Gabe Newellt a fizetős modokról kérdezgették

Link másolása
Maga Gabe Newell, a Valve főnöke válaszolt a játékosok és a modderek kérdéseire a Redditten. Természetesen a nemrég bejelentett fizetős modok voltak terítéken, és szerencsére érkezett pár megnyugtató válasz is.

Nemrég jelentette be a Valve, hogy ezentúl a modderek pénzt is kérhetnek a munkájukért a Steam Workshopon keresztül. Az ötlet eléggé megosztotta a Steam közösségét: egyesek üdvözölték a rendszert, míg mások petíciót indítottak az eltörléséért.

Mivel az új rendszer kicsit megbolygatta a méhkast, Gabe Newell Valve-főnök úgy döntött, hogy válaszol a felmerült kérdésekre. A Valve társalapítója szerint a fizetős modok ötletével a moddereket és a játékosokat szeretnék szolgálni. Ha viszont kiderül, hogy nem működik és a gamereknek nem tetszik, akkor eltörlik a rendszert. Newell azonban egyelőre optimista a fizetős modokkal kapcsolatban és szerinte végül mindenki csak jól járhat vele. Ennek ellenére folyamatosan figyelik a reakciókat.

Kitért arra is, hogy a fejlesztői szabadság továbbra is fontos számukra. A modderek nem lesznek a Steam használatára kényszerítve, és munkájukat máshol is elérhetővé tehetik, annak ellenére, hogy pénzt kértek érte.

A fizetős modok egyelőre egyetlen játéknál, a Skyrimnél elérhetőek, de a tervek szerint később más címekre is kiterjesztik majd a rendszert. A dolog egyébként nem teljesen új keletű, hiszen a Valve egyes játékainál már eddig is lehetett pénz kérni az általunk készített tárgyakért. Összességében úgy tűnik, hogy a Valve kompromisszumképes, és nem akarja magára haragítani a közösséget.

14.
14.
TheNick
Vissza is vonták közben.
13.
13.
-Cash-
Nincs ezzel semmi baj. Módosabb modok készülhetnek majd így. Pénzért kicsit más mint ingyen szenvedni.
12.
12.
Skandara
Azt kifelejtette a Gabe papa hogy 25% megy a moddernek a többi steam és a fejlesztők jutaléka. Másrészt, hogy többen más modjait töltötték fel mint sajátot. De persze nem azzal van a baj, hogy lehetőséget adnak rá. Csak a kivetelzés még nem 100%-os. Majd kiderül mi marad ha elült a port.
11.
11.
rappit
Linkelni luxus kedves gamekapocs szerkesztők?
http://www.reddit.com/r/gaming/comments/33uplp/mods_and_steam/
10.
10.
mestermagyar
#9: De, hogy alapjában véve megváltoztatják a moddolás jellegét, ami meg úgy terjed majd, mint a futótűz. Nem egy közösség alapú ingyenes dolog lesz egy játékra írt mod, hanem minden játék egy disztribúciós platform lesz, amire az emberek rakhatnak fel tulajdonképpen játékokat/DLC-ket.

Nem elég, hogy ezzel a gamerek egyik eddig nem pénztől bűzlő szórakozási lehetőségét ragadják el, de még sok pénzbe kerülő játékból free to play szerű baromságot csinálnak. Láttad, hogy elözönlötték a mainstream 3d modellek a skyrimet, amiket free to play játékokban osztanak zséért?
9.
9.
zozo76hun
"Ömm de van."

dehogy van.
7.
7.
mestermagyar
#5: "nincs ebben semmi rossz, "

Ömm de van.
6.
6.
TheNick
Tudom, hogy lesz egy donation részleg is, azaz annyit fizetsz amennyit szeretnél támogatásként, de maximum ezt kéne behozni a fix árak helyett. Főleg hogy egy-egy idióta tárgy, ahogy mondták előttem, például egy arany krumpli vagy egy szimpla kard 1-2 euró, ami őszintén szólva nevetséges ár.

A HB is jól megvan az adományozós rendszerével, az emberek is jobban szeretik, ha ők dönthetnek fizetnek-e valamiért és azon belül mennyit. Az alapötlet tetszene, hogy támogassuk a jó moddereket, de úgysem ez lesz, hanem a gányolt pénzlehúzós emberek fognak jól járni valószínűleg.
5.
5.
zozo76hun
hozza kell szokni majd idovel hogy fizetni kell a modokert. nincs ebben semmi rossz, manapsag ugyis mindenert fizetni kell ez mar nem oszt nem szoroz... :)
3.
3.
Formula1fanatic
#2: Itt a pont. Nem hiszem, hogy a valve-t kéne ezért bántani. Mindkét fél beleeggyezése kell. Továbbra is lesznek ingyenes modok, hiszen ezen készítőknél maga a készítés öröme volt a lényeg, és hogy megoszhatta másokkal. Ha néhány rákap a lehetőségre hát tegye, még akár jól is kijöhetünk belőle, főleg ha komolyabb kritériumoknak kell megfelelni a modoknak, hogy a steamen pénzt kérhessenek érte.
2.
2.
PiszkosFred
#1: Egyetértek a modok ingyenességével kapcsolatban, és azzal is, hogy van aki megérdemelne pénzt a nagyszerű munkájáért, de már bocsánat, nem a Valve teszi fizetőssé a modokat, hanem a szerző, ha úgy dönt. Rá haragudj, ha kiderül róla, hogy leszarja a közösséget és pénzt kér a termékéért.

Az egy dolog, hogy építesz egy piaccsarnokot a város közepén, de ha nincs ott senki aki árul, akkor baszhatod az ötletet és a végén lesz belőle raktár, vagy kínai turi.
1.
1.
mestermagyar
Itt a fő ellenérv: Igaz, hogy megérdemlik egyesek , hogy pénzt kérhessenek, és itt-ott igazságos is, DE ezzel elrontják a modok eddigi beállítottságát. Egészen idáig, a mod az ingyenes, bővítőtartalmat jelentette, amit a játék megléte esetén bárki használhatott, egy nagyszerű élmény egyes játékoknál, nomeg néha a végtelen élvezetet.

Ezzel, hogy fizetőssé teszik, megváltoztatják az egész moddolás értelmét, és jellegét. És ez a gamereknek rossz. Ki a franc akar még a modokért is fizetbi, főleg hogy a PC utóbbi 30 évében ez ingyen volt? A modderek meg megszokják, és nagynehezen tudnak csak majd az ingyenességre visszállni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...