343 Industries: már dolgozunk a következő Halón

  • Írta: Shifty
  • 2015. szeptember 25.
  • Érdekesség
Link másolása
Ahogy azt sejteni lehetett, a Halo 5: Guardians után is lesz dolga Master Chiefnek, a 343 Industries ugyanis már most elkezdte tervezni és írni a következő, jó eséllyel hatodik részként bemutatkozó Halo történetét.

A 343 Industries vezetője, Bonnie Ross és a Halo-sorozat fejlesztését felügyelő Frank O'Connor nemrég egy interjúban elárulták, már most nekikezdtek a Halo 6 előkészületeinek, így már nem csak tervezik, de írják is a következő rész történetét. A csapat ráadásul már azt is tudja, merre tart majd a széria a következő tíz évben.

O'Connor elmondta, hogy nagyon jó helyzetben vannak, mert ez az első alkalom, hogy ennyire előre, már aktuális projektjük megjelenése előtt arra tudnak koncentrálni, hogy milyen irányba vigyék tovább a Halo-sorozatot. A szériáért felelős vezető elmondta, tíz évre előre megvannak az ötleteik.

Ross azzal egészítette ki mindezt, hogy már a Halo 4 befejezése után tudniuk kellett, hogy a Halo 5 és a Halo 6 merre viszi tovább Master Chief kalandját. Nagyon szerencsésnek érzik magukat, hogy egy ilyen hatalmas sci-fi univerzumon dolgozhatnak, így van egy hatalmas festővásznuk, amelyen már csak össze kell rakosgatniuk a különböző építőelemeket.

A Halo 5: Guardians október 27-én érkezik kizárólag Xbox One-ra. Az új részben a Master Chief vezette Blue Teamet és a Jameson Locke irányította Fireteam Osirist is irányíthatjuk majd.

13.
13.
Na jó, tegyük tisztába a dolgokat :

- a héló is egy lopás, koppintás, utánzat. Egy meglévő sémát, stílust copy-pastézott át egy az egyben, annyi eredetiség nem volt benne, mint egy marék vas-szögben ! Az, hogy boxon ez volt az első, semmit sem jelent, mert ilyen játékot addig már számtalant láttunk ( szubjektív : többnyire jobbakat ).

- olyan elcseszett fizikát / jármű irányítást még nem b***tt a világ ami a mai napig nevetségessé teszi az összes hélót....

- a destiny még nagyobb lopás: egy az egyben össze van gyúrva a mass effect, titanfall, halo kb. annyira eredeti vagy korszakalkotó, mint kiszel tünde szemöldöke... :)

mindkettő tipikusan szenved a bungie tehetségtelenségétől, vagy annak gyökereitől ( a 343 esetében ). Olyan halál unalmas pályatervezéssel kevés játék büszkélkedhet, mint a héló sorozat... hello! library level ? valaki ? MEH!

Mindkettő ipari minőségben szarrá lett hypolva, az emberek beették a marketing maszlagot... ennyi! Ettől még középszerű mindkettő. :(((
12.
12.
Ruga
Semmilyen szinten nem fogott meg a borderlands ezért sem mellette sem ellene nem vagyok, nem érdekel. Így érthetőbb?
11.
11.
supair
#10: Pedig ha érvelsz valami mellett vagy ellen nyitott szemmel kell járj a játékok világában.Egy nem érdekellel csak romba döntöd saját mondataid.....
10.
10.
Ruga
Valóban drága játék lett a destiny annak aki az elejétől játsza és megvett minden kiegészítőt, de aki most kezdi annak most egy egész játék egész áron.
A többivel nem értek egyet, most jó játék lett.
A borderlands nem érdekel.
9.
9.
Aanash
A Destiny-nek az a legnagyobb baja, hogy a sztorijának kellene a leg erősebbnek lenni, de az a leg rosszabb, mármint rengetegszer kell újra és újra végig menni rajtuk.
Pl most kaptam egy quest-et ami ha jól emlékszem 17 részből állt és tulajdonképpen újra végig kellett játszanom a House Of Wolves dlc-t a kb semmiért.

