Amerikai toplista: októberben is a PS4 győzött

  • Írta: fojesz
  • 2014. november 14.
  • Toplista
Link másolása
Közzétette az amerikai játékpiacot elemző NPD Group az októberi jelentését, amiből kiderült többek között, hogy ismét a PS4 győzött a hardvereladások terén, míg a játékok közül az NBA 2K15 vitte a pálmát.

Stagnált az amerikai játékipar októberben, a tavalyi év hasonló időszakához képest egyáltalán nem nőtt a piac forgalma. Az egyes kategóriákat tekintve már nyilván árnyaltabb a kép: míg a (dobozos) játékeladások éves szinten 27 százalékkal csökkentek, a kiegészítők, illetve a hardverek eladásai 22, illetve 59 százalékkal nőttek.

Az utóbbi szám látványosan magas, és nyilván a PS4 és az Xbox One menetelésének köszönhető. Ahogy az NPD is felhívja rá a figyelmet, a két konzol egy éve van a piacon, és összességében remekül rajtoltak: ha a PS4 és az Xbox One, illetve a PS3 és az Xbox 360 első évét hasonlítjuk össze, akkor az előbbiek vezetnek, ezek eladásai 70 százalékkal magasabbak, mint elődeiké. Az októbert egyébként megint a PS4 vitte el.

A játékeladások csökkenése annak tudható be, hogy az előző generációs konzolokra készült címekből egyre kevesebb fogy, ezt a visszaesést viszont még nem tudják pótolni az újabb gépekre szánt játékok eladásai. Akárhogy is, az NBA 2K15 lett a hónap legkeresettebb játéka, a második a 3DS-es Super Smash Bros., miközben a harmadik a The Evil Within lett - ami egyébként az új horror IP-k közül a legjobb első hónapot hozta össze a játéktörténelemben.

Érdemes megjegyezni, hogy bár az alábbi toplistára nem fért fel a Sunset Overdrive, az elemzők szerint a kilencedik lehetett volna, ha a listát nem címek, hanem SKU-k szerint összesítik:

  1. NBA 2K15
  2. Super Smash Bros.
  3. The Evil Within
  4. Borderlands: The Pre-Sequel!
  5. Destiny
  6. Skylanders: Trap Team
  7. FIFA 15
  8. Madden NFL 15
  9. Middle-Earth: Shadow of Mordor
  10. Minecraft


Mi a magunk részéről egyébként már kíváncsian várjuk a novemberi eredményeket, elvégre a Microsoft azt mondta, hogy az elmúlt két hétben mindig az Xbox One győzött Amerikában - vajon ezúttal sikerül a trónfosztás?

30.
30.
Deadpool
#29: Nem szeretem a Cocat se a pepsit, ahogy donálds és king kajákért se rajongok. De nem is tukmálom rá másokra azt, amit én szeretek, vagy éppen hülyézem le őket, mert azt választják, amit. Elfogadom, és kész.
29.
29.
cannondale
#25: Coca-cola vagy pepsi? (mind 2 cukros víz)
Mc donálds vagy burger king (mind 2 műanyag, cukros zsömle)
Samsung vs iphone (no comment)
28.
28.
p3ti
Amúgy csak nekem tűnt fel hogy a képen lévő feka iszonyatosan realisztikus?
27.
27.
zozo76hun
kopic: nem magambol indultam ki :)
26.
26.
p3ti
#25: Tapsoljuk meg az első értelmes embert.

23.
23.
kopic
#20: "nem lett vmi sikeres az amcsiknál"
AZ AMCSIKNÁL ! -.-
Szövegértés 1-es, leülhetsz.

zozo: ne magadból indulj ki.
21.
21.
zozo76hun
mert erre elvez
20.
20.
simon 555
#5: Még így is többet adtak el belőle mint a Forza Horizon 2-ből XO-on és X360-on együttvéve.FAIL.

