A Samsung-tévéket is beveszi a PlayStation Now

  • Írta: fojesz
  • 2014. december 28.
  • Hardver
Link másolása
A Sony nem viccelt, amikor azt mondta, hogy nem csak a saját termékein teszi majd elérhetővé a PlayStation Now-t. Karácsonykor jött a bejelentés, miszerint a Samsung okostévéin is használható lesz a szolgáltatás.

A Sony már korábban is hangoztatta, hogy a PlayStation Now más gyártók kütyüin is elérhető lehet majd, az első idevágó bejelentésre azonban karácsonyig kellett várni.

A japánok és a Samsung a napokban egyezett meg arról, hogy a felhős szolgáltatás a dél-koreaiak okostévéit is beveszi jövőre, a közös promó pedig már a CES-en elkezdődik. Egyelőre annyi részlet ismert még, hogy a Samsung-hívők a Smart Hub alkalmazáson keresztül érhetik majd el a PlayStation Now-t.

Mindez nekünk persze inkább csak érdekesség egyelőre: Európában jövőre kezdődik el a PlayStation Now tesztelése, és első körben csak az Egyesült Királyságban élők kiváltsága lesz ez a lehetőség. Amerikában és Kanadában már PlayStation 4-ről, PlayStation 3-ról, PS Vitáról, PS TV-ről és a Bravia-tévékről is elérhető a rendszer (jelenleg a nyílt bétatesztelés zajlik), ha érdekel, milyen játékok vannak rajta, és milyen áron kölcsönözhetők ki, kattints ide: az IGN listába szedte a teljes kínálatot.

7.
7.
Thor Vath
Jó, mondjuk én könyvtárba sem járok, mert utálok könyvet visszavinni, szeretem, ha örökre a polcomon marad, hogy öt év múlva megint elolvassam :D
Viszont 90 napért szerintem akkor is sok a 4.000, ha azt vesszük, hogy a halálod napjáig 14.000 és még net sem kell. Hacsak nem vagyok halálos beteg és már csak egy évem van hátra, mert akkor megéri :) 400 90 napra. Annak van realítása :)
6.
6.
strike19
Nem hülyeség ez a PSnow.Vannak alkalmi játékosok akik nem akarnak konzolt venni.
Ilyenkor elég lesz egy PSnow képes eszköz(setopbox,vagy Tv).Beregisztrál és megveszi azt a játékot amihez kedve van.Mondjuk kitünő lehetőség olyan játékokhoz amiket úgy is csak egyszer játszol végig pl:Far Cry 4 kampány.A 90 nap alatt csak kijátszod.
4.
4.
Thor Vath
Hát ennek semmi értelme, biztos, hogy nem fogok egy fityulát sem fizetni valamiért, ami csak max. 90 napig lehet az enyém, az is csak akkor, ha online vagyok. Van olyan játékom, amit félreteszek akár fél évre is, hogy aztán újra nekigyűrkőzzem. Akkor vegyem meg megint?! Azt a harácsoló hétszentségit ezeknek. Biztos, hogy nem. Felőlem aztán ott is maradhat Amerikában, meg az Egyesült Királyságban az egész PSNOW örökre, fizetgessenek ők valamiért, amit meg sem kapnak.
3.
3.
Nebuloid
A streamelés csak a kiadóknak jó, mert az ő kezükben marad a termék fölötti kontroll. Ha hozzátesszük azt, hogy sok szolgáltató töri a fejét azon, hogyan lehetne az internet előfizetőkből még többet kiszedni és az érdekek megfelelően találkoznak olyan 10 év múlva fizethetek "játékos" előfizetést az szolgáltatomnál ezenfelül pedig ugye a játékokat is streamelhetem egy vagyonért, aztán ha bármi baj van a hálózattal - túlterhelés vagy támadás - akkor offline sem játszhatom a kampányt. És a lagról még nem is beszéltünk, szvsz 10 év múlva sem szüni meg, 24 fps lesz majd az igazán "cinematic experience" a játékban. Annyira rossz irányba tart a játékipar, hogy az valami rémisztő... :(
2.
2.
lafesz
elég drágának tűnnek, 4 órára 1000 Ft....90 napra pedig mondjuk a Killzone3 4 ezer Ft , annyiért már megveszem dobozosan..
1.
1.
Fronter
Nem lesz rossz, főleg ha majd az új PS4-es játékok is belekerülnek a megjelenés napján! ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...