A jó, a rossz és a csúf

Link másolása
A játékmegjelenések akadoznak, azonban annál szaftosabb hírek várják a játékvilág rajongóit. Ezen a héten is történtek bejelentések és emellett sajnos történtek késések is.

A jó

North American International Auto Shown jelentette be a Microsoft Forza Motorspot 6-ot. Előtte pár nappal már pletykáltak róla, hogy valami különlegessel készül a redmondi cég, így azért senkit sem ért teljesen váratlanul a bejelentés. El kell ismerni, hogy a Turn 10 és a Microsoft remekül bánt a Forzával az utóbbi 10 évben, hiszen az első epizódok botladozásai után most már bátran a konkurens Gran Turismo mellé tehetjük a Forza-sorozatot. Emellett az sem elhanyagolható, hogy egy szintén sikeres, árkádosabb  mellékszál is született a Forza Horizonnal.


A most bejelentett epizód ráadásul már a harmadik játék lesz a sorozatban, ami Xbox One-ra jelenik meg, ez pedig fontos előny lehet a konkurenciával szemben. PS4-en egyelőre csak a felemásan teljesítő Driveclub érhető el a versenyzés szerelmeseinek, az új Gran Turismóról pedig még azt sem tudják, melyik évben fog megjelenni. Reméljük, azért a Forza esetében a mennyiség nem megy a minőség rovására és a hatodik rész is továbbviszi az előző epizódok örökségét.

A rossz

Múlt hét után ezúttal is a GTA V PC-s verziója kapja meg a rossz fiú szerepét. Egyeseknek már unalmas lehet a játékot körülvevő hercehurca, de sajnos nem lehet szó nélkül elmenni az események mellett. Sokan már az ünnepek alatt kongatták a vészharangokat, azonban csak a héten vált hivatalossá, hogy a játék PC-s változata tovább késik. Öröm az ürömben, hogy legalább a gépigényt megkaptuk és szerencsére nem kell atomerőművet építeni a szobánkba ahhoz, hogy futtatni tudjuk a játékot.

A két hónapos késés jelenthet jót is és rosszat is. Pozitív lehet, hogy a fejlesztők nem erőltették a korai megjelenést és inkább elcsúsztatták a játékot, mintsem egy borzalmas portot adjanak ki. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy közel másfél év telt már el az eredeti megjelenés óta, igaz, közben persze érkezett egy új generációs kiadás is FPS-móddal és sok más extrával megpakolva. Ennek ellenére jogos lehet a kérdés, hogy a játékipar egyik legnyereségesebb vállalata miért nem tudott némi extra erőforrást mozgósítani, hogy tartani tudják az átirat megjelenését? Költői kérdés volt, választ úgysem kapunk.

A csúf

Amennyire jól indult a Steam Early Access rendszere, annyira borúlátóak most az emberek. Több ígéretes alkotás is megfeneklett a fejlesztés közepén és az új jövevények sem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezúttal a frissen indult H1Z1 került be a hírekbe azzal, hogy a fejlesztők ígéreteivel ellentétben előnyt szerezhetnek a játékmenetben azok a játékosok, akik fizetnek a játékon belüli extrákért. Bár a H1Z1 végleges változata free-to-play lesz, a korai hozzáférésű verzióért közel 20 eurót kell fizetni.

Többen emiatt visszakövetelték pénzüket, mivel szerintük félrevezették őket a fejlesztők az előzetesen kiadott információkkal. A Sony Online Entertainment úgy döntött, visszatéríti a játék árát az elégedetlenkedőknek és a mikrotranzakciós rendszeren is változtatnak majd. Mivel a H1Z1 még kezdetleges állapotban van, bőven van idő még változtatni rajta, így ez alapján azért nem érdemes levonni következtetéseket a játék milyenségéről. Mindenesetre azért azt érdemes megjegyezni, hogy pont az ilyen hibák kiszűrése miatt vannak a játékok korai hozzáférésű állapotban.

10.
10.
Simonus18
#9: Nos, most meg azon sírnak néhányan hogy milyen "gyenge" gépigénye van a GTA V-nek... nem csodálom hogy fikázzák a PC-seket, semmi sem jó ezeknek az embereknek. Mielőtt még bármi is kitörne, PC-s vagyok én is. Max Payne-nel meg tényleg nem volt semmi gond, én eljátszogattam 2 magos procival is rajta, LA-hez jó, tényleg kellett dúrva proci hozzá, az még borzasztóbb volt mint a GTA 4. De amióta új procit vettem már nagyon nem tudom érzékelni a problémákat. Eddig is portolásról volt szó egyébként, nem magáról a gémről ...
8.
8.
#4: Nem volt gond?
Az, hogy egy gyengebb i5 kellett neki,i fhdhez egy 6870 es akkor meg nem tolhattal ra antialiast.
Nem a jatemot ertekeljuk hanem a portolast.
Az biza szar volt.
Ellenben a max paynel, ahol a jatek is egy cutscenekkel szettordelt foshengeger..
7.
7.
valti61
Forza Motorsport HAT?? ÁOÁOÁOÁÁÁ
6.
6.
Simonus18
5.
5.
PaprikaJancsi
#4: Bocs, én most a pc-s Gta4-re, és a 360-os SanAndreas-ra gondoltam.
Azok nem lettek remek művek. :D
4.
4.
Simonus18
#2: Szerintem a Max Payne 3 porttal nem volt semmi gond, az L.A. Noire is tűrhető
3.
3.
randall13
#2: A közzétett gépigény mondjuk nevetségesen alacsony. Vagy talán jobb megközelítés lenne az, hogy a GTA5 gépigénye normális, minden más játéké irreálisan magas.
2.
2.
PaprikaJancsi
Hát a R*-os portokkal eddig csak a gond volt. Lehet jobb, ha meg se jelen. :D
1.
1.
strike19
Remélem a március-ba nem tolják tovább a GTA-t.
Vajon mennyi az idő amikor már nem vennék meg az emberek a PC-s GTA V-t?
Meddig lehetne húzni?Gondolom most sokan vesznek next-gen konzolt + GTA V mert betett nekik ez a 2 hónap.Rengetegen már csalódtak és azért sem veszik meg mert unják a csúsztatást.
És a másik nagy kérdés megérte átportolni meg a plusz időt belefektettni?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...