E3 2015: Sony-konferencia - LIVEBLOG

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 16.
  • Bejelentés
Link másolása
Lefekvés előtt egy kiadós PlayStation-konferenciával, illetve annak liveblogolásával búcsúzunk tőletek, méghozzá a szokásos menetrend szerint. Itt kommentálunk és fordítunk, a streamet pedig a másik hírünkben találjátok.

4:32 - És ennyi. Elégedettek vagytok?

4:29 - Izgalmas autósüldözésünk során még egy-két háztetőt is megjárunk, a demónak pedig akkor lesz vége, mikor Nathan megpróbál átkapaszkodni az egyik üldözőjére. Dátum nincs.

4:23 - Egy utolsó bemutató következik (technikai okokból elég nehezen akar elindulni), nem meglepő módon ez az Uncharted 4. Nathan egy piactéren kezd Sully társaságában, a tömegtől alig lehet elférni. A faluban tűzharcba keverednek, fedezékből fedezékbe haladunk, és végzünk a támadókkal. Egy épületen keresztül lépünk meg, terepjáróba pattanunk, és így megyünk tovább. Mi vezetünk, Sully pedig szitkozódik az anyóson - mondjuk minden oka megvan rá.

4:19 - Jön a Star Wars: Battlefront. Patrick Bach a DICE-tól a Missions módot mutatja be. Ez a játék offline és online, illetve akár egyedül is játszható játékfajtája. Gameplay videót kapunk róla: ha kampány nem is lesz a Battlefrontban, az új mód filmszerűbb körítést kapott, egyébként pedig a hullámokban érkező ellenfeleket kell visszavernünk egy társunk segítségével.

4:15 - A Star Wars zenéje csendül fel, méghozzá a Disney Infinity 3.0 miatt. A Disney Interactive rendkívül lelkes munkatársa azt mondja el a játékról, amit eddig is tudtunk: három szettet kapunk, ezek feldolgozzák az összes filmet és a Rebels animációs filmet is. Az úriember bejelenti, hogy a PS-esek limitált kiadást kapnak a játékból (benne egy Boba Fett-figurával), ezután egy rövid trailer következik az eredeti trilógiát feldolgozó szettről.

4:12 -  Újabb montázs, benne többek között néhány PS Vita címmel. (Meg kell hagyni, a kézikonzol nem sokat szerepelt eddig.)

4:07 - Hőseink agilisebbek, mint korábban bármikor, Titanfall módra futnak a falon és ugrálnak ide-oda - mondjuk olyan lépegetők ellen, mint amilyenek rájuk támadnak, erre szükség is van. A demó gyorsan véget ér, ugrunk a multira, ebből is kapunk egy kis ízelítőt. A bemutató végén bejelentik, hogy a pályacsomagok ezentúl a PlayStation-tulajdonosokhoz jutnak el először, és a PS4-esek bétázhatnak majd elsőként.

4:02 - És itt egy másik nagy Activision-bejelentés is: a Sony volt az, aki miatt a Microsoft és a kiadó szakított, a Call of Duty: Black Ops III már a Sony színpadán mutatkozik be. A kampányba leshetünk bele, egy lezuhant repülőn indítunk (hogy miért, azt ne kérdezzétek), és hamar tűzpárbajba keveredünk. Közben mind a négy játékos képét látjuk a kivetítőn (ugye a főszerepet itt a kooperatívban is tolható kampány kapja), mindenki szemszögéből megcsodálhatjuk a futurisztikus eszközökkel zajló csatát.

4:01 - House ajnározza picit a PlayStation Musicot, és bejelenti, hogy a PlayStation Vue San Franciscóban és Los Angelesben is elrajtol.

3:58 - Andrew House a színpadon, terítéken a Project Morpheus. A háttérben VR-kompatibilis játékokat láthatunk, köztük az Oculusnál is mutatogatott EVE Valkyrie-t. Bemutatja a ma már pletykált Rigs című FPS-t is, amin valóban a Guerrilla Cambridge dolgozik - ezek szerint az anyag érdekessége az, hogy VR-orientált.

