a játék egy szar. Mondom ezt kb 95 óra beleölt játékidő után. A héten annyira berágtam a béna reward rendszerre, hogy üvöltve töröltem a játékot a gépről. Kb 25-ös szint után úgybelassul a fejlődés, hogy 28-nál tejesen ráuntam a monoton grindelésre. Gunplay, meg co-op ide, vagy oda, ez egy üres, unalmas játék, ami nem méltó az mmo jelzőre. Semmi nincs ebben a játékban, amit a más mmo játékokban szeretünk. Se tartalom, se sok játékos, se loot, se nagy élő világ...
5.
5.
Ecneb
#1: mmo jelentését szerintem nem ismered!
4.
4.
Ruga
#3: Mert tényleg nem az.. olvasd el ezt aztán megérted:
http://www.gamer365.hu/blog_post.php?id=28857
3.
3.
watto
#1: Miért is ne lenne MMO? Mert szerinted mi?
2.
2.
anarchoid
az uj codrol annyit, amig lesz 12-17 eves korosztaly, van eselyuk ;) ok minden szart megkajalnak...
1.
1.
anarchoid
ember itt vki fogalomzavarban van , a destiny nem mmo , meg mmoshooternek is tulzas nevezni, igy nem lehet egy mmo val egylapon emliteni, ezek inkabb vasarlok mintsem "regisztralt felhasznalok" akik szep lassan kikopnak ajatekbol (mint enis) mert tul keves a content.. ;) (ami azert keves mert a jatek felet kivagtak, hogy dlcben adhassak el ujbol)

persze gondolom ez egy atvett cikk valahonnan, leforditva...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...