Problémásan startolt a H1Z1

Link másolása
Pár nappal ezelőtt jelent meg a Sony Online Entertainment új MMO-jának, a H1Z1-nek a korai hozzáférésű változata. Egyelőre úgy tűnik, a játékosok nem igazán azt kapták, amire számítottak.

A napokban vált elérhetővé a H1Z1 korai hozzáférésű változata Steamen. Az egyébként ingyenes játékért 20 eurót kell kifizetni, ha nem tudunk várni a végleges verzióra. Bár az indulásnál voltak szerverproblémák is, ezúttal nem ezek árnyékolják be a játék megjelenését.

A játékban elérhetőek mikrotranzakciók, melyekkel kapcsolatban a készítők megígérték, hogy nem lesz számottevő befolyásuk a játékmenetre, azaz nem fog pay-to-winbe átcsapni a rendszer. Ennek ellenére már az early access változatban meghazudtolták magukat, pénzért ugyanis behívható egy repülő, mely utánpótlásokkal teli ládát dob le a fizető játékos mellé, aki így ruhákkal, hátizsákokkal, fegyverekkel és töltényekkel gazdagodik.

A fejlesztők szerint ez a rendszer nem rontja el a játék balanszát, hiszen a csomag érkezéséről mindenkit tájékoztat a szerver és csak akkor hívható be, ha minimum 50-en együtt játszanak. Így ez a módszer inkább arra van, hogy összehozza a játékosokat egy közös eseményre, mintsem, hogy egyesek előnyt kovácsolhassanak belőle.

A játék steames profilja azonban teli van elégedetlenkedő emberekkel, így John Smedley, a SEO főnöke úgy döntött, hogy visszatérítik a játék árát a csalódott játékosoknak. Szóval ha péntek előtt vásároltad meg a H1Z1-et, akkor a bwilcox@soe.sony.com e-mail címen reklamálva hétfőig kérheted az ár visszatérítését.

12.
12.
godach
#9: "mintha az ő szempontjából ez bármit is számítana… "

Sajnos számít. Ha a magadfajták holnaptól azt mondják, hogy márpedig ő kétszer annyit fizet a benzinért, akkor természetesen megemelik. És az nekem is annyi lesz.

Ha a magadfajta azt mondja, hogy a játék végét ha külön kell megvenni akkor is megveszi, akkor azt nekünk is meg kell venni.

Ha valami ingyenes, akkor az nem fizetős...
11.
11.
mestermagyar
Alig kellett 1 nap, és már tölthető a tört verza.
10.
10.
randall13
#9: Ugye vágod, hogy Steamen csak az értékelhet, aki már megvette. És hogy is mondjam... nem áll túl jól a játék, az a pár pozitív review is csak azért van, mert vicces.
Az meg, hogy 50 játékos rámozdul egy csomagra, nem sokat számít egy több négyzetkilométeres pályán. (nem tudom hogy mekkora a terület, dayz-ből indultam ki)
9.
9.
Normen1976
Engem nem zavarna ez a rendszer amit említenek a repülőgépekről érkező holmikat érintve. Hisz ha az is látja előre, mikor jön a gép aki semmit nem fizetett érte, ugyan miért zavarna bárkit, ki mennyit és mikor fizet a játékban extra cuccokért . Azért ha 50 fő rabol a cuccra, mint az „Éhezők viadala” c. filmben, azért egyáltalán nem biztos, hogy azé lesz a holmi aki megvette. Maga az esemény tényleg színt vihet a játékba, hisz aki él és mozog a környéken, megpróbál rárabolni a cuccra.
A fejlesztők hozzáállása is elég korrekt egyenlőre. A játékosok többségének nem jött be a dolog, ezért visszakapják a pénzüket az „elővásárlók”. Emiatt aztán tényleg nem kéne dobálni őket, láttunk már ennél nagyobb lehúzást szerintem… és még fogunk is....

Maga a játék nekem nagyon tetszik. Alapból nagyon szeretem a hasonló „túlélő” szerű játékokat. Nekem az Infestation is nagyon bejött, bukás ide, vagy oda. Egészen biztosan tolni fogom ezt a játékot amíg bírom . Néztem pár Twitch csatornát, nagyon tetszett amit eddig láttam. Néha szakadni lehet a nevetéstől az események láttán. Hangulatos, remek kis játék lesz. Már a mostani állapotban is játszható, nyilván sokat fejlődik még mire eléri a „végleges” verziót.

Nem értem miért kell lehúzni, mocskolni egyébként azt ki megveszi előre a játékot, még ha az később ingyenes is lesz. És ?? Hadd döntse már el mindenki mire költi a pénzét és miért. Inkább azzal van a probléma aki ezért károg, és dobálja a sarat… mintha az ő szempontjából ez bármit is számítana… Emiatt kár püfölni a klaviatúrát és ideköpni a monitorra az elfuserált véleményünket .
8.
8.
Dízel
"Az egyébként ingyenes játékért 20 eurót kell kifizetni." :DDDDDDD
Melyik barom fizetett érte had lássam. :D kóklerek :D
7.
7.
bema695
Nehogy megvegyétek! Először próbáljátok ki, hogy tetszik-e: http://h1z1simulator.com/
6.
6.
mestermagyar
#4: Már-már azthittem hogy van aki szereti is a játékot pozitív revieweknél. Kiderült hogy csak a minigamekért vannak oda mint az általad emlegetett login minifejtörő.
5.
5.
mestermagyar
Ez kb olyan, mint hogy magyarföldön a csövesek azt a hirdetést látják a falakon mindenhol, hogy nincs munkanélküliség...
4.
4.
randall13
Értékelésnél mióta van "Funny/Vicces" címke? :D

"Sony Offline Entertainment presents... login simulator 2015"

"How to fix H1Z1. Open H1Z1, close H1Z1, open DayZ. Problem fixed."

"Login screen boss is strategic and difficult."
3.
3.
medson
Megnéztem róla pár vidit és szerintem egész jó, én úgyis pve be fogom tolni úgyhogy nem zavar ha valaki előbb megszerezi na cuccait.
2.
2.
godach
Ez a tipikus alja az Early Acces-nek.
És jöhetnek itt nekem a nagy megmondóemberek, hogy "hát de beleszólhatunk a játékba, Hát de ötleteket adhatunk, hát de figyelemmel követhetjük" stb.
Elég baj az, ha egy stúdiónak ötleteket kell adni és szakembereknek a figyelmét kell felhívni az esetleges hibákra)
pöcegödör
1.
1.
eszem
Az, hogy egy alapjáraton F2P játéknál fizetni kell a beta-ért undorító. Régebben valahogy fordítva volt ez... Mondjuk azokat se értem meg akik fizetnek. A mikrótranzakciókat meg már nem is firtatom :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...