450 milliót hozott a Destiny és a Hearthstone

  • Írta: zoenn
  • 2015. február 6.
  • Biznisz
Link másolása
Befutott az Activision legfrissebb pénzügyi jelentése, ebből látszik, hogy csak a Destiny és a Blizzard kártyajátéka 450 millió dollárt hozott a kiadónak. S akkor még az új Call of Dutyt nem is említettük.

Az Activision-Blizzard legújabb pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy a 2014-es naptári évben a cég 4,41 milliárd dollár árbevételt ért el, amely kicsivel elmarad a 2013-as 4,58 milliárdtól. A kiadónak azonban nincs oka panaszra: a digitális csatornákból 1,9 milliárd dollár folyt be, így a teljes bevételek 43 százalékát adják a letölthető tartalmak. A cég nyeresége 1,13 dollár volt részvényenként, ez viszont több, mint a tavalyi 95 cent.

Ami pedig a december 31-én lezárult pénzügyi negyedév teljesítményét illeti: a három hónapos időszakban 1,58 milliárd dollár bevételre tett szert a kiadó, amely kicsivel több, mint a 2013-as év azonos időszakában elért 1,52 milliárd. A részvényenkénti nyeresége is nőtt, méghozzá 22 centről 49 centre.

A Destiny immáron 16 millió regisztrált felhasználót vonultat fel, míg a Hearthstone 24 milliót, csak ez a két frencsájz 450 millió dollárt hozott az Activision konyhájára. A Bungie FPS-ének játékosszáma ez alapján jelentősen megnövekedett, hiszen 2014 októbere és novembere között csak 9,5 millió felhasználót mutatott fel az alkotás. A játékosok átlagban napi 3 órát destinyznek.

2015-ben új tartalmak érkeznek a Hearthstone-hoz, ráadásul jönnek az okostelefonos változatok is.

Az Overwatch bétája még idén várható. Január óta 9 millió játékos iratkozott fel a Heroes of the Storm zárt bétatesztjére. Ami pedig a World of Warcraftot illeti, a Warlords of Draenorból 3,3 millió példányt passzoltak el az első 24 órában, az előfizetők száma pedig újfent átlépte a 10 milliót. A Blizzard egyébként itt csökkenésre számít, elsősorban az ázsiai régióban.

A Skylanders-széria is átlépte a 3 milliárd dolláros bevételt.

A Call of Duty-sorozat 2003-ban indult útjára, s eddig 11 milliárd dollárt hozott az Activisionnek. Az Advanced Warfare 2014 novembere óta 1 milliárd dollár bevételt termelt, s a kiadó arra számít, hogy mind az alapjáték, mind a kiegészítők bevétele "jelentősen növekedhet" a jövőben. A Havoc DLC (és a Season Pass) például sokkal jobban fogy, mint a Ghosts adott térképcsomagja.

A cég emellett megerősítette, hogy tényleg a Treyarch készíti a 2015 novemberében érkező új Call of Dutyt. A csapatnak három éve volt a fejlesztésre, az elkövetkezendő hónapokban további információk várhatóak az idei részről.

24.
24.
pkflavio
#14: Köszi, hasznos infokat kaptam:)
23.
23.
pkflavio
#17: "Rongyossá" játszottam:/
22.
22.
Cipo3
#21: Igazából jogos. Úgy szokták, hogy egy csapatot fennartanak 3 évenkénti cod kiadásra, de ebből 2 évet mindenki ingyen szabadságon van. 1 év alatt meg összehozzák. De inkább 9 hónap.

Hihetetlen mennyi gyikember van itt.
21.
21.
KőbányaKispest
#15: tudod mikor csinálnak egy Cod-ot 3 évik 500-an. Mesét a gyerekeknek lehet beadni.

Nem kell a szöveg.
20.
20.
Cipo3
#7: ezer köszönet az infóért Fojesz
17.
17.
Khaszás
#9: Destiny egy csiszolatlan gyémánt sajnos nem akarnak rajta csiszolni inkább sok pénzt keresnek rajta :/ kevés a tartalom benne ettől függetlenül le fog kötni 1 jó darabig.
Ha hasonló stílust szereted akkor a Borderlands 2 ha grafikában nem is (bár ugye direkt ilyen a graf) tartalmilag biztos többet nyújt feltéve ha már nem játszottad rongyossá a Destiny előtt :D
16.
16.
Aanash
#11: Egyedül unalmas de ha van 2 haverod akkor már jobb.
Van egy tökjó varázsa a játéknak és ötletes csak sajnos bitang keveset tud nyújtani...
Vagyis kevés a boss,a küldetések unalmasak...
A multi az egész pofás.
15.
15.
Cipo3
#8: Simán van 3 év!!!!! A level design esetében egy pálya kb 4-7 hónap. 4-6 level designernek kb 2-3 év egy ilyet komplett játékot szépen összerakni. Össze lehet mindent hányni 1 év alatt is, de akkor az nem így néz ki. Csináltam ilyet tudom.

