Végre Kojima is megszólalt

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 22.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Az elmúlt napok hírei után végre Hideo Kojima is nyilatkozott egyet, igaz, ez egy tipikus alibiközlemény volt: nem erősítette meg a róluk szóló pletykákat, de nem is cáfolta azokat.

Harmadik felvonásához érkezett a KojiPro vs. Konami ügy, Kojima és a Konami ugyanis közös közleményt adott ki, amelyben igyekeztek megnyugtatni a rajongókat.

A héten ugye a Konami váratlanul minden Metal Gear Solid V-tel kapcsolatos felületről leszedte Kojima és a Kojima Productions nevét, amit ő ugyan szimpla átszervezéssel magyarázott, a GameSpot infói szerint azonban mégis többről van szó: úgy hírlik, a fejlesztőcsapat összeveszett a kiadóval, Kojima és a vezetőség többi tagja külsős munkatárs lett, és jó esély van arra, hogy még az év vége előtt szakítanak a céggel.

A közlemény nem meglepő módon a legérzékenyebb kérdésre próbál meg választ adni, de igazság szerint a lényeg még mindig nem derül ki belőle: Kojima azt írja benne, hogy "100 százalékosan közreműködik a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain munkálatainál", és elmondása szerint "ez lesz a legjobb játéka".

A probléma ugye csak az, hogy azt még a pletykák sem feltételezték, hogy Kojimáék az új MGS befejezése előtt dobbantanának (illetve küldenék el őket), így most sem lettünk okosabbak, mindezt pedig csak tetézi, hogy a Konami újra megerősítette, hogy a The Phantom Pain után is folytatná a Metal Gear-sorozatot, a fejlesztés vezetéséhez pedig új embereket keres.

7.
7.
aRkye
Mondtam én, a Rockstarral karöltve hatalmas dolgok születnének.
6.
6.
KopyAti
Remélem én is, hogy a Silent Hills jön, mert a P.T. óriási volt. Ráadásul Guillermo del Torro-val karöltve sztem minden idők legjobb Silent Hills-ét kapnánk. Az első és második részt is beleértve.
5.
5.
guitarlord
#4: Azt inkább ne, még a végén CoD-ot kellene csinálnia évente, ami nem lenne méltó Hozzá....

Akármi is lesz, Kojima Mester szűk 30 évig szórakoztatott Minket a Metal Gear sorozattal, megértem, hogy váltana, bár fáj, Nélküle Nekem nem lesz az igazi.

Remélem a Silent Hills elkészül és azután esetleg egy új címbe fog :)
4.
4.
DON GONDOCS
Kojimaék majd mennek az EA vagy akctihoz megvillogtatni tehetségüket XD
3.
3.
SwordFish
#2: Remélem, hogy igazad lesz és megfog valósulni a Silent Hills
2.
2.
felegyi
#1: A P. Pain az utolsó MGS játéka, a Konami folytatja de nem Kojima! Szerintem innentől Silent Hill...
1.
1.
PaulMarloW
nagyon helyes folytassa :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...