3:53 - A Batman: Arkham Knight is kap egy hangulatos előzetest, Jokert hamvasztják benne... A bohóc még ilyenkor is mosolyog persze. Ezután egy gameplay jelenetet látunk, belső nézetből irányítunk egy rendőrtisztet, aki miután megpróbál jobb belátásra téríteni egy rossz helyen dohányzó delikvenst, hallucinálni kezd. Ez valószínűleg a Scarecrow-küldetések egyik jelenete.

3:50 - OMG! Jön a Shenmue 3, és a Kickstarteren keresztül gyűjtenek hozzá pénzt, így "a sorsa a mi kezünkben van". Yu Suzuki a színpadon, itt számolnak vissza a kampány indításáig - állva fotózzák a nagy eseményt.

3:49 - Devolver Digital-címek jönnek: Ronin, Eitr, Mother Russia Bleeds, Crossing Souls. Mindegyikről egy rövid trailert látunk, ezek a játékok a konzolok közül elsőként PS4-en teszik tiszteletüket.

3:46 - És igen! Bejelentik a Final Fantasy VII felújított változatát, méghozzá egy nagyon ígéretes előzetes társaságában. Először PS4-re érkezik.

3:45 - Bemutatkozik a World of Final Fantasy, ami 2016-ban érkezik, PS4-re és PS Vitára. A lényege? Összementek benne a Final Fantasy-karakterek.

3:43 - Assassin's Creed: Syndicate. Az előzetes Jacob testvérét, Evie-t mutatja be, épp őt látjuk akció közben: sétabottal, dobókésekkel harcol, és ő sem finomkodik, úgy tűnik, a Syndicate különösen brutális lesz. Boyes szerint exkluzív küldetéseket kapnak a PS4-tulajok.

3:39 - A színpadon Adam Boyes, bemutatja a Destiny következő kiegészítőjét, a Destiny: The Taken King című adalékot egy baljós előzetes társaságában. A csomag szeptember 15-én érkezik.

3:37 - Firewatch bemutató következik, ami egy már ismerős, de nagyon ígéretes indie kalandjáték. Egy vadőrt alakítunk benne, amiben egyedül vagyunk az erdőben, és csak egy a felettesünk hangja kísér bennünket egy walkie-talkie-n keresztül. Természetesen a történet rejtélyes fordulatot vesz, így lesz ebből izgalmas kalandjáték.

3:32 - Alex Evans, a Media Molecule munkatársa érkezik a színpadra, bemutatja az új projektüket. Az új játék címe Dreams, és meglepő módon az álmok körül bonyolódik. Furcsa anyagról van szó, a játékban mindenki megalkothatja a saját "álmát", mindezt bizarr, de rendkívül látványos grafikai stílus mellett - ezeket az álmokat (beleértve másokét is) aztán felfedezhetjük. Mindebből valószínűleg úgy lesz játék, hogy az álmok révén gyakorlatilag minijátékokat tervezünk, akárcsak a LittleBigPlanetben. Az alkotási folyamat végtelenül egyszerű egyébként, nem kell nagy kontrollerbűvésznek lenni hozzá. 

3:28 - Egy szabadon kiválasztott bolygóhoz érkezve beszkennelhetjük annak felszínét, és így megtalálhatjuk rajta az érdekesebb pontokat, és felmérhetjük a terepet, hogy szembejöhetnek-e idegen élőlények. Ugye minden bolygót véletlenszerűen generál a program, Murray el is nevezi az új felfedezését E3-as bolygónak. Itt egy jeladóhoz sietünk, ezen keresztül adatot feltöltve kreditet kapunk, ami nyilván jó. (Az már más kérdés, hogy ez így önmagában nem mondható annyira izgalmasnak...)

3:25 - A színpadon Sean Murray, a Hello Games fejese, terítéken a No Man's Sky. A sandbox világban épp két háborúzó frakció csatájába csöppenünk, eldönthetjük, hogy csatlakozunk-e - kapunk is a harcból egy kis ízelítőt. Utána megmutatja a csillagtérképet is, illetve annak egészen elképesztő méreteit: nagyon-nagyon sokat teker előre, milliónyi csillag teríti be a képernyőt, és ezek mindegyikéhez tartozik egy-egy naprendszer. Ez rendkívül sok bejárható bolygót jelent!

3:24 - Street Fighter V karakterbemutatók következnek: Cammy és Birdie mutatkozik be. Az előrendelők bétázhatnak, július 23-án kezdődik a próbaidőszak a PS4-tulajok számára.

