World of Warcraft - játékidőt aranyra

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 22.
  • Hír
Link másolása
Az aranykereskedelem illegális a World of Warcraftban, ami persze önmagában még nem riasztja el a feketén szorgoskodókat. A Blizzard most azon gondolkodik, hogyan oldhatná meg ezt a helyzetet.

És tervei is vannak, igaz, konkrét döntéseket még nem hozott az ügy kapcsán. A fejlesztőcsapat egy, az EVE Online-éhoz hasonló rendszerben gondolkodik, amely lehetővé tenné, hogy a játékosok elkölthessék a felesleges aranyukat, illetve vehessenek is belőle, ha éppen megszorulnak.

A valuta szerepét egy "játékidő-token" töltené be, amit szabadon cserélgethetnének a játékosok a játékon belül. Így akinek több aranya van, mint amennyit szükségesnek érez, a többletet elköltheti ilyen tokenekre, és így finanszírozhatja az előfizetési díját, akinek pedig arany kellene, az a játékidejéből áldozhat erre - ha már úgyis annyira sürgős neki, mert nincs ideje játszani.

A Blizzard szerint már többen is javasolták nekik ezt a rendszert, és egyelőre ők is úgy látják, hogy be lehetne vezetni a WoW-ba. Ugyanakkor döntés még nincs, csak tervezgetnek, és várják a játékosok visszajelzéseit vele kapcsolatban.

5.
5.
dacoon90
A játékba ölt pénz épp csak azzal arányosan változik, ahányan éppenséggel játsszák az adott hónapban. Az új játékosok új bevételt hoznak, ami szerintem teljesen rendben is van. Egyéb extrát Blizz bácsi ettől még nem fog zsebre tenni, mert senki se fog egy hónap alatt két hónapnyi játékidőt eljátszani. Ha én megveszem a tokent, akkor átadom esetleg egy másik játékosnak, aki abban a hónapban nem fizetett. Ergó én fizettem 2-t, míg a másik egyet se, ami két ember közt oszlik el. Az igazi előnyt a játékosok szerzik. Aki fizetett több játékbeli előnyt kap, míg aki nem, az a való életben tartja meg a pénzét. A cég esetleg ezzel benyel pár új előfizetőt is, ami talán rá is fér a játékra. Közelebbről vizsgálva nincs ebben semmi sumákolás.
3.
3.
Harkat
#2: f2p? Inkább pay to pay modell egy kis játékkal. :D Azért fizetsz, hogy fizethess.
2.
2.
norbio
fizess havonta, és mééég vehetsz aranyt is :D ekkora pénz benyelést. Ennyi erővel akkor töröljék a havidíjat mert ez már f2p model.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...