Miért kell állandóan szítani a wart am?
19.
19.
frankdelgado
Ha majd feltörik, megugrik a box eladàsok szàma is.
18.
18.
cannondale
Melyik húzócím játék jelent meg a ps3 indulásakor?
Mert se a God Of War, se az Unchartedről nemtudok.
Sőt az Unchartednek is a 2. része volt kimagasló húzócím.
Aki a ps4 erőfitogtatására vágyik az várjon nyugiban még egy évet.
17.
17.
kazuma1989
Èn már megtanultam:)
16.
16.
kazuma1989
Azèrt nem kell elèlvezni a ps4től..Nekem is az van,júliusba vettem,egyátalán nem bántam meg mert nagyon jó kis masina,de a psn vmi csapnivaló!Nem èrtem mi a faszèr kell mindig a másik konzolt szidni.Mind1iknek megvannak a maga szèpsègei.Ha tehetnèm xbox one-t is beszereznèk az ex cìmek miatt, mivel sok èvig 360am volt.Ps4 mellett azèrt döntöttem ,mert úgy gondoltam h az erősebb hw miatt a multi cìmek szebbek lesznek.De ha ìgy folytatjuk nem nagyon lesz külömbsèg, mert 1formára fogják kihozni őket.Ex cìmekből meg mind2 gèp kihozza a maximumot.Szerintem teljesen mind1 ki mit vesz konzol,konzol...Ha valaki vesz konzolt a döntèse ne a hw erőssègèn múljon hanem az exkluzìv cìmeken...
15.
15.
Blueberry
Nem tudom :( van neki hangja de nem zavaró (melette van a ps3 slim és annál hangodabb) de nem viszem vissza mert engem nem zavar+nincs összehasonlítási alapom h másik gép csendesebb,az x1-nek jobbak a játékai (sunset overdrive,ryse,forzák,dead rising,halo,stb.) a többi érdekesebb játék úgyis jön mind2 gépre,a konrollert nem nehéz meg szokni cs furcsa h van rajta az a tapipad+gyorsan lemerűl de legalább nem kínai kislányokra szabták,akkor ezért lehet rá védő szilikont venni ;) lehúzás
13.
13.
Attaca
#10: PS4-ről: Az egyik analóg karon a borításnak annyi. Ez csak esztétikai hiba, más gondot nem tapasztaltam a kontrollernél. Az enyém nagyon hangos volt, de garanciában cserélték, ez már jóval csöndesebb.
12.
12.
PaprikaJancsi
#10: Hangosabb mint a one, és melegebb. A kontroller így a halottak szerint mindkét gépnél elég ramaty. Mellesleg én a One-t csak ajánlani tudom. Viszont ha Ps4-et akarsz venni, szerintem abba sem fogsz csalódni. Egyik sem hibátlan gép :D
11.
11.
maior
Jé, milyen nyugodt hozzászólások. Azt hittem, megint egymásnak ugrik a Föld két legnagyobb konkurens pártja :) Egyébként nem csodálkoznék, ha a PS és az Xbox egy kézben lenne.
10.
10.
Blackhard89
Helo mindenkinek lenne egy kérdésem a ps4 tulajosokhoz. Egyik haverommal beszélgetem a 2 konzolról ps4 Vs xboxone én pc mellet ps4 re szavazok, de a haver istenitette az xboxone-t viszont a ps ről meg mondott mindenféle baromságot, hogy állítólag szar a kontroller mert hogy pár hónap igénybevétel után elhasználódik a ps4 nek a kontrollere analóg hibák nyomó gomb hibák általában az L1 meg stb... Állítólag több haverjánál előfordult már. Ez tényleg így van? Én ezt nemigazán tudom elhinni főleg mert SONY szerintem csak kamuzot mert xbox one párti ja meg állítólag nagyon hangos és gyorsan melegszik a gép.... Szóval érdekelne hogy van e valóság alapja vagy csak jártatja a száját
9.
9.
Cipo3
7.
7.
toriell
Csak bírják tartani a framet:D
6.
6.
Falcon
nálam eddig a fő érv a ps mellet az ingyen multi volt de hogy ez megszűnt gyakorlatilag így mindegy
első próbára a ravaszba épített rezgő motor jobban tetszett mint a tapipad a ps joy-ban .....majd az ár dönt
5.
5.
kopic
A Driveclub úgy tűnik, h nem lett vmi sikeres az amcsiknál, még a top 10-ben sincs benne. FAIL.

Mit jelent az SKU am ?
4.
4.
maros1977
szép eladási példány ami a ps4 illeti.szeretném tudni hogy a 434ezer eladott példányból mennyi felhasználó fog küszködni a CE-348778-0 hiba kóddal!?ugyan is 3 hete vásároltam meg a DRIVECLUB ps4 csomagot és nálam sajnos jelentkezett ez a kód hiba.
3.
3.
Norbiii
#2: Csak érdekességképpen, és segítségképpen írtam le. :)
2.
2.
simon 555
#1: Ez csak a november 8-al végződő hét eladásai.
1.
1.
Norbiii
Világszerte ( Nov.8)

Ps4: 434 ezer
XO: 415 ezer
Wii U: 73 ezer
3DS: 218 ezer
Ps Vita: 27 ezer

USA:

Ps4: 154 ezer
XO: 297 ezer
Wii U: 39 ezer

VGChartz, ha jó. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...