E3 2015: Itt vannak a Bohemia bemutatói

Link másolása
A Bohemia Interactive is részt vett a PC Gaming Shown, és az ígéreteknek megfelelően hozott is magával pár új trailert és információt. Leleplezték az ArmA 3 új szigetét, valamint a DayZ is szóba került.

A Bohemia Interactive már az E3 előtt bejelentette, hogy mivel készül az eseményre. A kiadó a PC Gaming Shown sorakoztatta fel a játékait, és kaptunk némi új információt és pár trailert is.

Leleplezték az ArmA 3 régóta várt új szigetét. A helyszín a Csendes-óceán dél részén fekszik, és ezúttal is egy óriási, több mint 100 négyzetkilométeres területet járhatunk majd be. A Tanoa nevű sziget mellett természetesen új járművekkel, fegyverekkel és felszerelésekkel is bővül a játék. A megjelenés valamikor 2016 első felében várható, futtatásához szükség lesz az alapjátékra is.


Szóba került a DayZ is, mely immár másfél éve elérhető a Steam Early Access programjában. Brian Hicks, a project vezetője bejelentette, hogy hamarosan egyjátékos móddal is bővül a program. Ez nem csak a multiplayertől ódzkodó játékosoknak jó hír, de így a modderek is könnyebben tudják tesztelni munkáikat. Emellett Steam Workshop-támogatással és szerverhosting funkcióval is bővül a játék. Pontos dátumokat nem árult el Hicks az újdonságokkal kapcsolatban.

Kapott egy új trailert a Take on Mars, mely a DayZ-hez hasonlóan már egy ideje elérhető az Early Accesben. A játék közeledik a bétaváltozathoz, de ennél több infót igazából nem árultak el.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...