Animációs filmet csinálhat a Sony a Mario alapján

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 12.
  • Pletyka
Link másolása
Bár a GK-n nem foglalkoztunk túl sokat a hírrel, még mindig vannak utórengései a Sony Picturest ért hackertámadásnak. Most éppen az szivárgott ki, hogy Mario is kaphat egy saját animációs filmet.

A Sony Pictureshöz még november végén törtek be hackerek, méghozzá feltehetően észak-koreaiak, akik a Kim Dzsongunt vicc tárgyává tevő film, a The Interview miatt indították a támadásukat. Ahogy azt nagytestvérünk, a HWSW is megírta (itt és itt), azóta kész káosz van a cégnél: több, még kiadatlan film is kiszivárgott a netre, és olyan levelezések is napvilágot láttak, amelyek a filmesek jövőbeli terveibe engednek betekintést.

Ilyen volt Avi Arad producer és Amy Pascal stúdióigazgató e-mailváltása is, amiből kiderült: október végén a Sony Pictures és a Nintendo arról tárgyaltak, hogy előbbi animációs filmet készíthet mindenki kedvenc Mariójával a főszerepben. Aradról még olyan képek is kikerültek, amin a Nintendo elnök-vezérigazgatójával, Satoru Iwatával és magával Shigeru Miyamotóval együtt látható, sőt azt is megtudtuk, hogy Arad maga küzdött azért, hogy legyen valami megállapodás közöttük: a levelekben egy februári és egy júliusi japán utazásról is olvashatunk, amelyeken a nintendósokkal konzultált.

Habár az e-mailek alapján akár arra is következtethetnénk, hogy a Sony és a Nintendo már lepapírozott mindent, Arad azt mondta a szivárgásokra reagálva, hogy még csak a tárgyalások elején járnak. Lehet szurkolni!

1.
1.
azureknight0715
Ezek a huzottszemüek... mindent feltörnek. Anó a facebook belépésemnél jelzett a face biztonsági renszere hogy másik gépről léptek be a adarlapomba megnéztem hol és Kínát jelölte be. Szal vigyázzunk!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...