E3 2015: Videócsokor a legígéretesebb indie-kről

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 16.
  • Videó
Link másolása
A Microsoft és a Sony konferenciáján is felbukkant néhány indie fejlesztés, amelyekkel ugyan nem foglalkoztunk külön, de mindenképpen említésre méltóak. Ebbe a hírbe gyűjtöttük össze a látnivalókat róluk.

Ha a legutóbbi indie-felhozatal kevés lett volna, folytassuk a sort néhány újabb címmel. A Microsoft az ID@Xbox program apropóján büszkélkedett a független fejlesztésű játékokkal, első körben az alábbi videomontázst vetítették le, benne számos Xbox One-ra (is) megjelenő anyaggal:


A tavalyi The Game Awardson bemutatkozott Tacoma már nagyobb figyelmet kapott, a Gone Home készítőinek következő játéka 2016-ban jelenik meg, és a konzolok közül Xbox One-on debütál majd elsőként. A játékban a Tacoma nevű holdbázis titkait kell felfednünk - egyedül:


Az Ashen az Aurora44 fejlesztése lesz, és a konzolok közül csak Xbox One-ra jelenik meg. A felfedezős kalandjátékban otthont kell találnunk hősünknek, miközben az a feladatunk, hogy kapcsolatokat teremtsünk; azokat, akikben megbízunk, elhívhatjuk magunkkal a táborunkhoz, elvégre ebben a fura világban minden társ számít.


A Beyond Eyes még a GDC-n mutatkozott be, főszereplője egy vak kislány, vele kell kalandoznunk. A játékmenet érdekességét nyilván az adja, hogy hősnőnk nem lát, viszont a különböző hanghatásokra a terep egyes részletei kirajzolódnak előtte. Először ez is PC-re és Xbox One-ra jelenik meg.


A Cuphead talán a legmenőbb cím mind közül, a kooperatív módban is játszható "run and gun" platformer fő érdekessége ugyanis, hogy a harmincas évek rajzfilmjeinek stílusában készült. A konzolok közül csak Xbox One-ra jön.


A konferencián ugyan már nem került elő, de a futottak még kategóriát erősíti a Goat Simulator:


Folytatást kap a Happy Wars is. A Happy Dungeons mondjuk kakukktojás, hiszen valójában nem független, hanem Microsoft által pénzelt fejlesztésről van szó, de az egyszerűség kedvéért besűrítjük ide: lényeg a lényeg, hogy egy kooperatív módban is játszható free-to-play akció-RPG-ről van szó, amely négy főt tud fogadni egyszerre.


A Superhot is kapott egy új előzetest, a fura látványvilággal operáló FPS még idén megjelenik, ha minden igaz. PC-re és Xbox One-ra készül.


Az ENKI egy ígéretes belső nézetű horrorjáték, amiben egy szektához kötődő sorozatgyilkos elől kell megmenekülnünk. Többféle befejezése lesz a játéknak, remélhetőleg akad közöttük pozitív is...


A Sheltered egy posztapokaliptikus stratégiai játék, amelyben a feladatunk az, hogy biztosítsuk a családunk túlélését. Érdekessége, hogy ez lesz az egyik első cím, amely bemutatkozhat az xboxos Early Accessben, vagyis az Xbox Game Preview programban.


A The Long Dark talán nem szorul már bemutatásra, elég régen bejelentették már - most szintén az Xbox Game Preview miatt került elő.


A Sony is be tudott zsákolni olyan címeket, amelyek PlayStation 4-en teszik tiszteletüket először (már a konzolok közül), ezeket már-már szokás szerint a Devolver Digital szállította neki. A Ronin, az Eitr, a Mother Russia Bleeds és a Crossing Souls közös trailert kapott:


A Headmaster a Project Morpheusra (arra legalábbis biztosan) készül, és igazából a trailere magáért beszél. A felhozatalunk legfurcsább tagja.


A Wayward Sky egy szintén Morpheusra készülő cím, ez viszont egy kalandjáték, vagy ahogy a fejlesztő Uber Entertainment nevezi: egy look and click anyag.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...