Szeptembertől drágább lesz a PlayStation Plus

  • Írta: Shifty
  • 2015. augusztus 12.
  • Érdekesség
Link másolása
A Sony megerősítette, hogy szeptembertől drágulni fog az egy- és három hónapos PlayStation Plus előfizetés. A kiadott közlemény szerint a változás az éves előfizetés árát nem fogja érinteni, az továbbra is 39.99 font lesz.

A Sony frissen kiadott közleménye szerint szeptember elsejétől változni fognak az egy- és három hónapos PlayStation Plus előfizetések árai,az viszont egyelőre nem ismert, hogy mennyivel lesznek drágábbak a jelenleg 5.49 és 11.99 fontos árcédulán értékesített előfizetések. A döntés nem érinti az éves PS Plus csomagot, az továbbra is 39,99 fontba fog kerülni.

A Sony azzal indokolta a döntést, hogy ezzel is szeretnének igazodni a piaci viszonyokhoz, másfelől pedig az így befolyó pénzt a szolgáltatások bővítésére és fejlesztésére szánják, amire szükség is van, hiszen az elmúlt hónapokban többször is gondok akadtak a stabilitással és gyorsasággal.

A japánok emellett lerántották a leplet a Vote To Play program játékairól, így augusztus 13-a és augusztus 24-e között lehetőségünk lesz szavazni, hogy melyik az a játék, amit szívesen látnánk majd a következő ingyenes, PS Plus előfizetőknek járó szeptemberi játékkínálatban.

 

17.
17.
patka21991
"A japánok emellett lerántották a leplet a Vote To Play program játékairól, így augusztus 13-a és augusztus 24-e között lehetőségünk lesz szavazni, hogy melyik az a játék, amit szívesen látnánk majd a következő ingyenes, PS Plus előfizetőknek járó szeptemberi játékkínálatban."

Amennyiben ez a belinkelt YouTube videóból derül ki, akkor örülnék, ha leírnátok. Én ha hírt olvasok, akkor nem akarok mellé még megnézni egy videót is, hogy meg tudjam a lényeget.
Plusz ha mobilról vagyok fent, akkor a mobil netem nem pazarlom erre.
16.
16.
SLi
#12: Eseleg érdemes lenne eglondolkodnod egy fight sticken ha nem megy kontrollerrel, temérdek jó verekedős játék van most PS4-re , ráadásul a SF5 is ps exkl. lesz.
Én nem bántam meg az enyémet, kicsit drága mondjuk de szerintem megéri.
15.
15.
keiji maeda
#9: A destiny-t nem hogy nem érdemes , hanem az a vacak el sem indul ha nincs online kapcsolatod ........... ha nincs neted dobhatod a kukába vagy ha majd 10 év múlva elő akarod venni nosztalgiázni
14.
14.
respectpele10
#13: Fõleg, hogyha lejár az elõfizetés, akkor már nem is tudsz játszani velük. :D
13.
13.
randall13
#4: Ha évi 40 fontot fizetsz a játékokért, akkor nincsenek ingyen :D
12.
12.
DarkLord
#9: Az teljesen jó, akkor ha csak tényleg az online részéhez szükséges ez a PS Plus, mert mint írtam engem nem érdekelne a dolog, csak attól féltem, hogy esetleg van olyan játék ami nélküle nem is indulna el, de akkor ezek szerint megy az anélkül is.

(Mortal-ozni nem tudok kontrollerrel :D "egy fos" vagyok vele, csak bill-en megy de azzal meg verhetetlen szinten hehe. Pedig hányszor próbáltam már az xbox kontrollerrel....).
10.
10.
rappit
Gyerekek fogjátok már fel, ha valamiért fizettek, az nem ingyen van :D Ti a Ps Plus-os játékokat évről évre bérlitek a sonytól, nem kapjátok.
9.
9.
SLi
#3: Attól függ mi érdekel.
A Destiny-t pl. nem igazán érdemes nélküle játszani, de Mortal, Fifa, bármilyen kompetityv játékhoz, ha mások ellen akarsz játszani akkor kell, ha jól tudom némely játéknál a netes coophoz is kell.
Ezen felül annak érdemes még aki szeret digitálisan vásárolni mert elég komoly kedvezmények vannak PS+-al, meg persze az "ingyen" játékok.
Szerintem leginkább annak éri meg aki szeret neten játszani és digitálisan vásárolni.
8.
8.
Spectrum
Summer sale-ban brutálisan jó árak vannak most, érdemes benézni.

PS plus kizárólag a multi mókához kell, ez egy opcionális szolgáltatás. Régebben gáz volt, manapság ritkán van lent.

Nemrég vettem egy 2 TB-s vinyót, gond nélkül húzok le napi 100 GB játékot.
7.
7.
Chelseafan1989
én eddig mindig éveset vettem és mivel nem változik az ára maradok annál, de már elkezdhetnének ps4-re is normális játékokat adni mert eddig volt 3 de abból 1 megvolt a másik kettővel is csak elvétve játszadozom.
6.
6.
KopyAti
Én már egy hónapja nem fizetek elő, pedig kétszer három hónapra megvolt! De sajnos nem éri meg, nekem legalábbis! Így meg pláne!
5.
5.
DarkLord
#4: Ahogy néztem olyan nagy dolgokat nem adnak azért, bár most ez a Viking-es játék nem néz ki rossznak amúgy. De, akkor jó ha nem létszükség ez a PS Plus. Amúgy egy évre nem rossz azért, mert még 1 játék áráért se kapna az ember jó pár játékot, még ha a fele nem is érdekelné ingyen...franc tudja mivel nem vagyok nagy multi játékos így nagyon nem látnám sok hasznát. Egyedül Diablo 3-azok csak már manapság, arra se jut elég idő így még jobban feleslegesnek érezném ezt az előfizetést.)
4.
4.
McDuff
#3: nem érdekelnek az ingyen játékok? később se??????? :OOOO
amúgy nem, offline játékhoz egyáltalán nincs rá szükséged.
3.
3.
DarkLord
Épp most akarok beszerezni egy egyedi festésű MGS5-ös PS-t, azonban engem ez a PS plus abszolút nem érdekel, nem akarok neten nyomulni semmivel, nem érdekelnek az ingyen játékok etc. ami előnyei lennének ennek az előfizetésnek. A kérdés az, hogy ez abszolút nem befolyásolja a dolgokat, ha valaki ezzel nem rendelkezik ugye? (Később se érdekelne a dolog ezért kérdezem). Emiatt bármilyen játékkal lehet játszani vagy van olyan játék ami ehhez van kötve, hogy ha nincs PS Plus akkor játszani se tudsz vele? Örök pc-s voltam / vagyok / leszek :D de most már egy PS4-et mindenképp szeretnék beszerezni...
1.
1.
Gaboo77
Igazuk van! Olyan magas a szolgáltatás, hogy teljesen indokolttá teszi az emelést! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...