Megvan az új Pókember

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 24.
  • Cooltúra
Link másolása
Hosszas válogatás után a Sony és a Marvel bejelentette, hogy megtalálták azt a színészt, aki a jövőben Peter Parkert alakíthatja majd, rajta kívül pedig a következő film rendezőjét is bemutatták.

A bejelentés szerint a mindössze 19 éves Tom Holland alakíthatja majd a korábbi filmekhez képest viszonylag fiatal Peter Parkert, illetve Pókembert a jövőben, míg a következő, 2017. július 28-án mozikba kerülő filmet Jon Watts fogja rendezni.

Holland legújabb filmje az In the Heart of the Sea, jelenleg pedig a Backcountryn dolgozik, míg Watts legutóbbi alkotása a Cop Car című anyag. Érdekesség, hogy Watts is újoncnak mondható még a szakmában, vagyis a Marvel követi a korábbi gyakorlatát, és inkább fiatal, lelkes rendezőkkel dolgozik.

A Sony és a Marvel februárban jelentette be a nagy (és várva-várt) hírt, hogy a Sonynál lévő jogok miatt eddig elszeparált Pókember szerepelhet a Marvel saját filmjeiben, illetve az ő mozijaiban is feltűnhet majd a Marvel többi hőse. A megállapodás részeként ejtették a korábbi Sony-filmsorozatot (és így annak rendezőjét és főszereplőjét) is, az új reboot már a Marvel segítségével készül.

Az új Pókember valószínűleg a következő Amerika Kapitány-filmben mutatkozik be először.

25.
25.
Wolverine
#24: Igen valóban eléggé ront az összképen, hogy tucatszámra jönnek már a szuperhősös filmek és az embernek már herótja van attól, hogy minden árkon-bokron szuperhős születik vagy összerakják őket egy filmbe...maradandót meg képtelenek alkotni, mindegyik kb egy egyszeri popcornzabálós moziestre jó, aztán kb ennyi.

Nincs már olyan jelentősége ezeknek a filmeknek, mint anno volt a superman vagy épp a batman-nek és ebben nagy szerepet játszik az, hogy tucatszám jönnek. A pókember szériát meg inkább nem is kommentálnám, egy szép nagy lejtővel lehetne illusztrálni az egészet és majd valamikor most fog teljesen az aljára érni, már lehet ennél lejjebb... bár hozzátenném, hogy a pókemberes filmszéria soha nem is tette túl magasra a mércét.
A Dark Knight-nak pedig azt hiszem sokáig nem is lesz vetélytársa, mert Nolan legalább kellően felrakta a mércét és jöhetnek is sorra a hősfilmek mindhiába.
24.
24.
Chrysh
Kezdek okádni ettől a sok szuperhősős ráktól.

(És még mielőtt valaki leszólna, jelezném, hogy régebben szerettem ezeket a filmeket, csak úgy elburjánzott ez az egész, hogy már inkább ebből van elegem)
23.
23.
jezusom egyre karizmatikusabb Peter Parkereket találnak.. jobb lenne hagyni az egészet, ennél jobban elrontani már úgy sem lehet. Toby Meggájver katasztrófa volt..
a második próbálkozás elég jó volt..minek ezt erőltetni?
18.
18.
Yanez
TM Pókember rules! Nekem mindhárom a kedvencem, az AG-os meg egy vicc, de különösen a második film. Meglátjuk hogyan fogják kipofozni a szerepre ezt az anyámasszony katonáját!
17.
17.
kryszisz
Személy szerint örülök, hogy kukázták a borzalmas "Csudálatos" szériát, de tény, hogy a Sam Raimi rendezte első két rész volt a legjobb, sőt, szerintem képregényfilmek között is a legjobbak közt vannak, különösen a második. Kíváncsian várom, mit hoz ki a Marvel a dologból - immáron harmadszorra.
13.
13.
Red-E-Kamp Van
Most akkor hogy ejtették, ez a csodálatos pókembert jelenti?
Tehát se andrew garfield, se marc webb, se csodálatos pókember 3?
Mert azért ez a sorozat elég nagy port kavart és fektettek bele pénzt és színészeket, hogy csak így kidobják. bár én nem sajnálom, mert egyáltalán nem élveztem.(viszont A.G. tényleg jó Peter Parker volt.)
12.
12.
mestermagyar
Csak nekem tetszik legjobban az új pókember előtti parker? :(
11.
11.
JackBauer
#2: Vagyis úgy igen, félreértettem:)
10.
10.
JackBauer
9.
9.
Prax
Nekem a legutóbbi film se tetszett igazán, szerintem ezt ki is hagyom majd.
7.
7.
Grabowsky30+
Az eredeti képregény Peter talán tényleg legjobban Garfield gyerekre hasonlított, de filmek nem voltak jók! Maguire-s Pókember filmek szerintem sokkal jobban sikerültek főleg az első! Mondjuk, hogy miért kell tizen pár éven belül már a harmadik rebootot csinálni az számomra rejtély! Nagyon sok a képregény film és egyre gyengébbek!
6.
6.
eldergirl
You are drunk Marvel; Go Home (^.^)
3.
3.
Angelwing
Nem értem minek cserélgetni a színészeket,ha meg cserélgetik,legalább csinálnák jobban,mert ez a csávó sem szimpatikus.
2.
2.
Effecta
Ha a Garfield gyerekre gondolsz, akkor sajnos nem értek egyet veled. A tupirozott hajú, bambafejű, hamutartószájú gyerek valahogy nekem minden, csak nem Peter Parker.
1.
1.
PaprikaJancsi
Nagyon örülök, hogy nem az a hülye gyerek lesz a Végjátékból. Bár szerintem az új Pókember főszereplője volt az egyik legjobb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...