A Nintendo is le akart csapni a Harry Potter-jogokra

  • Írta: fojesz
  • 2015. február 9.
  • Érdekesség
Link másolása
Az első, 1997-ben megjelent Harry Potter-könyv óriási siker lett, az óriáscégek pedig egymást taposva próbálták megszerezni a cím jogait ahhoz, hogy filmet vagy játékot készíthessenek belőle.

És mint kiderült, köztük volt a Nintendo is. Az Unseen64 értesülései szerint a kiotóiak az összes könyvből csináltak volna egy-egy játékot, ezek N64-re, Game Boyra, majd GameCube-ra is megjelentek volna, sőt egy spin-offot is tető alá akartak hozni, ami a sorozat kitalált sportágát, a kviddicset dolgozta fel.

A hírek szerint a Nintendo of America NST csapatát bízták meg azzal a feladattal, hogy mindössze egy hét alatt dobjanak össze egy vázlatot a projekthez, egy akkori munkatárs visszaemlékezései szerint minden projektjüket (Ridge Racer 64, Bionic Commando és Crystalis) félre kellett tenniük emiatt.

A Nintendo Harry Potter-terveiből - mint a mellékelt ábra mutatja - végül nem lett semmi, J.K. Rowlingék jó eséllyel akkor sem a japánokat választották volna, ha azoknak történetesen nem a Disneyvel, a Universallal és a Warner Bros.-szal kell összecsapniuk a jogokért. Állítólag már házon belül sem tudtak dűlőre jutni a projekttel: míg a grafikusok a könyvnek (illetve a borítójának) megfelelően britesre vették a rajzok stílusát, addig a vezetőség minden áron mangásítani akarta azt.

A Harry Potter jogai végül a Warnernél kötöttek ki, a cég pedig az Electronic Artsot kereste meg a videojátékok elkészítése miatt - utóbbi még a kviddicses mellékágat is összerakta. A fenti rajzok a Nintendo tervezőasztaláról származnak.

Köszi, DON GONDOCS!

6.
6.
Naridar
Azért azt szögezzük le, hogy a Nintendonak még a kisebb ívű vagy spinoff játékai (Mario party vagy sportjátékok, Warioware, Mario VS Donkey Kong, Hyrule warriors) is olyan színvonalat képviselnek, ami magasan a többi kiadó hasonló kaliberű játékai (kinectes vagy move-os borzalmak) felett áll és azok a játékok, amik tényleg AAA címként készülnek (Mario platformerek, Zelda játékok, Donkey Kong Country Returns, Fire Emblem és hasonlók) azok talán soha nem voltak akkora leégés áldozatai, mint amit a többi nagynevű kiadó mostanában csinált (AC Unity, Battlefield részek, Destiny). Ha csak egy-egy Zelda klónt csináltak volna a HP-ből, máris sokkal jobb szájízzel emlékezhetnének rájuk a rajongók.
4.
4.
DON GONDOCS
#3: Benne van a cikkben hogy tervben volta a japánosítás, de amivel én előszőr találkoztam nes-en azmár ígyis japánosabb volt a kelleténél.
3.
3.
mestermagyar
#1: Nem, szerintem az emberek többségének ez nem lenne érdeke. A harry poti-ból az üzletemberek több zsét préselnek ki PC-PS-xbox hármason, a játékosoknak meg a nagy része így tudja tolni. Játékot lehet jót tudnának készíteni, de hogy nagy közönségnek tálalnák, azt kétlem (stílus és platform terén sem), ahogy abban is kételkedem, hogy nem fertőznék-e meg "japán kórral" ezt a britekhez évezredekkel közelebb álló sorozatot. Én, és jópáran nem szeretik ezt a gyakran túlzott látványvilági downgradet (itt a japánosítást és a rajzfilmességet értem).
2.
2.
Gt17
Egy jó Potter játék volt.Még a Titkok kamrája gamecube on :D.Talán még a főnix rendje szinkronnal.
1.
1.
strike19
A Harry Potter játékok jó kezekbe voltak a EA-nél egészen az utolsó 2 részig.
Az valami förtelem lett.
De most szívesen oda adnám a Nintendo-nak a jogokat.
Szerintem nagyszerű Rpg játékot lehetne készíteni 3ds-re.
Wii-re meg mozgás érzékelőnek köszönhetően még jobban kilehet ne használni.
Wii U controllerét meg lehetne varázs könyvnek használni.Vagy térképnek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...