Elemzők: ejtheti a Nintendo az életmódpiacot

  • Írta: fojesz
  • 2015. augusztus 20.
  • Hír
Link másolása
Több elemző is egyetért abban, hogy az előzetes bejelentésével szembemenve kitáncol a quality of life-piaccal kapcsolatos tervei mögül a Nintendo, és inkább a mobilos játékokat fogja erőltetni.

A Nintendo tavaly jelentette be, hogy új piacot szeretne meghódítani, és egyfajta életmód-kiegészítőt dobna piacra 2016 márciusáig. Ezekről a tervekről azóta sem hallottunk konkrét részleteket, igaz, egy nemrég napvilágot látott szabadalom alapján már lehettek tippjeink, hogy mire készülnek a kiotóiak.

Ez a nagy csend viszont gyanús, legalábbis néhány elemző szerint. Lewis Ward (IDC) és Michael Pachter (Wedbush Securities) is azon a véleményen van, hogy a Nintendo már nem annyira elkötelezett a quality of life-tervei kapcsán, az legalábbis mindenképpen furcsa, hogy bő fél évük van hátra a debütálás korábban kijelölt határidejéig, és még egy árva nyilatkozatot sem ejtettek meg eddig a témában. Pachter emlékeztetett arra is, hogy a Wii Vitality Sensorát is csöndben lőtték le, lehet, itt is ez a helyzet.

Az elemzők szerint elképzelhető, hogy a Nintendo inkább a mobilos üzletére koncentrálna, és inkább a mobilos játékokba fektetné az energiáját és a pénzét. Ward ennek ellenére megjegyezte, hogy az életmódpiacban is lenne potenciál a Nintendo számára.

8.
8.
myrte
#2: Nem lehet hidegen hagyni a mobil üzletágat. Am az első játék egy free to play pokemon lesz. Szóval nem lesznek itt olyan hangvételű játékok, mint a MH4U, hogy 200 óra is kevés.

#7: hehe, ez jó. Annyi találgatás van most a Nintendo körül, hogy már ez is beleillik.
7.
7.
Ooorky
Én, mint saját magam által elismert elemző azt mondom:

A Nintendo ejtheti a bögrét, vagy a tányért is. Sőt akármi is lehet.
Akár esélye is van annak, hogy történik valami, bár előfordulhat, hogy nem.
Mobilüzletág is lehet, de az is esélyes, hogy inkább előveszik a VHS-t.
Akár 50%-ot is adok annak, hogy a következő játékuk egy játék lesz, de semmi sem zárja ki egy új zsebkés megjelenését.
Szóval fogalmam sincs mi van, de kérem a fizetésem, mert mondtam valamit ami vagy igen, vagy nem.
6.
6.
zozo76hun
5.
5.
zozo76hun
meg vannak zavarodva a WIINU ota.
4.
4.
TheNick
Nem érdekel különösebben a Nintendo, de amilyen kapálózást levágnak jó ideje, azt borzasztó nézni.
3.
3.
DON GONDOCS
Szóval az álomfejtő izé alvásfigyelőgép, nem volt elég nyerő.
2.
2.
Kar hogy.ekkora biznisz a mobil baromsag, egyszeruen idegesito, hogy ilyen bena rendszerekre mint az android nintendo jatekok jonnenek...
1.
1.
markoci555
Ez a kép ilyen pénzügyi cucc? Elég durva, hogy csak bejelentésből pénzt kaptak :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...