3:20 - Square Enix-IO Interactive bemutató következik: innen már könnyű kitalálni a többit. A CG-kedvcsináló egy futó férfit mutat, néha egy parti képei villannak be. A partin természetesen gyilkosság történik, a gyilkos (és a futó férfi is), a 47-es ügynök maga. Itt az új Hitman, alcím nélkül. Elvileg ez a legambiciózusabb epizód eddig, és a PlayStation-játékosok tolhatják majd először a bétáját, sőt exkluzív tartalmakat is kapnak.

3:17 - A trailer ezen a ponton átvált gameplay demóra. Hősnőnk vadászni kezd, a dzsungelben lopakodva végez ki egy kisebb dinót, majd elbújik a nagyobbak elől. Nem mondhatnánk, hogy az íjával túlságosan felkészült lenne, de legalább agilis a hölgyemény, ide-odaugrál, mikor egy T-Rex szerű ragadozó megtámadja - végül megbéklyózza a lényt, és kifektetve végzi ki. A motor egyébként az, ami a Killzone: Shadow Fall alatt is futott, ez jól kivethető. A külső nézetű akciójáték címe: Horizon: Zero Dawn. A pletykákból már ismerős lehet.

3:13 - A Guerrilla Games társalapítója, Hermen Hulst lép a színpadra, egy teljesen új frencsájzt mutat be. Trailert látunk: egy női hang arról beszél, hogy nem mi voltunk "itt" először, a Régiek már előttünk virágzó birodalmat építettek ki. Mint minden virágzó birodalom, természetesen ez is hanyatlani kezdett, az emberek törzsekben élnek, a régmúlt civilizációjáról pedig robotdinoszauruszok tanúskodnak már csak.

3:12 - A színpadon Shuhei Yoshida, ő maga is megjegyzi, hogy már nagyon régóta várta ezt a pillanatot. Nem csoda, mindig őt nyaggatták miatta. A nézőtéren egyébként Fumito Ueda, a játék kreatív direktora is ott ül, Yoshida megtapsoltatja.

3:10 - A játékmenet alapvetően az ugrabugrálásra és az ehhez köthető fejtörők megoldására épít, és bár a bemutató eleje nem különösebben tempós, a vége kifejezetten izgalmasra sikerül. A The Last Guardian baromi hangulatos egyébként (még mindig), a zenéje is kiváló. 2016-ban érkezik - ha minden igaz... 

3:06 - Gameplay demót látunk, kisfiú főhősünk és furcsa lénye visszatértek. A lény a kisfiú hívószavára jön elő, ő mutogatja neki, merre kell menni és hogyan segítsen neki, máskor pedig pont ő siet a segítségére. Az állat is meglepően életszerűen viselkedik, vonakodást és félelmet mutat, amikor nem biztos a dolgában vagy valami megrémíti. Egyébként döbbenetesek a játék méretei: a fiú szinte eltörpül a lény mellett, a pályadizájnon is érződik a kettőjük között lévő különbség.

3:02 - A kötelező videomontázst követően Shawn Layden, a SCE amerikai részlegének fejese jön a színpadra - gyönyörű szakállt növesztett a tavalyi év óta. Marketingsallangot tol, de utána rögtön ütős bejelentéssel indít: hölgyeim és uraim, (újra) bemutatkozik a The Last Guardian

3:00 - És kezdünk is, dőljetek hátra, indul a 2015-ös E3 Sony-konferenciája!

2:56 - Hamarosan kezdünk, már a színpadot is megleshettük néhány másodperc erejéig. (Egyébként tök ugyanolyan, mint eddig volt.)

2:46 - Megvagytok még? Mi igen, és ahogy észrevettük, a Sony is: a streamünkön már el is rajtolt a pre-show!

(Hajnali 3-kor indul a Sony E3-as konferenciája, amit a korábbi eseményekhez hasonlóan liveblogolunk majd nektek. Nyissátok meg a streamet, mellé egy ablakban a blogot, majd nyomogassátok sűrűn az F5-öt, és kommenteljetek! Vitaindítónak itt hagyom a kötelező kérdést: lesz The Last Guardian?)

Stream - nézd élőben a konferenciát!