Jók a Strike-ok, jó a multi csak kevés.
Nagyon hiányzik egy rendes, kerek történet, ráadásul a missziók is annyiból állnak, hogy menj előre, ölj le mindenkit és a végén jönnek még többen, öld le őket is.
Valami hiányzik belőle.
A cod sztorija rövid de velős és látványos, na ez kellene ide is.

Legutoljára még a Halo 2-vel játszottam, tetszett.
Nézegettem az ötödik részről videókat és tetszik, a multija is pofásnak tűnik.
Egyszer szívesen tennék vele egy próbát.
8.
8.
ADMlN
#6: "Szerintem az utolsó dlc-vel született meg a destiny1, mostantól lehet egész játéknak tekinteni.
Haha! A Bungie még egyszer szemen köpte a rajongóit ezzel a kiegészítővel. Újra lehúzzák a játék teljes árát mindenkiről egy kiegészítő címén, ráadásul úgy kényszerítik a váltásra az embereket, hogy olyan content-eket is a kiegészítő birtoklásához kötnek amit eddig mindenki elérhetett.

"Én úgy fogalmaznék, hogy a bungie átmentette azt a destinybe amit a haloban már nem lehetett megcsinálni és pakolt mellé egy olyan multi-coop-single mix játékstílust amit mindenki kezd koppintani szépen."
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a Bungie lekopírozta a Borderlands játékstílusát, feltöltötték a Halo művészeti stílusával, a történetet meg kifelejtették.

"A halo sem az első résszel ért a csúcsra, hanem hozott vm újat ;)"
A Halo-nak az első része korszakalkotó volt, a Destiny pedig a legjobb esetben is csak egy "meh".

Azok aki anno annyira naggyá tették a Halo-t már rég nem dolgoznak a Bungie-nál, mind átmentek a 343-hoz. A Bungie mára már csak egy báb, egy jól hangzó név az Activision kezében.
7.
7.
supair
A Destinyt nem egész de még csak játéknak sem lehet tekinteni.A Bungie maradéka befulladt.Csináltak egy igazi szines szagos semmitero,vegtelenul unalmas valamit.
Nyuztam becsulettel egy honapig a halos tarsaimmal egyetemben.AZTAN INGYEN ADTAM TOVABB CSAK VIGYE EL VALAKI.Hat ez a Destiny.
A Halo pedig (3hetes beta alapjan,stb)remelhetoleg durrant egy nagyot.Visszater az MLG ringbe,s visszahozza nekunk a hardcore multisok mekkajat.PREORDER LETOLTVE,JATEK KIFIZITVE.
6.
6.
Ruga
Nézd meg a destiny alapkoncepcióját, szerintem sokkal jobb mint amire a halo épül. Nem különben a destiny kinőtte a halo vicces űrlényeit is. Szerintem az utolsó dlc-vel született meg a destiny1, mostantól lehet egész játéknak tekinteni. És most nagyon eltalálták. Én úgy fogalmaznék, hogy a bungie átmentette azt a destinybe amit a haloban már nem lehetett megcsinálni és pakolt mellé egy olyan multi-coop-single mix játékstílust amit mindenki kezd koppintani szépen. A halo sem az első résszel ért a csúcsra, hanem hozott vm újat ;)
5.
5.
Azadojat
#3: Ezt ugye Te magad sem gondoltad komolyan. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy új ötletek híján a Bungie él tovább a Destinyben...
3.
3.
Ruga
Milyen fura, de igazából a halo a destiny-ben él tovább.
2.
2.
zozo76hun
helyes! eddig minden halo-t vegignyomtam, a halo miatt vettem meg az elso konzolomat is. xbox classic a mai napig megvan, gyari allapotu!
1.
1.
p3ti
Egyik kedvenc játékom a Halo, imádom az MCC -t, nemtudom már mióta csapatjuk rokonnal és még mindig leesik az állam tőle! Halo 5 előrendelve!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...