Guillermo del Torót is meglepte a Konami döntése

Link másolása
Guillermo del Toro rendező az IGN-nek adott interjút az új filmjével kapcsolatban, de a Silent Hills is szóba került. A Konami által törölt játékon Kojimával és Norman Reedusszal együttműködve dolgozott volna.

Lassan három hete, hogy a Konami bejelentette, leállítja a Silent Hills fejlesztését, és ezzel együtt a P.T. névre keresztelt játszható előzetest is eltávolítja a PlayStation Store-ból. A cím nagyon ígéretesnek tűnt, így a játékostársadalom egy emberként hördült fel a szomorú a döntésen.

A fejlesztésben többek között Guillermo del Toro is részt vett, aki a minap az új filmjével kapcsolatban interjút adott az IGN-nek. Emellett szóba került a Silent Hills is, így a rendező véleményét is megismerhettük a történtekkel kapcsolatban: elmondása szerint nagyon szeretett együtt dolgozni Kojimával, és mindketten rengeteg tervvel indultak neki a projectnek.

A rendező maga is meglepődött a Konami azon döntésén, hogy még a P.T-t is eltávolították. Úgy gondolja, hogy nem volt szép lépés a Konamitól ez az egy egyfajta "felperzselt föld" taktika, azaz, hogy a fejlesztés leállítása után szinte mindent elpusztított a kiadó, ami a játékra utalna.

Közben a Silent Hills megmentéséért indított petíciót már több mint 140 ezren írták alá. 75 ezerről 150 ezerre változtatták az elérendő célt, melyet nagy eséllyel pár napon belül meg is ugranak. A Konami kegyetlen döntéseit látva azonban kérdéses, hogy van-e még jövője a játéknak.

22.
22.
ÉnVok
#9 Ja és ha valakinek fáj a lába akkor le kéne vágni mert lehet hogy jobb lenne. Végülis nem lehet tudni.

21.
21.
Kenian
https://www.facebook.com/groups/334402573384053/ Ha érdekelnek az olcsó és ingyenes játékok ;)
19.
19.
DON GONDOCS
#15: Én hiszek a mesékben meg a 3 fejű sárkányban, az egyik itt van a konyhában, de hamarabb lesz feltörve az Xone mint a Tlg elérhető a Storeban.
18.
18.
SLi
15.
15.
simon 555
#8: A The Last Guardiant nem kaszálták, fejlesztés alatt áll.
13.
13.
PS4jacksony
Ilyen gusztustalan húzás után már nem méltó a konami ahhoz,hogy ilyen nevek együtt dolgozzonak velük.....Szélhámos egy cég......
10.
10.
biohazard rex
#9: hát azért az a demo elég magasra tette a mércét :D
8.
8.
DON GONDOCS
Érdekes hogy a jónak tűnő címeket mindig elkaszálják. ala The Last guardian, Star Wars 1313, Gotham by Gaslight, Prey 2
6.
6.
simon 555
Azért kíváncsi lennék rá, hogy hol tartott a fejlesztés.
4.
4.
redsovi
Kurvára remélem, hogy ez piacra kerül, akár Kojima/del Toro nélkül is.
2.
2.
felegyi
Már-már olyan fikciókat látok a dolog mögött hogy promozzák a terméket, nem törölték... mindenki erről beszél... majd hopp új trailer, dátum, eredeti készítők újra felvéve... és fél-egy év a megjelenésig... de szép is lenne!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...