21.
21.
Bohner
Playstation NOW-al mi van??
19.
19.
kamgecam
#17: Hát ha ilyen egy harmatos sony konferencia akkor ezentúl csak ilyet szeretnék látni!:D
18.
18.
kamgecam
Sony robbantott játékok terén,elvitte a show-t!
The Last Guardian,
Horizon,
Final Fantasy XII,
Dreams (számomra nagyon érdekes és több infót várok róla)
Street Fighter 5
Shenmue 3
Uncharted 4
17.
17.
Yami
Hát ez elég harmatos lett...
A show legjobbjai egy 9 éve bejelentett játék és egy remake volt.
16.
16.
kopic
Last Guardian ? FF7 Remake ? Shemnue 3 ?!----------> HL3 CONFIRMED !!!!!!!!!!!!!!!
15.
15.
dzsiádzsó
14.
14.
Scoo
Huh, már most el kell kezdeni félrerakni a pénzt :)
A Horizon: Zero Dawn nagy meglepetés. Iszonyat bejövős eddig.

A Shenmue 3 amúgy két millát akar összegyűjteni. Már most 1,6 millánál járnak. Csak azt nem érte, hogy egy ilyen nagy névnek miért kell a pénzért kalapoznia, mikor egyértelműen nagy rajongóbázisa van.
13.
13.
Chelseafan1989
Semmi hír a GoW4-ről sem a GT7-ről pedig biztam benne hogy kapunk infokat erről a 2 játékról!
12.
12.
Pain
Óóó fuck, hogy nem bealudtam. Látom a Sony elég rendesen feltörölte a padlót a konkurenciával. Kemény lesz a jövő év annyi szent és érik az a ps4 vétel.
11.
11.
Yanez
#10: Visszanézheted, mint én az MS-ét, mert arról viszont én maradtam le.
10.
10.
PaprikaJancsi
9.
9.
TheNick
Akármennyire is gyönyörű a Battlefront, bejött amit sokan éreztek, ami persze szinte borítékolható is volt, mégpedig hogy enyhe BF-íze van az egésznek, ami engem egyszerűen taszít. Egy próbát biztos adok neki, de kétlem, hogy hosszútávon lekötne majd.

A felhozatalból a Horizon tetszett talán a legjobban, felkeltette az érdeklődésem. Az Uncharted-széria teljesen kimaradt nálam, még a neve is picit rémlik csak, de a 4 bemutatott anyaga bejövős volt, az is jó kis játék lesz. Az új cod pedig ismét csak kacagtató.
8.
8.
Yanez
#7: Nem, az nem hazudik. Az hobbit tévesztett.
7.
7.
simon 555
#6: Aki ezek után azt mondja nem lesz elég játék PS4/XO-ra az hazudik.
6.
6.
Yanez
Nekem mindkét konf tetszett, mert sok jó játékot láthattunk. Gears of War, TR, UC4, Horizon: Zero Dawn, Last Guardian, No Man's Sky, Firewatch, Until Dawn, Arkham Kinight, MGS V, Mad Max, stb. Na gyerekek, lesz mivel játszanunk! :)
5.
5.
simon 555
Ez jó volt.
Last Guardian, Horizon(valami hihetetlen állatság lesz), FFVII Remake, No Man's Sky, Shenmue 3(te úr isten, azt hittem behugyozok, kickstarter rekordernek nézünk elébe), Until Dawn is várós és persze Uncharted 4, istenkirály volt.
Ezt a Dreams-et egyelőre mondjuk nem tudom hová tenni. Street Fighter nem mozgat, ahogy a COD sem, nem éreztem szükségét, hogy PS-re költözzön a támogatás. Néhány már ismert játékról mondhattak volna valamit pl Persona 5, Yakuza 5 lokalizáció esetleg, de összességében jó volt, hozta a szintet a műsor. Úgy látszik Quantic Dream bemutatóval Párizsig kell várni:(
4.
4.
Andy Lightning
#3: Last Guardian
Final Fantasy VII
Shenmue III
Mi jön még a mai shown? :D
3.
3.
ati herceg
nem akármilyen bekezdése a shownak!
2.
2.
Andy Lightning
1.
1.
ati herceg
mivel ez érdekel legjobban kötelezőőő :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...