Hangulatos traileren a Super Smash Bros. for Wii U

  • Írta: Arell
  • 2014. november 9.
  • Videó
Link másolása
A Super Smash Bros. a 3DS-verzió október 3-i megjelenése után novemberben végre megérkezik a Nintendo Wii U konzolokra is, melyhez a fejlesztők egy klassz, 60 fps-ben készült intrót mutattak a rajongótábornak.

A Super Smash Bros.-franchise már 1999 óta létezik, a Nintendo pedig a 2011-es E3-on jelentette be, hogy Wii U-, illetve 3DS-változatot is csinál a címből.

Bár a 3DS konzolon játszók október óta élvezhetik a játékot, a Wii U-kiadás még egy kicsit várat magára és csak november 28-án érkezik Európába. Addig is, íme, a hozzá járó intró:

8.
8.
myrte
#7: Szerintem is szemfüggő. Szemüveges vagyok, semmi bajom a 3D-vel, viszont a nem szemüveges ismerősömet zavarja.
7.
7.
Birkazoli
#6: " Hozzátéve még annyit, hogy ha probléma van a szemeddel pl szemüveges vagy akkor a 3DS 3D képességeit nem vagy nem megfelelően látod majd!" Legalább most már tudom, hogy nem csak nekem van ez, hogy nem látom már rendesen a 3D képet.:DS
De amúgy én is nagyon ajánlani tudom a 3DS konzolt, a rengeteg fantasztikus játék akár évekre is képesek szerintem lekötni az embert, ha engedi.:D
6.
6.
north
#4: Én is csak ajánlani tudom a 3DS-t! A limitált zeldás kiadás miatt megvan a Link between worlds nagyon jóra sikeredett. Nemrég megvettem a Phoenix Wright-ot kicsit monoton de mivel eléggé gondolkodtat így nagyon tetszik,
kipróbáltam a super smash-t is, az se rossz jót röhögtem 1-2 tárgy képességein :D
plusz még van sok már játék is ami nagyon jó rá csak nincs pénz mindent megvenni. :'( Bár kitudja mit hoz még a jövő.
Minden esetre nézz utána milyen játékok vannak rá, melyek tetszenek, és mennyi ideig tudna lekötni.
Hozzátéve még annyit, hogy ha probléma van a szemeddel pl szemüveges vagy akkor a 3DS 3D képességeit nem vagy nem megfelelően látod majd!
Én sajnos így jártam :P
Szóval ha van rá lehetőséged mindenféleképp próbáld ki a 3ds eme funkcióját
biztos ami biztos :)
Sok szerencsét :D
Ha akadna kérdésed szívesen segítek csak írj privátot :D
5.
5.
SzDavid99
#4: Szerintem meg. 3DS-re rengeteg kiváló játék van. Ha esetleg nem vagy benne biztos, hogy bejön-e majd neked, akkor bátran ajánlom a 2DS-t, annak baráti ára van. :)
4.
4.
Thor Odinson
Ilyenkor azért elgondolkodom rajta, hogy jó lenne egy kézi konzol. Akinek van nyilatkozzék: megéri a megvétel és a fenntartás? Anno volt egy GameBoy-om, amit imádtam, de változnak az idők... Egy ideje már csak PC-m van.
3.
3.
Sechu
#2: Bizony, előrébb lett hozva az európai megjelenés! :)
2.
2.
myrte
A WiiU verzió hamarabb jelenik meg Európában, méghozzá november 28-án. - elírás a cikkben
1.
1.
Na tessék nézni ez egy nextgen játék, mert 60fps-sel fut. Bezzeg PS4-en csak 30fps a WaccsDogsz.

(írónia off)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...