Amit viszont nem értek, hogy mitől lehet ennyi bug benne ha egy olyan motort visznek tovább amit már használtak egy előzőnél meg egy azt megelőzőnél. Stb...
14.
14.
Cipo3
#9: Én indie fan vagyok. A napokban jöttem rá, hogy többet játszottam eddig indie-vel mint AAA-s cimmel. Hiába vettem első nap last of us-t, s bár jó játék többet toltam egy SteamwordDig-et vagy egy Awesomnauts-ot, vagy egy Plants vs Zobies G.W.-t mint egy COD-ot vagy Battlefieldet.

Steamword függővé tesz mint egy minecraft. Awesomenauts bár nem hosszan érdekes, de nem rossz MOBA. PvsZ GW meg vicces...nagyon vicces. Hihetlen, hogy van egy zombi akinek van egy olyan skinje amiben egy virágnak álcázza magát és én bedőlök. Egy álarc van előtte amin látszik hogy álarc. Én meg hezitálok fél másodpercet, hogy lőjek-e vagy nem hisz ez egy virág. Ennyi elég is hogy lelőjön. Mikor először bedőltem akkorát nevettem.

S persze ízlések és pofonok. Lehet neked a destiny fog bejönni.
13.
13.
Neo1989
Na Activision bátyánk jól él :) Akkor még 1 darabig biztosan lesz COD.
12.
12.
shooter1234
#11: Én már elég sok cooperativ multis fps -sel toltam, de eddig legjobban a Payday 2 jött be, abba már 411 órát beleraktam (steam). Pedig csak annyit tudtam róla először hogy valami bankrablós fps, amiben vannak skillek, meg lehet fegyvert fejleszteni. Mondom kipróbálom, bár nem vonz ez a téma. Aztán rájöttem hogy ettől sokkal több ez a játék.
11.
11.
godach
#6: Elhiszem, de nekem pl ez lesz az első multi cooperativ fps-em.
Akkor már nem annyira rossz a helyzet.
10.
10.
mdr88
#8 Akkor úgy teszem fel a kérdést, hogy ha 3 évig fejlesztették volna, vajon akkor is ugyan azt kapnánk mint 1-1,5 év fejlesztés után? Idejük volt bőven.
9.
9.
pkflavio
#6: Mondj pár jobb játékot! Engem érdekelne, beakarok szerezni pár játékot. Destiny meglessz pár napon belül.
8.
8.
Dark_Temptation
#1 tényleg elhiszed, hogy 3 évet fejlesztették?? :-D ugyan már. :D
7.
7.
fojesz
#3: A Vivendivel (a Blizzard néhai tulajdonosával) történt fúzió után a cég hivatalos neve Activision-Blizzard lett. Ez a név viszont csak az üzleti életben fut, a játékokban, a játékok dobozain csak az Activision Publishing vagy a Blizzard neve jelenik meg.
6.
6.
Cipo3
#4: Elvileg le lehet tölteni demót, javaslom próbáld ki én megtettem és rájöttem nem kapok annyit amiért ez megérné. A pályák teljesen tucatpályák amit már 300 FPS-ben láttál. Más oldalról a multi adta élmény sem hoz semmi extrát. Volt már ilyen hat féle képpen. Nem mondom rossznak, de van ezer amit nincs időm végigjátszani és százszor jobb.

Ja és ha mégis megveszed menj el egy játékboltba és vedd meg használtan olcsóbban. Megjelenés utáni héten már láttam 6db használtan, sokaknak nem jött be.
5.
5.
utlag
Srácok az Advanced Warfare helyett Warfightert írtatok. Gondoltam szólok. :D
4.
4.
godach
Ezen a Destiny-n erősen gondolkodok 360-ra.
3.
3.
Cipo3
Mért jelenik meg a cikkekben egyre gyakrabban ez a két név összefűzve. Napi szinten olvasok IT-s cikkeket és nekem erre nem derült fény. Activision felvásárolta a blizzardot, akitől akkor durcásan ki is vált pár ember. Ez eddig oké (vagy lehet már ezt is rosszul tudom)

EA és Ubisoft is vásárol fel cégeket, de utána nem köti össze a nevével. Nem értem ezt a dolgot.
1.
1.
mdr88
Kíváncsi leszek. Vajon 3 év fejlesztés után 1,5 vagy 2 órás "interaktív filmet" kapunk-e majd új Call of Duty néven?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...