Az év első blogajánlója

Link másolása
Egy kisebb szünet után újra jelentkezik a blogajánló, melyben ezúttal az ünnepek alatt feltöltött írásokból válogattunk. A többesszám nem véletlen, hiszen többen is a segítségemre voltak a lista összeállításában.

Egy kis bocsánatkéréssel szeretném nyitni az év első ajánlóját, hiszen az ünnepek alatt elmaradtam kicsit a rovattal. Ez idő alatt azonban rengeteg, körülbelül 70 írás született és mivel sok kiemelkedő is van köztük, úgy döntöttem, nem ugorhatom át ezeket. Miután végigolvastam őket, rá kellett jönnöm, hogy ennyi munka közül szinte lehetetlen feladat objektíven kiválasztani párat kiemelésre, így segítséget kértem.

Szerencsére a blogszekció lakói készséggel és gyorsan nyújtottak nekem segítő kezet. ApexShow, FrankBlack, godach, maktub, névtelenség, Norbiii, Traktoros_Joska, Yanez és jómagam alkotta azt a zsűrit, ami meghozta a döntést, mely blogok is kerülnek kiemelésre. Az egyes zsűritagok véleményét én összegeztem, és eszerint állt össze a lenti ötös lista (a sorrend teljesen véletlenszerű).

Ennyi volt számomra 2014 - godach

Nos, igen. A december általában teli van visszatekintésekkel és évértékelésekkel, ez pedig blogíróinknál sem volt másképp. Többen vannak, akik lejegyzik, mivel játszottak vagy milyen filmeket néztek meg, majd év végén ezeket összegzik. Fontos kiemelni, hogy godach listája nem az idei játékokat összegzi, hanem azt, hogy ő mivel játszott 2014-ben. Emiatt tehát találkozhattok régebbi címekkel is, melyeket csak most pótolt. Mind az 54(!) játéknál elolvashattok egy rövid véleményt is, így akár kedvet kaphattok olyan címekhez is, amikről eddig talán nem is hallottatok.

Gyorstalpaló trolloknak - randall13

Ennek a blognak a kiemelésével lehet magam ellen beszélek és kicsit úgy érzem, mintha rendőrként kellene ajánlót írnom a "Gyorstalpaló bankrablóknak" című könyvhöz. Ennek ellenére a zsűritagok tetszését is elnyerte, így itt a helye. A cím magáért beszél és nem csak az önjelölt trolloknak ajánlott az elolvasása, hanem a moderátorok is belekukkanthatnak, hogy ötleteket gyűjtsenek a trollmegelőzési programjukhoz... Emellett a szöveg olvasmányos, vicces, mindenképp nézzetek rá!

Metal Gear Solid V: Ground Zeroes Teszt (PC) - Boss (!)

Nagy kedvenc volt a zsűri körében ez az írás, ami nem véletlen. Részletes, mindenre kiterjedő teszt, amiben az író egyszerre tud rajongó és objektív maradni. Kitér minden apró részletre, és a PC-s verzió sajátságosságaira is. A teszt elolvasása után kedvet kaptam ahhoz, hogy előkapjam a PS Vitás MGS-gyűjteményt, ez pedig azt hiszem, az egyik legnagyobb dicséret, amit adhatok.

A számítógépünk tisztítása - kukac450

Nagyon hasznos írás a PC tulajdonosoknak. Majdnem minden zsűritag kiemelésre ajánlotta blogot, ami azt jelentheti, hogy nagyon hasznos volt számukra is (vagy azt, hogy rendszerető emberekkel van teli a GK). Őszinte leszek, bennem lelkiismeret-furdalást okozott amiatt, hogy milyen régen is takarítottam ki hű játszópajtásomat, a PC-t. Ha ti is takarítás előtt álltok, íme a blog, mely utat mutat a porban és koszban.

Filmes évértékelő 2014 - maktub

Hogy egy kis keretet adjak a felsorolásnak, következzen egy újabb összefoglaló. Godach-kal ellentétben itt csak friss anyagokkal találkozhattok. A blogot elolvasva jöttem rá mennyi remek filmről maradtam le idén, így van még bővel pótolni valóm. A legjobbak mellett helyet kaptak a csalódások és tévedések is, szóval egy igazán kerek és összeszedett írást olvashattok az idei filmfelhozatalról.

Szeretném megköszönni a segítséget a tagoknak, akik a megkeresésemre azonnal rendelkezésre álltak és részt vettek az ajánló elkészítésében. Legközelebb már a megszokott módon jelentkezik a blogajánló.

7.
7.
Yanez
Grat a remek írásokért, és köszönet a blogajánlóért! Várjuk a további ajánlókat! :)
6.
6.
Norbiii
#5: Akkor már megérte felkelnem. :) Írtam üzit, egy kis HELP!
5.
5.
godach
#4: Attól még megmosolyogtat ;)
4.
4.
Norbiii
3.
3.
godach
#2: Ariell LooL

Én is köszönöm, hogy véleményt nyilváníthattam és persze azt is, hogy bekerültem, amire most nem igazán számítottam, révén hogy rengeteg listázást mellőző, egyedi iromány született.
És gratulációm a többieknek is.
2.
2.
Norbiii
Arell-től elnézést kérek a neve elírása miatt, remélem nem haragszik :)
1.
1.
Norbiii
Gratulálok a bloggereknek, nagyon szép teljesítmény az Övék! Továbbá külön öröm, hogy valamelyest segíthettem, köszönöm ezt (is) barackostejnek, akit Ariell-el együtt, szintén megillet a gratuláció, amiért Scoo remek munkáját továbbvitték és azt folytatni tudták!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...